Meg kellene reformálni Európa vitakultúráját

E-mail Nyomtatás

Meg kellene reformálni Európa vitakultúráját és döntéshozási technikáit, hogy minden polgár az Európai Unió (EU) egyenrangú tagjának érezhesse magát, és ebben a 16. századi reformátorok jó példát mutatnak nekünk - mondta Balog Zoltán telefonon az MTI-nek.

Az emberi erőforrások minisztere a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából szervezett wittenbergi magyar napok megnyitója után arról beszélt: a reformáció által elterjesztett, kölcsönösségen és egyenrangúságon alapuló vitakultúrára volna ma is szükség ahhoz, hogy "jó szívvel lehessünk az EU tagjai".

Balog Zoltán rámutatott: a reformációval szélesedett ki, vált populárissá az a vitakultúra, amely korábban csak egy szűk elité lehetett. Hozzátette: a reformáció hozta el azt az egyházi gyakorlatot is, hogy a presbitériumban egymás mellett ülő nemes embernek és jobbágynak egyaránt egy szavazati joga volt, ezért meg kellett vitatniuk az ügyeket, mielőtt döntöttek.

A miniszter szólt arról: a 16. században néhány évtized alatt több mint 1000 magyar diák tanult a wittenbergi egyetemen, és ők voltak az egyetlen nemzeti csoport, amelynek saját szervezete és zászlója is volt. "Igazi szép vándorlás volt ez Európán belül Keletről Nyugatra, majd vissza Keletre". A magyar diákok Wittenbergben megtanulták a legfontosabb szellemi, lelki dolgokat, azután hazavitték mindazt, amit a városban kaptak.

Balog Zoltán beír Wittenberg város vendégkönyvébe. Mellette Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke, Gáncs Péter evangélikus püspök és Torsten Zugehör, Wittenberg főpolgármestere.

A tárcavezető hozzátette: ma úgy tűnik, mintha "mi Magyarországon erősebben ragaszkodnánk ahhoz", ami "Európát életben tartotta, gazdagította, megújította, mint nyugat-európai testvéreink". Felidézte: néhány éve Sepsiszentgyörgyön állítottak szobrot Kálvin Jánosnak, annak az embernek, akit Nyugaton már szinte elfelejtettek, idén Budapesten készül Luther-szobor, és folyamatosan adják ki műveinek újrafordítását is. Mindez "jelzi, hogy nekünk ez az örökség mennyire fontos" - fogalmazott Balog Zoltán.

A miniszter elmondta azt is, hogy csütörtök délután találkozott Reiner Haseloffal, Németország Szász-Anhalt tartományának miniszterelnökével, aki elmondása szerint szeretné, ha a reformáció évében a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök is ellátogatna Wittenbergbe.

A reformáció emlékévében szerte a világon és Magyarországon is arra emlékeznek, hogy Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét.

 

(MTI)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség