Olescher Tamás kiállítása a Mansfeld Péter Galériában
A tárlat annyiban különleges, amennyiben Olescher Tamás festészete különleges – nyugodtan mondhatom így: egyedülálló – a kortárs magyar képzőművészetben. Egyszerűsége, egyszerű bonyolultsága folytán? Szakrális, az eget emberközelbe hozó üzenetével? A világ kerekét évszakról évszakra, ünnepről ünnepre forgató Virágkerék (Virágtérkép) néző elé virágszőnyeget terítő varázslatával?
Hogyan lehet izgalmasan modern az a képvilág, amely szimbolikájában a legegyszerűbb – néprajzi jellegű, a hagyományos létben tájakként megőrzött – hitvilág üzeneteire épít? (Bármely kép bármely sárga szeletét vesszük, a lelket erősítő okker búzatábla, sűrűn ringó kalászaival, az élet jele. Pontosabban, az állandóan újjászülető élet szimbóluma. Nem beszélve a biblikus kötődésről, hiszen a búzából készült kenyér Jézus teste.)
Miként hathat az a szigorúan, csaknem mértani rendbe fogott áradás – a valóságos látványt (hegy, víz, híd, kolostor, szobor) lelki tartalmak kivetítőjévé emelő pompája –, ha tudjuk, az ünnep mélysége csupán annak nyílik meg igazán, aki valamennyire otthon van a Szentírás passzusaiban?
A szépség zsámolyán szemérmesen elmondott zsolozsmák a színekben dúskáló ecset kalandjával – Olescher szívközelbe hozza az Igét, a tanulságot – annak is segítenek eme szellemiségében (jelképrendszerében) összetett, ám festői-rajzi mivoltában egyszerűnek tetsző világ befogadásában, aki csak a láthatót látja. Például a tömött felületű Aranyeső (2015) vagy a ritkább sziromhullást mutató Margaréták (2016) – mindkettő akril-vászon – szépen reprezentálják valaminő paradicsomi létállapot virágmetaforában sűrített képét.
De talán a náluk bonyolultabb szerkezetű, körszeletekből álló Virágtérképünk (2012, akril-vászon, 80×80) Is sugallja az évszakváltásokból kikerekedő, csaknem kozmikus teljességet. Az ünnepeket sem kihagyva (húsvét, pünkösd) regél – alul a havakkal megszentelt tél (advent), felül a búzaringató nyár – az öldöklések során is az Úr békéjét hirdető világ gazdagságáról.
Virágszirmok eldorádója?
Az összetartozó létigazságok (születés, megfeszítés, föltámadás, újraszületés vagy egy finomság: a lélek kiáradása) színpompában megnyilatkozó rendje. Csaknem azt mondtam, jézusi rendje, ha nem tudnám – tonnák súlyával nyom a tapasztalat –, hogy a mai korvalóság zajosabb, dörgőbb, csicsergősebb, önzőbb magatartásformákról mesél.
Ebből a szempontból Olescher festményeinek a világa szembemegy az árral. Az alkotó úgy véli, hogy a képekhez (ősalap a kódex) az írás is – a kalligrafikus üzenet, mint lélekborzoló ébresztő – hozzátartozik. Hol a kép része lesz a szöveg – lásd a Fragmentum (2013, akril-vászon, 70×60) bal alsó sarkában lévő, Pál apostoltól származó igét –, hol pedig külön táblára írva szólal meg a festőművész által ugyancsak átszellemített betűsor. Miként az Atya szól szeretett gyermekeihez – Eugenia Nővérnek tett kinyilatkoztatás alapján (2017, akril-vászon, 50×100) című diptichon egyik tábláján olvasható: „Az örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már akkor gondoltam rá, hogy mindenhatóságomat arra használom föl, hogy hasonlatosságomra embereket teremtsek” (Jövetelem célja).
Az Atya szólal meg vagy „kiscsemetéje”, hogy a sötétségből a világ világosságát teremtse? Netán Olescher szól, a nevezetes könyvet föllapozva, hogy képi üzenettel valljon az emberben lakozó istenképről? Virágos körbe virágos háromszöget teremtve, mintha a szépség – a metaforaként szerepeltetett virágok gyámolító karja – megóvna bennünket minden gyalázattól?
Ez a képvilág – lásd a vásznak szerkezetét – rést nyit, szemlélődő rést, a tájat (hegyet, mezőt, folyót, barlangot) díszítő kultikus és akár magyarságjelképként is fölfogható építményekre, monumentumokra. Technikai bravúrral jelezve – amit látunk, az százszorosra is növelhető –, hogy kicsinységben van a nagyság. Evvel az ábrázolásmóddal emelkedik egy Templom az ég-magasba (Harmónia-sorozat No. 3.), nyújtózik a ciszterci Szent Imre templom – Tükörképe a Feneketlen tóban (2016) – ugyancsak az angyalok lakhelye felé (H-s. No. 5.).
S ezáltal lesz A Szobor – Szent Gellért szobra az Erzsébet hídnál (H-s. No. 7. – 2016, akril, fa) –a bölcs tudás megszerzésére intő jel, és válik minden bujdokoló menedékévé A Kolostor – Pálosok a Gellért-hegy oldalában (H-s. No. 4. – 2016, akril-vászon). S a világoskék háromszög folyójában a két partot (a mértani alakzat két szárát) összekötő Hidak (H-s. No. 6. – 2016, akril-vászon), a legnagyobb magyar, Széchenyi életművét is fölidéző Lánchíd és a Hortobágy kilenclyukú csodája nem olyan (akár az isteni teljességet is bizonyító) jelkép, amely által önbecsülésünk s erőnk nő, és a honbecsülésünk kiskátéja gazdagszik?
Ebben az elámító egyszerűségben van valaminő elementáris, bölcs mindentudással minden ízében a szakrális felé törekvő vágy: megragadni a mindenséget akár egyetlen porszemben is! Visszafogott színházi gesztussal nyílik meg a világegyetem, daraboltatik föl a hegy, a folyó, a búzatábla, s ama Kert a visszahozhatatlan paradicsomi javakkal, amely egyidejűleg organikus valóság is, és az álom virágokkal teli napsütötte rétje is.
A festőművész az élet teljességét a búzatáblában, a kenyérben, a vízben véli megörökíteni. S ez utóbbit tekintve, több minden egyéb mellett, így lesz A Tó – Velencei táj (H-s. No. 2. – 2016, akril-vászon) egyetemes jelkép, hiszen Jézus az élő vizek forrása (Jn 4,7–26). A képtechnika, vagyis az ábrázolás bravúrjait, a körökben lévő látomásos csomópontokkal, leginkább a Közeledjetek… – Húsz év (2015, akril-vászon) mutatja. Ám az ugyancsak bibliai fogantatású Rend és káosz (2017, akril, fa, kollázs) két hangsúlyos részletének kontrasztja – a fönt lévő virágkerék boldogság-képével szemben alul ott van a migráns téboly, a 2006-os rendőrterror iszonytató kegyetlensége és a külföldi lázadásokat leverő hatalom sisakosainak erőfitogtatása – mindennél jobban jelzi a gondolkodásmód összetettségét. Némely kép több rétegből álló felülete, szintén technikai bravúr, plasztikai hatást kelt (A Szobor; Tűzfal – Dona nobis pacem, 2013, akril-vászon, fa).
Hogy érezzük az Olescher általi virágmező sugallatos voltát, íme egy-két, a jelképerejű tágasságot jellemző szimbólum. Margaréta: Krisztus és a vértanúk szenvedésének a jelképe; a mályva Mária gyógyító erejét szimbolizálja; gyöngyvirág – szeplőtelen fogantatás, Mária szűzi tisztasága stb.
Élni ezekkel a képi ábrázolásában egyszerűnek tetsző, valahol mégis az egyetemességet kinyilatkoztató szimbólumvilággal, s azt teremtő erővé formálni, nem kis bátorságra vall. Ám ebben leledzik Olescher Tamás művészetének egyedisége.
Szakolczay Lajos
