Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Rágalmazott az MDF

E-mail Nyomtatás

Közel három éve, a 2006-os országgyűlési választások előtti hónapokban, nagyszabású kormánypárti hazugságáradat zúdult a magyar társadalomra. A szocialista és szabad demokrata politikusok nyilatkozataiból, a balliberális médiában megjelenő hírekből és elemzésekből arról értesülhettünk, hogy országunk gazdasági és pénzügyi sikereit irigyli az egész világ. Svájctól Svédországig minket tekint követendő példának egész Európa, és jó esélyünk van arra, hogy a győztesek között is győztesek legyünk.
Azonban a gazdaság valós állapota, milliók mindennapi életének nyomora már akkor is éles ellentétben állt a kormányzati sikerpropagandával, és egyre több választópolgár előtt lepleződtek le a Gyurcsány-Kóka páros által a dübörgő gazdaságról és a száguldó pannon pumáról hangoztatott valótlanságok. Veszélyben forgott a kormánypártok hatalomban maradása, amit az is jelzett, hogy a közvélemény-kutatások többsége a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz győzelmét jelezte.
Azért, hogy a várható szoros eredményt a maga javára billentse, a kormányzati hatalom minden eszközt felhasznált politikai ellenfeleinek lejáratása érdekében, és ebben a törekvésében már akkor is készséges partnerre talált a Dávid Ibolya által vezetett MDF-ben. A választások előtti MSZP-MDF összedolgozás keretében zajlott le az úgynevezett kalocsai választási botrány néven elhíresült ügy is, amit 2006 elején robbantott ki az MDF.
A média által is felkapott, és heteken keresztül tárgyalt eset azzal kezdődött, hogy Romsics Imre, a kalocsai választókerületben induló MDF-es jelölt zsarolással vádolta meg fideszes ellenfelét, Bagó Zoltánt. Az előrejelzések szerint biztos győztesnek tűnő Bagóról az egyébként teljesen esélytelen Romsics azt állította, hogy fenyegetéssel igyekezett rávenni a jelöltségtől való visszalépésre. Az MDF jelöltje ezt az állítását egy hatalmas érdeklődést kiváltó sajtótájékoztatón jelentette be, és mondandójának alátámasztására hangfelvételeket is bemutatott.
Miután a történtekből vezető hír lett a sajtóban, és a bulvármédiában is állandó téma volt Romsics sajtótájékoztatója, Bagó Zoltánt a Fidesz visszaléptette a jelöltségtől, és a pártból való kizárásának a lehetősége is felmerült. Sőt, a Fidesz tekintélyét nagyban romboló, a párt választási esélyeit jelentősen csökkentő zsarolási ügy miatt Orbán Viktor levélben kért elnézést Dávid Ibolyától.
Aztán a választásokon győzött a balliberális oldal - amely szükséghelyzetben azóta is számíthat az MDF segítségére -, és a zsarolási ügy elfelejtődött. A megvádolt Bagó Zoltán azonban rágalomnak nevezte a Romsics Imre által tett állításokat, és igazának érvényesítése érdekében a bírósághoz fordult.
Mint az eljárás során kiderült, az MDF képviselőjelöltje által a zsarolásról tett állítások megalapozatlannak bizonyultak. A kettejük közötti beszélgetésről Romsics Imre Bagó Zoltán tudta és beleegyezése nélkül készített hangfelvételt, majd az ebből célzatosan kiragadott és összevágott részletekkel igyekezett alátámasztani a zsarolás vádját. A hangfelvétel manipulálása, az eredeti mondandó megváltoztatásának szándéka a tárgyalás során egyértelműen kiderült.
Ennek ismeretében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2008. június 3-án meghozott elsőfokú ítéletével helyt adott a felperes, Bagó Zoltán kérésének, majd a Szegedi Ítélőtábla december 3-i határozatával a döntés jogerőre emelkedett. Ennek értelmében pedig a bíróság megállapította, hogy Romsics Imre, "az alperes megsértette a felperes jó hírnévhez fűződő jogát azzal, hogy 2006. március 3-án országos sajtótájékoztatón az alábbi kijelentést tette: Bagó Zoltán fenyegetőzött és ígérgetett, megdöbbentő módon kommunista módszerekre emlékeztetve fenyegetett meg, hogy amennyiben úgy döntök, mégis elindulok a 2006. évi országgyűlési választásokon, veszélybe kerülhet a munkám, egzisztenciám."
Tehát az MDF jelöltjének idézett kijelentése jogerősen is alaptalannak bizonyult, de 2006-ban jól szolgálta a mindenáron választási győzelemre törő, a hazudozás, a rágalmazás és a csalás eszközeit rutinos magabiztossággal használó balliberális oldal céljait. Miközben az ellenzékiség látszatának fenntartása érdekében néha Dávid Ibolyáék részéről is elhangzanak a kormányt bíráló kijelentések, az MDF az országunkat romlásba döntő hatalom cinkosává züllött. A beépített "szépség" pártjának álságos és kétszínű parlamenti szereplése mellett, ezt bizonyítja a Bagó Zoltán ellen felhozott vádak alaptalanságát igazoló jogerős ítélet is.
   
Varga Imre
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség