Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Amire biztosan nincs szükségünk

E-mail Nyomtatás

Pánikszerű gyorsasággal, már februárban elkezdődött az SZDSZ kampánya a júniusban tartandó európai parlamenti választásokra. Hazánk közterületeit elárasztották azok a kék óriásplakátok, amelyek szerint Magyarországnak szüksége van 200001 szabad demokrata szavazóra. A választási reklám üzenete kissé zavarosra sikeredett, hiszen az EP-képviselet határát nem 200 ezer szavazat jelenti, hanem az 5%, aminek számszerű értéke a részvételi aránytól függ. Tehát 200001 szavazattal az SZDSZ akár ki is eshet az Európai Parlamentből. Ugyanakkor a sokmilliós költséggel kihelyezett poszterek egyértelműen azt sugallják, hogy az országunkat sújtó válsághelyzetből való kilábaláshoz feltétlenül szükség van az SZDSZ hatalmának, politikai befolyásának fenntartására.
Csakhogy az SZDSZ két évtizedes története egyértelműen azt mutatja, hogy ez a párt mindig is a magyarság legalapvetőbb érdekei ellen cselekedett. Mai kiszolgáltatottságunk egyenes következménye annak a szabad demokraták által képviselt neoliberális gazdaságpolitikának, ami a nemzetközi tőke elvárásainak maximálisan eleget téve veszi semmibe a hazai érdeket.
Döntő részben az SZDSZ-nek köszönhetjük, hogy a félresikerült rendszerváltás során érintetlenül menthette át hatalmát a kommunista nómenklatúra Aczél Györgyhöz és Fekete Jánoshoz kötődő csoportja. A paktumpolitikával és Göncz Árpád SZDSZ-es köztársasági elnök törvénysértéseivel a szabad demokraták megbénították, tehetetlenségre kárhoztatták az Antall-kormányt, szabad utat adva a magyar tulajdonú ipart felszámoló privatizációnak, amit a kádári elit nemzetünk iránt közömbös, sőt néha ellenséges része vezényelhetett le. Már a 90-es évek elején létrejött a munkanélküliek több százezres tömege, továbbá a magyar mezőgazdaságot kiszolgáltatták a külföldi kereskedőknek és feldolgozóknak. Mindez pedig egyenes következménye volt az SZDSZ által kierőszakolt gazdaságpolitikai irányvonalnak.
Különösen az úgynevezett baloldal 1994-es választási győzelmét követően váltak súlyossá az SZDSZ kártevései. Ebben az időben privatizálták a közszolgáltatások (például az áramszolgáltatás) túlnyomó részét, örvendezhetünk a Bokros-csomag megszorításainak és a szabad demokrata belügyminiszter, Kuncze Gábor jóvoltából megismerkedhettünk a megélhetési bűnözéssel, továbbá megtudhattuk, hogy a deviáns másság iránt megértést kell tanúsítanunk, tisztelve a társadalom alapértékeit semmibe vevő személyek és közösségek sajátos életvitelét. Az SZDSZ-es Magyar Bálint ekkor kezdte el a falusi kisiskolák felszámolását és a felsőfokú képzés lehetőségének elzárását a szerényebb jövedelmű családokban élő fiatalok elől.
Amikor az SZDSZ átmenetileg ismét ellenzékbe került, lankadatlan erővel folytatta a küzdelmet a megélhetési bűnözők, a gyermekeiket nem iskoláztató szülők, valamint a csupán képzeletükben létező újfasiszta és neonáci bandák által fenyegetett hazai kisebbségek védelmében. Aztán az orbáni vészkorszak elleni harcban 5%-ra zsugorodott SZDSZ az MSZP jóvoltából visszatért a hatalomba, és egyből hozzá is látott az államélet feletti ellenőrzés teljes megszerzéséhez. Az emiatt kissé neheztelő Medgyessy Péter miniszterelnököt, aki kimondta, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, gyorsan megbuktatták, és a Magyarországnak nagyszerű jövőt vizionáló Gyurcsány-Kóka páros vette át az ország irányítását.
Az MSZP-vel immár harmadszorra szövetkezett SZDSZ meg is nyerte a 2006-os országgyűlési választásokat, bár ezúttal is csupán néhány tized százalékkal lépte át a parlamenti képviselethez szükséges 5%-ot, és akárcsak 2002-ben, több vonatkozásban is egyértelműen bebizonyosodott a választási csalás. A legdurvább félrevezetést az ország állapotát, gazdasági helyzetét illetően követte el az SZDSZ, hiszen Kóka János, a párt elnöke, gazdasági miniszter a szavazás előtt még arról beszélt, hogy Svájctól Svédországig, Angliától Németországig egész Európa irigykedve figyeli sikereinket, pannon pumaként száguld a magyar gazdaság és jó esélyünk van arra, hogy a győztesek között is győztesek legyünk.
Néhány hónappal később azonban kipukkadt a liberális lufi és kiderült, hogy gazdasági, pénzügyi mutatóinkat tekintve mi vagyunk az unió sereghajtói, néhány balliberális kormányzás alatt eltöltött év elég volt ahhoz, hogy vezető pozícióból az utolsó helyig küzdjük le magunkat, Románia és Bulgária mögé. A második Gyurcsány-kormány időszakában a szabad demokrata Horváth Ágnes egészségügyi miniszter sikerrel verte szét, bénította meg a betegellátás valamennyi intézményét, Kóka és társai ténykedésének következtében negatív értékbe fordult a gazdasági növekedés. Mohácsi Viktória szabad demokrata EP-képviselő pedig sikerrel védte meg Brüsszelben a javíthatatlanul rasszista magyarok által üldözött megélhetési gyilkosok érdekit. További SZDSZ-es eredményként kell értékelnünk Demszky Gábor budapesti főpolgármester 20 éves ténykedését. A szabad demokrata városvezető uralkodása alatt Közép-Európa egyik legpiszkosabb, leglepusztultabb, legkevésbé élhető világvárosa lett Budapest, ahonnan százezer számra menekültek el az emberek. A két évtizede még kétmilliós városban napjainkban már csak kb. másfél millió ember él. Méltán jellemzi Demszky főpolgármesterségét a bizonytalan jövőjű, folyamatos technikai és finanszírozási gondokkal küszködő, ám európai összehasonlításban rendkívül költséges 4-es metró, amely bizonytalan határidejű átadását követően sem fog érdemben javítani a fővárosi tömegközlekedés kritikán aluli helyzetén.
Betetőzve az országunk leépítésében elért szabad demokrata sikereket, a hivatásos pártpolitikusként, SZDSZ-es országgyűlési képviselőként tevékenykedő Kuncze Gábor riporteri állást vállalt egy rádiónál - amelyet egyébként törvény kötelez a pártatlan, politikai elfogultságtól mentes tájékoztatásra -, és bejelentette, hogy mindazok, akik elégedetlenek országunk jelenlegi helyzetével, jól tennék, ha bevennének egy cián kapszulát. Ezzel gyorsan el lehetne érni a magyar kérdés SZDSZ szerinti végső megoldását, ami bizonyára nemcsak a magas jövedelmük ellenére is elégedetlenkedőket érintené. Sőt lehet, hogy a legszegényebbeknek, a lakásuk rezsiköltségeinek kifizetésére is képtelen kisjövedelmű magyaroknak a humanista SZDSZ akár jótékonysági adományként is biztosítaná a gondjaikat valóban egy csapásra megoldó ciánkészítményt.
Bizonyára sokakat töltött el örömmel a Szabad Demokraták Szövetségénél a Kuncze Gábor által javasolt megoldás, de Magyarországnak talán mégsem erre lenne szüksége. A szabad demokraták uralmának néhány ezer haszonélvezőjét leszámítva, országunkban ugyanis egyetlen józanul gondolkodó, mérlegelő embernek sem állhat érdekében az 1990 óta eltelt időszak legkártékonyabb politikai képződményének továbbélése.  
V. I.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség