Mindhárom európai migrációs útvonalon aktivitás figyelhető meg

2017. augusztus 06. vasárnap, 09:00
Nyomtatás

Mindhárom fő európai migrációs útvonalon aktivitás figyelhető meg - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója augusztus 3-án csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Bakondi György svéd és német felmérésekre hivatkozva hangsúlyozta: látható, hogy a migránsok európai jelenléte egyre nagyobb arányú. Szerinte mindez azt jelzi, hogy az integrációval kapcsolatos elképzelések nem valósíthatóak meg, és egyre markánsabban láthatóak az ezt elutasító lakossági vélemények is.

A magyar kormány konzekvensen képviseli továbbra is eddigi álláspontját, amely szerint a határellenőrzés alapvető biztonsági kritérium, kizárólag ellenőrzött személyeket szabad beengedni az Európai Unió területére, továbbá a problémákat ott kell kezelni, ahol keletkeznek – mondta Bakondi György. Hozzátette: Magyarország sem a relokációval, sem a határok megnyitásával nem ért egyet.

Bakondi György a három fő útvonal közül a balkániról azt mondta: közelmúltbeli felmérések szerint Törökországban 3,5 millió szír állampolgár tartózkodik, akiknek 31 százaléka dolgozik, 42 százalékuk pedig azonnal elindulna Európába.

Hozzátette: Törökországból naponta átlagosan 70-73 bevándorló érkezik Görögországba, ahol 62 400 nyilvántartott migráns tartózkodik. Macedóniában mintegy 200 migráns van, Szerbiában pedig csaknem 5500, közülük 600 a magyar határ térségében. Bulgáriában nagyjából 2300 a migránsok száma, Romániában a rendőrség 2500 határsértőt fogott el az első félévben, Horvátországban mintegy 600-an vannak, Szlovéniában pedig mintegy 270-en.

A magyarországi adatokat ismertetve Bakondi György közölte: míg 2016-ban 19 ezren tettek kísérletet arra, hogy belépjenek az ország területére, addig március 28-ig, a vonatkozó jogszabály hatályba lépéséig 7300-an, azt követően pedig 4200-an próbálták meg ugyanezt. A belépést megkísérlők közül kiemelte a magyar-román határszakaszon elfogottakat, mint mondta, itt jelentős növekedés volt tapasztalható. Míg 2016-ban csak 57 migráns próbált ezen a határszakaszon bejutni az országba, idén már 374. A magyar-ukrán határszakaszon ugyanakkor visszaesés történt: az idén eddig 20 határsértőt fogtak el, tavaly egész évben 131-et.

A menedékkérelmekkel kapcsolatban elmondta: míg 2015-ben több mint 177 ezren nyújtottak be ilyet, addig 2016-ban 29 432-en, 2017-ben pedig mindössze 2226-an. Két éve 508-an, tavaly 438-an, idén 462-en részesültek védelemben.

A spanyol migrációs útvonallal kapcsolatban azt emelte ki, hogy június végéig 9507 migráns érkezett ebből az irányból, ami jelentős növekedést jelent az előző év hasonló időszakának csaknem 5 ezres adatához képest.

A harmadik útvonallal, a Líbia-Olaszország iránnyal összefüggésben Bakondi György elmondta: a július elejei adatok szerint 95 086 migráns érkezett Európába ebből az irányból, közülük 7390 embert érintett relokáció, ez a tervezettnek mindössze 18 százaléka.

A helyzet megoldásával kapcsolatban felmerült francia államfői javaslatról, miszerint líbiai hotspotokban kellene elbírálni a migránsok kérelmeit, a belbiztonsági főtanácsadó azt mondta: ez kísértetiesen hasonlít a magyar kormánynak a már két évvel ezelőtt megfogalmazott javaslatára.

 

(MTI)