Nem tárgyalják a román szenátusban március 15-ét

2017. június 22. csütörtök, 18:59
Nyomtatás

Levették a szenátus június 20-ai ülésének napirendjéről azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es szenátor. Mint mondta, a szociáldemokrata frakció részéről érkezett a javaslat, amely előtt értetlenül állnak, annál is inkább, hogy előző nap ellenszavazat nélkül fogadta el a szakbizottság a tervezetet.

Arra a kérdésre, hogy mi változott ez ügyben hétfő délután óta, az RMDSZ-es szenátor úgy válaszolt: „Nem tudom, mi történt, kérdezzék a kollégákat".

Az RMDSZ tervezete kapcsán Cseke azt mondta, több éve érvényben van Romániában két hasonló törvény – a tatár és a roma közösség napjáról szóló jogszabályok -, amelyeket mindössze a dátum és néhány fogalom különbözteti meg a szövetség március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító tervezetétől.

Arra a kérdésre, hogy mindezek fényében veszélyben van-e az RMDSZ és a koalíciós pártok közötti parlamenti együttműködési megállapodás, Cseke úgy válaszolt: „Ezt majd a parlamenti frakciók döntik el".

 

Agerpre