Elhalasztják másfélezer brit katona kivonását Irakból

2008. március 19. szerda, 08:10
Nyomtatás
Elhalasztja a londoni védelmi minisztérium -legalább az év végéig- 1500 brit katona kivonását Irakból - közölte a Daily Telegraph brit újság szerdai száma.A lap kormányforrásra hivatkozik, de a forrást nem nevezi meg. Eszerint a halasztási döntést azért hozták Londonban, mert megnőtt a rakétatámadások száma Baszrában. Baszrá mellett van az Irakban állomásozó brit csapatok nagy részének bázisa. A Telegraph szerint a halasztás másik oka, hogy az iraki kormánykatonák állítólag fontosnak tartják a brit támogatást, és a moráljukat rendíthetné meg, ha ezt a támogatást úgymond megvonnák tőlük a kivonulással. Csütörtökön, március 20-án lesz 5 éve, hogy az amerikai-brit koaliciós haderő megindította a támadást Szaddám Huszein Irakja ellen.