Ferit keresik

2008. november 26. szerda, 06:52 adminisztrátor
Nyomtatás

Ebben a pillanatban még nem lehet tudni, melyik Ferencről beszélt Zuschlag János gyanúsított haramia az ellene folyó perben rögzített telefonbeszélgetésben. Ott tudniillik az előzetesben lévő Jankó simán Ferinek aposztrofálta a gonosztevőt, vezetéknevét nem említette, a gengszterek félszavakból is megértik egymást. A trágárságoktól sem mentes gondolatsor egyfolytában erről a lator Feriről szólt, akinek állítólag négymilliárd forintja van, és azt hiszi, hogy rajta kívül mindenki más "korrupt, hülye, disznó állat"... Lapunk megszólaltatta a párt élcsapatának Ferenc nevű tagjait, közülük Gyurcsány Ferencet is, helyette azonban Budai Bernadett kormányszóvivő nyilatkozott (Ferencet elszólították az államügyek): "Természetesen nem szeretnénk egy bírósági igazság-szolgáltatási  eljárást semmilyen módon kommentálni, mert az már óhatatlanul is befolyásolás lenne." (Érdemben még sosem nyilatkozott a szóvivő kisasszony.).
Juhász Ferencnél, az MSZP elnökhelyettesénél is érdeklődtünk, ki lehet ez a Zuschlag-féle Feri, ő azonban sommásan csak annyit mondott, "nincsen négymilliárd forintom, jelentem". Baja Ferenc pedig (ő is bejött a képbe, mint Feri) úgy nyilatkozott, hogy ő nem tárgyalt Zuschlag Jánossal, így semmiféle alkudozásba sem ment bele ezzel a Jánossal, háta közepére sem kívánja.
A szocialisták hivatalos álláspontját - a nagy darab semmit - ezúttal is Nyakó István pártszóvivő mondta el, kijelentette, a per végeztéig nem kívánnak nyilatkozni. Ez a legbiztosabb álláspont.
Szó esett még bizonyos Gyurcsányiról is, őróla még szép emlékezetű Kulcsár Attila beszélt, de rá most nem tért ki a bíróság, ám lehet, hogy Zuschlag János majd képbe hozza őt is, és akkor tisztábban látunk majd. Most mindenesetre Ferit keressük. 
P. Gy.