A tőke, vagyis a pénz a korábbi korlátozott áramlás helyett szabadon mozgott az államok között, ezzel átrendezte az egyes országok függőségi helyzetét.
Ameddig az egyes kormányoknak lehetősége és érdeke volt, hogy a saját valutájuk és ezen keresztül az országukban megtermelt tőke csak korlátozottan mozoghasson, addig a multinacionális vállalatok csak kismértékben helyezték át termelésüket, és ezen keresztül a tőkéjüket más államokba. A Bretton Woods-i rendszer volt a biztosítéka a pénz otthontartásának, a pénzkiáramlás egyenlő volt az arany elvesztésével, vagyis a tényleges gazdasági erő elvesztésével. Az aranyra válthatóság megszűnésével az államoknak már nem volt érdekük a korlátlanul szaporítható pénzt odahaza tartani, s mivel a pénzpiacokon a valuták szabadon átválthatók lettek, ezért minden kockázat nélkül engedélyezhették a multik külföldi tőkekihelyezéseit.
 Azt látnunk kell, hogy ennek a folyamatnak alapvető feltétele volt, hogy a tőkét befogadó, elsősorban fejlődő államok rá legyenek kényszerítve a külföldi tőke fogadására.  Ezt a kényszert az egyébként szerepét vesztett IMF (Nemzetközi Valutaalap) és a WB (Világbank), segély- és hitelprogramjai készítették elő. A szegény fejlődő álla-moknak első lépésben alacsony kamatozású hiteleket ajánlottak, szinte korlátlan mennyiségben, amikor ezeket az államok különböző programokra elköltötték, legtöbbször olyanokra, amelyek az adott ország igényeihez egyáltalán nem is illeszkedtek. Pl. vízierőmű olyan országban, ahol bőven van szén és olaj, vagy autópályaépítés ott, ahol még a lovas szekér és a teve dívik stb. Az ilyen erőltetett infrastruktúra-beruházások az országok költségvetéseit nagyon megterhelték, a költségvetési hiányokat ezek után hitelekből fedezték. Ekkor már a hiteleket nem a nemzetközi intézmények adták, hanem magánbankok. A magánbankok megjelenésével egy időben a kamatok is jelentősen megnőttek. Az így ki-
alakult gazdasági és politikai helyzetben az államokat könnyűszerrel lehetett a "washingtoni konszenzus" elfogadására kényszeríteni, azaz az állami monopóliumokat privatizálták, a szabályrendszereket megszüntették (szabad lett a törvényes rablás) és a piacokat liberalizálták.
Egyértelmű, hogy az ilyen folyamatok lezajlásához mindig szükség volt az adott ország elitjének árulására. Persze nem kell messzire mennünk példáért: a Gyurcsány-kormány a túlhajtott autópálya-építésével, a költségvetési hiány drasztikus növelésével megteremtette a mai válságunkhoz vezető utat. A magyarországi helyzet elemzésekor erre a kérdésre még visszatérek, most csak annyit jegyzek meg, hogy a jelenlegi hazai gazdasági- pénzügyi és adósságválság fő oka a túlhajtott hitelekből történő autópálya-építés volt, és nem a közszférának adott béremelés. Mi több, ha többet adtak volna a közalkalmazottaknak és ezáltal az ún. versenyszféra bérei is jelentősen emelkedtek volna, akkor ma lehetne elegendő hazai fogyasztás ahhoz, hogy vállalkozások ne  tömegesen menjenek tönkre.
A fejlődő államok függősége a lényeget tekintve csak akkor változott meg érdemben, ha korábban ezek nem a gyarmatbirodalmak részei voltak. Elsősorban az afrikai országok helyzetében csak annyi változás történt, hogy a korábbi nyílt gyarmati alávetettséget, tehát a teljes erőszakot felváltotta a sokkal kevésbé látható pénzügyi függőség. Természetesen ez is gyarmatosítás, csak a módszerek változtak. Ugyanakkor más, korábban nem gyarmati sorban lévő, vagy az alól már sokkal korábban szabadult országok, pl. a dél-amerikai álla-mok is ilyen függő helyzetbe kerültek. Jó példa erre Argentína és Mexikó példája. Természetesen, ha ezek a folyamatok nem alakultak megfelelően, akkor a pénzhatalom beavatkozott (pl. Chile). Az ilyen függőségek alól egyre több ország szabadulni akar, s az olyanok, amelyek megfelelő természeti kincsekkel, olaj stb. rendelkeznek, mint Venezuela, azok szakítanak is a függőséggel. Ugyanakkor ez a szakítás egyúttal egy új ideo-lógia létrejöttét is elősegíti, ilyen például a dél-amerikai szocializmus.
Azt se felejtsük el, hogy végeredményben a Szovjetunió gyarmatbirodalmának széteséséhez is ez a pénzpolitika vezetett el. Hogy ez a társadalmi változás, a gyarmati sorból felemelkedő kelet-európai államok számára összességében pozitív vagy negatív hatású volt-e, azt most ne firtassuk. Elégedjünk meg annyival, hogy a nyílt kommunista uralmat, a diktatúrát (még ha az puha is volt, netán gulyáskommunizmus) felváltotta a pénz-uralom, a tőke hatalma. Azaz ezekben a társadalmakban, ugyanúgy, mint az afrikai gyarmatországokban, nem változott érdemben semmi, csak a gyarmattartó személye és módszerei. A függőség maga nem.
Csurka Endre