Hiller István, kulturális ügyeink kormánybiztosa, eredetileg klasszika-filológusként kezdte. Hogy hosszú vagy rövid, egyenes vagy görbe út vezet Cicerótól az MSZP-ig, ne fe-szegessük. Azt viszont kezelhetjük tényként, hogy Hiller úr nem szorul rá az én dilettáns okoskodásomra Tertullianus egyházatyát illetően. Pedig nekem Tertullianus híres mondata - (Credo, quia absurdum - Hiszem, mert képtelenség) - éppen Hiller István parlamenti kirohanásáról jutott eszembe, amikor is a pösze latintanár magából kikelve követelte, hogy szülessen végre törvény a holokauszttagadás büntetőjogi szankcionálására. Nota bene!: itt most, ebben a cikkben még csak érintőlegesen sem szándékozok kitérni a vita alapkérdésére, vagyis arra, hogy elfogadhatónak vagy elfogadhatatlannak tartom az 1939 és �45 közötti korszak történelméből mindazt, amit holokauszt néven emleget a közvélekedés és a hivatalos történetírás. Nem. Engem most kizárólag az érdekel, hogy a XXI. század hajnalán elképzelhető-e még az a XI. századi gyakorlat, amely az egyház tanítását elutasítókat, a vallásos dogmák igazságtartamát megkérdőjelezőket, a hinni nem tudókat, vagy a másképpen hívőket - ők voltak az eretnekek - példás büntetéssel, üldöztetéssel sújtotta?
Hiller úr kapásból érvelhetne azzal, hogy a társadalmi, politikai, történelmi relációkon nyugvó holokauszttagadás kérdését, miért keverem a hittan és a vallástörténet fogalmaival? Azért teszem, mert Hiller Istvánt hallgatva kénytelen vagyok rá. Az ő érvei ugyanis félre nem érthetően sugalmazzák - sőt követelik -, hogy mindazokat az elvetemült szellemi bűnözőket, akik nem hiszik el a holokauszt közkézen forgó történetét, akik kételyeiknek mernek hangot adni, a társadalom, a jogállamiság és a még nagyobb véleménynyilvánítási szabadság jegyében az állami igazságszolgáltatás büntesse meg, lássa el billoggal, vesse ki  az alkotmányos jogok gyakorlásának, és a komolyan vehető embereknek a köréből.
Hiller és elvbarátai az eredetileg tudományként nyilvántartott, mert a racionalitásra alapozott történettudományból hirtelen vallást csináltak: hidd el, hogy így volt, ahogy mi mondjuk, mert ha nem hiszed, már csak a máglyán lesz módodban megbánni hitetlenségedet. És itt lép képbe a jó öreg Tertullianus, akinek elhíresült mondása arra figyelmeztet, hogy ami nem képtelenség (azaz racionálisan követhető), azt elég tudni. Viszont minden olyan képtelenség (irracionális felvetés), amely valahol mégis igaznak, szépnek, kívánatosnak tekintendő - pl. az, hogy Krisztus feltámadott a halálból -, hitet igénylő hozzáállást vár el a gondolkodó főtől. Ugyanis érteni, felfogni, magyarázni, analizálni nem lehet, de mert igenis valósnak tekintjük, hát marad a hit. Tudni nem tudhatom, ezért hiszem. Ha tudatom képes lenne befogadni, nem kellene hinnem. Ezt üzeni Tertullianus, és az nyomdokain haladva Hiller is üzent nekünk.
A hilleri boszorkányüldözésnek az a lényege, hogy nem várják el tőlünk, hogy racionálisan azonosuljunk a holokauszt hivatalos adataival, történetével, nem várják el, mert a racionalitás útja oly rögös, hogy könnyen elakadhat az azon menetelő, ezért elég, ha hitéletünk jól ismert fordulatai szerint elhisszük, hogy úgy volt. Ha a Hittani Kongregáció azt mondja, akkor az úgy is van. Persze nyilván mindig akadnak kellemetlenkedő fráterek, akik csak nem akarják vallási kérdéssé szublimálni a historikát, és azt mondják, hogy ők továbbra is racionálisan közelítenek a kérdéshez, úgy viszont kénytelenek kételyeiket megfogalmazni. Ha Hiller nagy felbuzdulása eredménnyel járna, akkor viszont egy nagyon furcsa helyzetbe pottyannánk bele: az államügyészség - példás büntetést követelve a bíróságtól - hivatalból eljárást indíthatna mindazon magánszemélyek ellen, akik nem hisznek valamiben, amiben kötelező lenne hinniük! A jelek szerint az eretneküldözések csak az egyházban értek véget, a világi szférában most kezdődnek el igazán.
Aggodalmam csak nő, ha belegondolok, hogy az államiság, a törvénykezés és a hitélet ma már kizárólag az úgynevezett fundamentalista - állítólag nagyon veszélyes és kártékony - államokban működik szerves egységben: Iránban, Afganisztánban, Szaud-Arábiában, és kisebb-nagyobb mértékben szinte minden iszlám országban. Miképpen gyanítom, hogy Észak-Koreában sem kötne senki életbiztosítást azzal, aki nem hisz elég intenzíven a Kedves Vezető karizmájában. Hiller ebbe a sorba szeretné besorolni hazánkat? Aki "nem hisz a holokausztban", azt büntesse meg a bíróság? Minek a jegyében tehetné: a hit hiánya a XXI. században egy amúgy 1100 éves, EU-s tagállam igazságszolgáltatási gyakorlatában büntethető lesz? Ha pedig nem a hit hiánya, akkor az elfogadni nem tudás, az elvi, szakmai elutasítás ténye válik szankcionálható bűncselekménnyé? És mi lesz a legalapvetőbb alkotmányos jogainkkal, a szólás-, a vélemény-, a sajtó- és a hitéleti szabadság egyszer már kiharcolt passzusaival? Az elmúlt hónapokban világbotránnyá sikerült dagasztania Hiller külföldi elvbarátainak a jobb sorsra érdemes "holokauszttagadó" Williamson püspök Vatikánig elérő  esetét, aki különben nem győzte hangoztatni, hogy készséggel visszavonja minden eddigi tamáskodását a témát illetően, csak azt kéri, hogy mutassák be neki a történelmi bizonyítékokat, ugyanis azok nélkül ez a történet nem tűnik valósnak. Válaszként az érintettek egy kiskanál vízben megfojtották volna. (Csak megjegyzem, mert foglalkoztam vele eleget: annak idején Galileivel a pápai törvényszék ennél sokkal méltányosabban és tárgyilagosabban viselkedett.)
Tudom persze, hogy a holokauszttal kapcsolatos témák nagyon sok családi érzékenységet hozhatnak felszínre, de azt is tudni vélem, hogy éppen ez a fajta hilleres úthenger-akarnokság lesz az, ami igazán fájó és indulatos visszahatásokat fog kiváltani a racionális gondolkodásmódhoz ragaszkodó, hinni nem tudó vagy nem akaró eretnekek - nem lebecsülendően széles - táborában.
Ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni azt a nyilvánvaló összefüggést sem, hogy a Hiller-tábor azzal, hogy vallási teljesítménnyé emeli a holokauszt történetének elfogadását - (aki nem hiszi, büntetendő) -, automatikusan képtelenséggé minősíti a holokauszt mai verzióját.
Ugyanis Tertullianus óta tudja Európa, hogy hinni csak abban kell, ami ellentmond az ész törvényeinek.  
Szőcs Zoltán