Csökkentjük a kórházak adósságát

2018. január 17. szerda, 20:17 Medveczky Attila
Nyomtatás

Sem a DK-t, sem a Jobbikot nem érdekli az egészségügy

Azon dolgozunk, hogy megerősödjön a védőnői hálózat és az anyagi megbecsülésük. Egy területi védőnői szolgálat díjazása 2010–2018 között 257 ezer forintról 358 ezer forintra nőtt, ezen belül egy védőnő átlagos fizetése 153 322 forintról mostanra 257 128 forintra nőtt, ami 43 százalékos emelkedést jelent. November 1-jétől 33 ezer forintos havi bérpótlékban részesülnek a védőnők és a 2018-as költségvetésben kétmilliárd forint áll rendelkezésre a védőnői bérpótlék fedezetére – tudtuk meg a Fidesz szóvivőjétől.

Mivel tudja alátámasztani azt a kijelentését, hogy az ellenzék nem támogatja az egészségügyi dolgozók béremelését?

– Gyurcsány és a szocialisták az ápolóknak, orvosoknak, mentősöknek megalázó béreket fizettek és még el is vettek tőlük egyhavi bért. A baloldal kormányzása alatt a kórházbezárások és létbizonytalanság miatt kb. 6000 egészségügyi dolgozót tettek utcára, illetve üldöztek el a pályáról, sokakat az országból. Az egészségügy a balliberális kormányok legnagyobb áldozata volt, csaknem az összeomlás szélére sodorták a betegellátást. 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, eladósították a kórházakat, hagyták leépülni a betegellátást, a betegeken is csak üzletelni akartak, vizitdíjat és kórházi napidíjat akartak fizettetni velük. Gyurcsányéktól a szocialistákon át a Jobbikig az ellenzéki képviselők szeretnek nagyokat mondani, de valójában egyiküket sem érdekli az egészségügy sorsa. Az ellenzék a 2018-as költségvetést sem szavazta meg, amely 542 milliárd forinttal többet biztosít az egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetés.

Nem arról van szó, hogy ők több pénzt szeretnének a dolgozók számára?

– A Fidesz 2010 óta pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, és azon dolgozunk, hogy a betegellátás színvonala javuljon, és az egészségügyi dolgozókat nagyobb anyagi megbecsülésben tudjuk részesíteni. A Fidesz kormányzása óta béremelések indultak az egészségügyben, eddig 400 milliárdot fordítottunk erre a célra. Tavaly többéves béremelési programot indítottunk az ápolóknak, szakorvosoknak, szakgyógyszerészeknek és a mentősöknek. A megemelt béreket december elején, a novemberi bérek kifizetésével kapja kézhez az érintett 98 ezer egészségügyi dolgozó. Az ápolók, mentőápolók a tavalyi első 26,5%-os ütem után, most a novemberi fizetésekkel megkapják az újabb 12%-os béremelést, 2018-ban és 2019-ben pedig újabb 8-8%-os béremelésre számíthatnak, ezeket egybevéve az ápolóknak 2016 és 2019 között átlagosan 65%-kal emelkedik a bére. A mentők bére 2016 és 2018 között átlagosan 67%-kal emelkedik, míg a szakorvosok és kórházi gyógyszerészek bére novembertől újabb 100 ezer forinttal növekedett, ez pedig már a második ütem, a két ütem következtében 207 ezer forinttal nőtt a bérük 2 éven belül. Az eredeti ütemterv szerint novemberben lesz a következő emelés. Jelentős összegeket fordítunk kórházfejlesztésekre is; csökkentettük az adósságaikat, amely a 2014-es havi 4,5 milliárd forintos adósságrátáról 2015 tavasza és 2016 ősze között 2,6 milliárd forintra csökkent, valamint 700 milliárd forintot szán a kormány az Egészséges Budapest Programra is.

2018-ban gondolkoznak-e további emelésen a kormánypártok? Hiszen a védőnők még mindig elégedetlenek.

– A védőnők számíthatnak ránk, azon dolgozunk, hogy megerősödjön a védőnői hálózat és az anyagi megbecsülésük. Egy területi védőnői szolgálat díjazása 2010–2018 között 257 ezer forintról 358 ezer forintra nőtt, ezen belül egy védőnő átlagos fizetése 153 322 forintról mostanra 257 128 forintra nőtt, ami 43 százalékos emelkedést jelent. November 1-jétől 33 ezer forintos havi bérpótlékban részesülnek a védőnők és a 2018-as költségvetésben kétmilliárd forint áll rendelkezésre a védőnői bérpótlék fedezetére.

 

Medveczky Attila