Egész évben Balaton

2018. június 10. vasárnap, 10:38 Medveczky Attila Hírek - Interjú
Nyomtatás

Aktív turizmus a tavaszi akció középpontjában

A Balaton Régió nemcsak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelent vonzó úti célt a turisták számára, hanem tavasszal és ősszel is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni – tudtuk meg Fekete Tamástól, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnökétől.

A tavaszi hosszú hétvégeken egyre többen utaztak a Balatonhoz, de ez csak 2-3 napot jelent. Mi a lényege a Nyitott Balaton akciónak?

–Öt évvel ezelőtt indította útjára a Nyitott Balaton akciósorozatot a Balatoni Turizmus Szövetség azzal a fő céllal, hogy új szezonokat teremtsünk a Balatonnál. A korábbi turisztikai elmélet szezonhosszabbításban gondolkodott, ami sikertelennek bizonyult. Hiszen a szezont nem lehet meghosszabbítani, ugyanazt a turisztikai terméket képtelenség ajánlani ősszel vagy tavasszal, amit a nyáron. A nyár a fürdőzésről szól, középpontjában a riviera-érzéssel. Ezzel a termékkel nem lehet egész éven át embereket csábítani a Balatonra, ezért szerettünk volna egy több évszakos Balatont létrehozni. A másik cél, ami az akciósorozat nevében is szerepel, hogy már tavasszal és ősszel is nyitva áll a Balaton. Sőt, most már egyre több szolgáltató télen is nyitva tart. Így négy évszakossá teszi szolgáltatását a tó partján, illetve környékén. Emellett meg kellett teremtenünk azt a turisztikai terméket, amiért érdemes a tavaszi, vagy az őszi szezonban a Balatonra jönni.

Mi áll a tavaszi akció középpontjában?

–A tavaszi akció középpontjában az aktív turizmus áll. Azért is választottuk ezt, mert a téli évszak – amikor sokan bezárkóznak, kevesebbet mozognak – után tavasszal ébred a természet, a Balaton csodálatos környezet, és szeretnénk, ha egyre többen ebben a térségben mozognának az aktív turizmus kínálatát igénybe véve. A kínálathoz tartoznak a gyalogtúrák, kerékpártúrák, teljesítménytúrák, sőt kerékpáros pecsételő játékot is hirdettünk. Emellett gasztronómiai kínálattal, szálláshelyakciókkal is megjelenik a Nyitott Balaton, ami nagyon gazdag programokban.

Mennyien csatlakoznak a Nyitott Balatonhoz?

–A tavaszi és az őszi akcióhoz, alkalmanként közel 200 vállalkozás csatlakozik. Sőt, volt, mikor elértük a 300-as számot. Ezek szálláshelyek, vendéglátóhelyek és különböző szolgáltató helyek, turisztikai attrakciók, pincészetek, borászatok. Az akciók ideje alatt 150-200 programot sikerül megvalósítani.

Hogyan tudják meghirdetni az akciókat, programokat?

–Belső és külső kommunikációról beszélünk. Az első alatt azt értjük, mikor vállalkozóinkat felkeressük, őket a turisztikai egyesületeinken, tagszervezeteinken keresztül érjük el. Több mint 2000 vállalkozást tudunk elérni, s természetesen az ő kapcsolati tőkéjüket is felhasználjuk. A külső kommunikációt főleg az internet jelenti. Több honlapot üzemeltetünk, ilyen a nyitottbalaton.hu, a balatonbike.hu, amely a gyalogos és kerékpáros túráinkat hirdeti, s a pecsételős játékunkat, ezen kívül Facebook-on, Youtube-on is kommunikálunk. S emellett a helyi és az országos médiumokban is megjelenünk.

Tavalyi hír, hogy kétmilliárd forintnyi vissza nem térítendő hazai támogatással ötvenöt strand újul meg a Balatonnál. Ez is a szezon meghosszabbítását célozza?

–Amint mondtam, mi nem szeretnénk a szezont meghosszabbítani, hanem új szezonokat létrehozni. Az ön által említett beruházások, fejlesztések nagyban segítik, hogy az új szezonokban is megfelelő kínálatot tudjunk biztosítani. Hiszen a balatoni strandok olyan rendezvényeknek is helyszínt adnak, melyeket a tavaszi és az őszi szezonban rendeznek meg. Tehát mindenképpen segítik a felújításokkal a többszezonos balatoni szolgáltatást. Szigligeten például olyan fejlesztések történtek a strandon, hogy mind a négy évszakban használhatók legyenek, így szaunát, s olyan vizes- és öltözőblokkot, ami téli rendezvények megtartására is alkalmassá teszik a területet. Nyáron pedig színvonalas, tartalmas eseményeket rendezhetnek, remek szolgáltatást nyújthatnak. Nagyon lényeges volt tehát, hogy a kormányzat támogatta a balatoni strandok felújítását, s ez a jövőben is folytatódik.

Készítettek arról felmérést, hogy a Nyitott Balaton akció által többen látogatják a balatoni programokat, mint 2-3 évvel ezelőtt?

–Egyértelműen, mert a számok is ezt bizonyítják. A „Balaton fagyija” zsűrizése közben a szolgáltatók nagyon sok látogatóról számoltak be. S biztos vagyok benne, hogy az idei májusi számok is megdöntik a korábbi évek hasonló időszakának látogatottsági adatait. Természetesen mindez nem csak a Nyitott Balatonnak köszönhető, hanem a gazdaság erősödésének, a SZÉP-kártyának. Egy hosszú folyamat elején állunk, s bízom benne, hogy egyre többen támogatják céljainkat, s így a külföldi piacok felé is eljut majd az információ a Nyitott Balatonról, színvonalas őszi és tavaszi programjainkról.

 

Medveczky Attila