Csurka István: A gyöngyösi katlan

2010. február 21. vasárnap, 07:24
Nyomtatás


A 2006-os választások után a szoros eredmény lehetővé tette az MSZP számára, hogy egy, a Fidesz színeiben megválasztott megyei képviselő átcsábításával átvegye a megye irányítását. Megszervezték a Hospinvest kórházi inváziót Gyöngyösön és Egerben is, és a megye az MSZP politikai-választási elnyomó és csalással működő alakzatainak, technikáinak gyakorló terepévé vált. Most ugyanez a gépezet nem az MSZP, hanem a Jobbik hadgyakorlatainak színterévé változtatja ezt a valamikor keresztény alapállású megyét. A művelet nagyon érdekes, tanulságos és önmagáért beszél. Mindaz, ami eddig az MSZP és az SZDSZ uralma érdekében történt ebben a megyében, az most a Jobbik érdekében történik. Különösen Gyöngyösön készülnek nagy és bevált csalások, erőszakosságok alkalmazására. Itt indul ugyanis a főnöknek kinevezett fickó, V. Gábor, s ahhoz, hogy a második fordulóra maradjon ütőerő, s a Jobbik sikerességének a képét fenn lehessen tartani, itt átütő eredményt kell elérni. A gyöngyösi katlan legyen a Fidesz Sztalingrádja – ez a terv. E mellett természetesen Heves megye más városai, községei is fontosak. Legyen Heves megye – Jobbik megye. Ennek a célnak az elérése érdekében már tavaly év vége óta tulajdonképpen öngyilkos eszközöket is alkalmaznak a Jobbikon belül. Minden további nélkül kirugdosnak a pártból alapító, masírozó, őszinte lelkesedéssel értük küzdő fiatalembereket, és helyükbe olyan pénzes embereket állítanak, akik ellen voltaképpen küzdeniök kellene. A pártba özönlik be a régi elvtársi elem, volt MSZMP-sek, munkásőrök, volt rendőrtisztek, katonatisztek és kétes értékű vállalkozások tulajdonosai. Amikor ezen a folyamaton az ős-tagok, a falusi gyerekek megütköznek, a hevesi vezér, Sneider Tamás odalöki nekik: „biciklivel nem lehet kampányolni, ide pénz kell”. Minthogy arra nem számíthatott sem Sneider, sem az országos fegyelmi bizottság, amely az érintetteket kizárta, hogy mindez az internet korszakában nem szivárog ki, tudatos politikáról kell beszélnünk. A Hetek, a HVG, és a Mancs is, részletesen megírta az esetet, s a hálón fenn is van a kizárt, kiábrándult, falusi Jobbikos fiatalember esetleírása.

 Ha belegondolunk, ez a választások előtti hónapokban öngyilkos eljárás, mindannak ellenkezője, amit a fiatal párt magáról eddig hirdetett, a bomlás és a belviszály képét idézi fel, amely szétveri az eddigi bizalom és elsősorban a népszolgálat képét és óriási szavazatvesztést is eredményezhet. Nem feltételezhetjük, hogy akik ezt így intézték, azok nem számoltak ezzel. Mégis megtették. Tehát tudnak valamit, amit mi nem tudunk és számítanak valamire, amiről nekünk fogalmunk sincs. Történt valami a Jobbikban, amit a nagy médiumok, amelyek számítanak, a televíziók eltakarnak, és ami másik pályára állította ezt az egész pártot. Rövid idő alatt immár másodszor. A volt pártállami, s általunk már megnevezett proletár erők átvették felette a hatalmat. Immár nem a bakancsverő, menetelő Gárdások, hanem a pártállamiak és az MSZP bevált csalással, etetéssel, kecsegtetéssel szervező káderei vannak benne többségben, azok, akik tudják, hogy nem a talpasok számítanak, hanem a pénz, a szervezett csalás, szavazatvásárlás és a terror. Az a bázis, amit az MSZP működtet, az a logisztika, amelyhez a kormány adja a felvonulási épületet, az autóbuszt és a kondért, melyben a babgulyás fő. Meg a babot is, persze. Másképpen az a Sneider Tamás, aki ezt a romboló munkát már elvégezte a MIÉP-ben is, s aki egész szervezeteket, századnyi talpas erőket gyűjtött maga köré korábban és vitte át őket a Jobbikba, most nem fedné fel igazi arcát és nem ebrudalná ki az ügy érdekében őket a pártból. Ha viszont mégis ezt teszi, akkor most ez az utasítás. A Jobbikot szervező-mozgató MSZP és még inkább a legpontosabb információkat szolgáltató titkosszolgálatok, oroszok és izraeliek már világosan látják, hogy a talpasok lelkesedésből való építkezése kimerült. A Gárda hiába menetelne még a betiltás után is, az már sokat nem hoz a konyhára. A társadalom megszokta és egy kicsit már mulat a dolgon. A cigánybűnözéssel nem történt semmi. A nagy havak mindent beborítottak, a hó alól nehéz lopni. Téli álom a magyar tájon, de a bolsevik nem aludhat sohasem. Az MSZP mozgósította a legmegrögzöttebben bolsi káderállományát, az igazi proletárokat, a proletár ököl képviselőit és ezek elfoglalták a pártot, az MSZP és a titkosszolgálat pedig biztosította Vonáékat a Gyöngyös-Sztalingrádi katlan megszervezéséről, sőt az új csalási technikák alkalmazásról is.

A Jobbik magára hagyta a Gárdát. A talpasok már nem kellenek. Vona Gábor soha nem fog nyerni Gyöngyösön, ha csak rájuk hagyatkoznak. Sneider pontosan tudja, nem kell ide Gárda, ha rendelkezésre áll a kormány és az MSZP egész gépezete, pénze és az összes bevált szabadalma. Újra színre lépnek a megbukott Hospinvest emberek. Laczik Attila, a kizárt falusi elnök az országos etikai bizottsághoz írt felterjesztésében előadta például a gyöngyösi elnök és képviselőjelölttel szembeni kifogásait. Dr. Nyújtó Zsolt üzleti kapcsolatban áll azzal a dr. Freigli Géza ügyvéddel, aki a Hospinvest vezérigazgató-helyettese, s aki a gyöngyösi és a nagyatádi kórházat privatizálta. A kizárt fiú szerint ilyen embert nem volna szabad jelölnie a Jobbiknak. A taggyűlésen, ahol ez elhangzott, Dr. Nyújtó Zsolt azzal védekezett, hogy ő jobbikos és ezért konfliktusai vannak dr. Freigli Gézával. Hát, nem gyönyörű? Hát nem pontosan olyan, mint amikor Gyurcsány kilép a saját vállalatából, vagy a hosszúnyakú pénzügyminiszter felhagy az adóelkerülési tanácsadással? És Laczik Attilát kivágják, mint a huszonegyet. Még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy mindez akkor történik, amikor Budapesten folyik a BKV-tisztogatás, amelynek következtében az egész Demszky-maffia és a kormány is bukásra áll. Vagyis a saját frontokon mindenütt visszavonulás, tehetetlenség, bukás, de Jobbik frontokon ellentámadás és a legerősebb szervezkedés. Mégpedig bújtatva, csúsztatva. Úgy van előadva, mintha a szélsőségesek elleni harc nevében folyna, valójában értük és persze magukért folyik. Erre a furcsa harcra valószínűleg az EU kényszeríti őket. Látható, hogy az EU berkeiben szervezett harc indult az EU elmaffiásodása ellen. Ezt ott kezdik, ahol a legrothadtabb a helyzet. Görögországban és Bulgáriában. Görögországot és különösen Bulgáriát teljesen elborította a maffia. A kormányok a bűnszövetkezetek szolgálatába szegődtek. Most a görög kormányt pénzügyi nyomás alá helyezték, megelégelve a hazudozást és a hamis jelentéseket, Bulgáriában pedig letartóztatták a maffia fejét és egyeztetett izraeli, amerikai és helyi akciókkal hajtóvadászatot indítanak a bolgár bűnszövetkezetek ellen. Az EU megelégelte az elfolyó milliárdokat és a korrupció elburjánzását. Mert, persze az EU belső körében is létezik mindez, de nem ezen a fokon és nem ebben a bárdolatlan formában. A rothadás az egész Uniót veszélyezteti. Valószínűleg ennek az európai rendcsinálási programnak a része a magyar BKV és MÁV-ügy, és lehetne akár az egész privatizáció is. Talán éppen azért történik most, az IMF-hitel korában, hogy ne érintse a piszkos múlt legaljasabb részeit, a nyers piacszerzés idejét. Mindez sürgetővé teszi a komprádorburzsoázia számára a Jobbik-program, s a gyöngyösi katlan megszervezését. Mert ezt még szabad nekik, sőt erre még bátorítják is őket. A szélsőségek ellen még akkor is lehet küzdeniök, ha közben ők szervezik és a saját soraikból töltik fel a szélsőséget.

A MIÉP nem tehet mást, ismeretei, tapasztalatai alapján felhívja a figyelmet az MSZP, V. Gáborral való terveire, a Heves megyei háborúra. Ide minden erőt összpontosítania kell a nemzeti erőknek, mert ezt a Hospinvest mocsokkal, vérrel átitatott földet mindenképpen meg akarja tartani magának a gyurcsányizmus- hospinvesztizmus. Céljuk, hogy vagy ne legyen érvényes itt legalább az első fordulója a választásnak, vagy ne tudjon elsőkörös győzelmet aratni a Fidesz és a döntés maradjon a borzalmas második fordulóra. A konkrét terveiket természetesen nem ismerjük, de a Hospinvest gátlástalanságból, erőszakosságból minden levezethető. Senki nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettünk idejében.