Szétesik a Momentum?

2018. január 16. kedd, 20:37
Nyomtatás

Komoly gondok vannak a jóindulatú közvélemény-kutatások szerint is csak 3%-os támogatottsággal bíró Momentum háza táján. Folyamatosan nő a távozó vagy távozni kényszerülő emberek száma. Augusztusban Pottyondy Edina és Kádár Barnabás elnökségi tagok távoztak a pártból, szeptemberben Borbély Ede kabinetfőnök és Szauer Tamás, a Momentum addigi pénzügyi vezetője, októberben a szakpolitikai igazgató, Egyed Janka és Kovács András párttitkárok, aztán Zaránd Péter kampányfőnök, legutóbb pedig Papp Gergő kommunikációs igazgató és Túry Márton kabinetvezető.

Bizonyára semmit nem mondanak ezek a nevek az olvasóknak, csupán azt akartuk a felsorolással érzékeltetni, hogy dacára annak, hogy a Momentum most szombaton tartotta kampányindítóját, máris a szétesés felé tartanak. A kampányszervezést az a Soproni Tamás vette át, aki minden bizonnyal Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölti pozícióját is megkaparintaná.

„Itt az ideje, hogy a korrupt politikusokat felváltsák világot látott, becsületes, egyenes gerincű és alázatos fiatalok” – mondta „szerényen” Fekete-Győr a kis számú kecskeméti hallgatóság előtt szombaton. Majd elárulta, hogy 106 jelöltet mutatnak be, mindenhol lesz képviselőjelöltjük, mire Soproni Tamás hozzátette, hogy „ha ezen múlik majd a kétharmad, nem félünk feladni saját pozícióinkat sem”.

Korábban úgy szóltak a hírek, hogy nem fognak össze senkivel, nem lépnek vissza sehol. Aztán következett a bizonyos helyeken visszalépünk mások javára, nehogy kétharmada legyen a Fidesznek szöveg, a legújabb hírek szerint meg már a Juhász Péter vezette Együttel kacérkodnak.

De azt se felejtsük, hogy Fekete-Győr a Jobbik ajánlatát nemrég „lecukizta”, mire pár nappal később Soproni beült a Hír TV-be, és bejelentette, hogy a Momentum is kiáll Vona Gáborék mellett.

A párt saját tagjai is bevallották, hogy egyre fokozódik a párton belüli drámai feszültség, amire rátett egy lapáttal pártfogójuk, Raskó György Facebook-bejegyzése: „Ez a projektem tényleg nem sikerült. Nehéz megérteni, hogy értelmes, tanult fiatalok, milyen nehezen képesek közös célokért, önös érdekeket alárendelve, szívósan küzdeni. Nos, a Momentumnak nem sikerült eddig, de még van lehetőség korrekcióra, bár egyre kevesebb, mert a választók számára a formáció kezd érdektelenné válni. Nem értem a megterhelő kampányra való hivatkozást, mivel kampányuknak semmi nyoma, és a hálózatépítés eredménye sem látszik. Szóval vegyetek vissza az önzésből, és tegyetek rá néhány lapáttal! Kezdjetek el dolgozni végre, világos irányt szabva politikai elképzeléseiteknek. Készítettetek egy nagyszerű választási programot, amiről néhány száz érdeklődőnek vannak ismeretei. Ez semmire sem elég.”

Raskó, a Momentum egyik nagybefektetője, a nem elég kezes Fekete-Győrt felváltaná Sopronival. A rendszerváltás utáni tsz-átalakítás és az élelmiszer-ipari privatizáció kegyetlen végrehajtója eleddig a tsz-vezetői körökben volt hírhedett mint államtitkár, most mint földbirtokost és milliárdost pártelnökök retteghetik. Az Antall-kormány egykori politikusa kapcsolati tőkéje által megtollasodván visszatér a politikába. Gyurcsány–Simicska-recept.

A perc-emberkék ideje lejár, mi pedig nem fogunk a kardunkba dőlni emiatt.

 

Szerk.