2006.12.08. 

Keresztényellenesség Spiró György regényében

Spiró György, az Értelem Fogsága c. nagyregényét azért olvastam végig, mert nem szeretek könyvet félbehagyni. Pedig kedvem lett volna. Hol bő lére eresztett cselekményszövése, hol naturális stílusa tétette le velem már-már a művét. Igaz: végig méltánylandónak éreztem azt a hatalmas olvasottságot, amely Spiró könyvében tetten érhető. De úgy érezhetjük: a sok okosság mögül hiányzik a gondolat, ami miatt valaki regényírásba fog, és nem történeti tanulmányba. Aztán az utolsó 60 oldalon megjelenik a gondolat is: a kereszténység kigúnyolása és pocskondiázása, cinikus, "racionálisnak" beállított, de valójában nagyon is érzelmi, elfogult kritikája. A regény azt a régi támadást próbálja feleleveníteni, hogy a kereszténység hamis mesére, rajongók fantáziálására épül. Azzal, hogy Jézust közönséges embernek mutatja be, az egész kereszténység alól próbálja kihúzni a talajt. A főhős, Uri - aki az intellektuális ember megtestesítője, az író szócsöve a műben - döbbenten veszi tudomásul, hogy egyik fia (természetesen a butábbik) a "nazarénusok" szektájához csatlakozott. Ott agymosáson esett át, és apja kérdéseire úgy válaszol, mintha leckét mondana föl (706. o.). Az a legbántóbb a regényben, hogy tudatosan hamisítja meg a keresztény tanítást és az evangéliumot, így különösen is visszataszító színben tünteti fel a keresztényeket. "Nincs többé család, csak közösség van" - állítja a fiú (707. o.), holott tudjuk, hogy épp a kereszténység tartotta mindig is szentnek a családot. Teljesen torz képet fest a keresztény liturgiáról, mert női papokról beszél, s arról, hogy szombat esténként (!) végeznek kultikus lakomát, ahol "vizet szolgálnak fel, de bor gyanánt fogyasztják, mert a Felkent átváltoztatta a vizet borrá" (708. o.), s a papnő áldására a víz ismét borrá változik - vagyis tudatosan ferdíti el az Eucharisztia ünneplését. (Ráadásul a regényben szereplő papnő az Apostolok Cselekedetei Priszcillája, akiről ez az egyetlen hiteles forrás nem állítja, hogy pap lett volna.) A keresztények a regényben ellenszenves alakok, jómódú (!) dologtalan zabálók, akik semmittevésükhöz jó ideológiát gyártottak (717. o.). Továbbá a keresztények "rémisztőek", "zavarodottak", "vakhívők", "tébolyultak", "habókosok", "befosott zsidók", akik "borzalmasan félhetnek a haláltól", ezért hisznek a feltámadásban. Uri szerint azért népszerű ez a vallás, mert azt hirdeti "amire minden gyáva görög és gyáva zsidó vágyik": hogy az egyes népeket ne játsszák ki egymás ellen, hanem fogjanak össze egy közös vallásban, amely egyenlőséget hirdet (713. o.). Ez tehát nem több, mint amit már a görög bölcsek is hirdettek, a kereszténység nem más, mint "valami kevercse a görög és zsidó vallási képzeteknek" (709. o.). A 12 tanítványt és a szűzi születést pedig a Mithrász-kultuszból vették át. Igaz, az első keresztények úgy tudják, hogy a Felkent "József és Mariamne gyemeke", de Uri már előre sejti: előbb-utóbb ki fogják találni, hogy "akiben hisznek, voltaképpen a Teremtő tulajdon fia" (735. o.). Ráadásul buták is a keresztények, akik azt hirdetik, hogy "csak az igazán buták juthatnak be a Mennybe", ezért tudatosan képezik magukat butává (712. o.). Uri egyetlen "normálisnak látszó ismerősét" sem tudja elképzelni közöttük (719. o.). Értetlenül áll egykori diáktársa, a kiváló szónok Apollosz megtérése előtt (aki azonos a páli levelek Apollójával, Pál munkatársával), aki megtagadva tudós múltját "önszántából megvakította magát, mint ezek" (712. o.). "Nem kell hozzá tudni semmit, sem írni, sem olvasni, sem előírásokat betartani, és mindenkiből pap lesz, mindenki szent, aki hisz a Feltámadottban ... Még szertartások sincsenek! Esznek, őt dicsérik, együtt vannak, és ezzel meg van oldva a magány, meg van oldva a halhatatlanság ... Nincs még egy ennyire együgyű vallás a piacon!" - adja Spiró a kereszténység megvetését az egyik szereplő szájába, aki megjósolja azt is, hogy a "vesztesek tébolya" eluralkodik a földön (763. o.). Szinte érthetetlen az a fanatikus düh, az a maró gúny, amivel Spiró a kereszténységhez viszonyul. A tényekre, forrásokra oly nagy gondot fordító szerző csak a keresztényekkel kapcsolatban ad teret a fantáziálásnak, csak a Szentírást "igazítja ki" saját céljaihoz. "Tudományos" alapon forgatja ki és magyarázza a Bibliát, szánalmas érvelésfricskával próbálja a Szentháromság ellentmondásosságát bizonygatni (715. o.), és kétségbeesett fogcsikorgatással meggyőzni olvasóját, hogy a Felkent nem is volt felkent, csak ember, "nyomorult, tisztességes ember, mint te vagy én" (716. o.). Azzal próbál célt érni, hogy Jézus ügyét és kivégzését elbagatellizálja, jelentéktelen eseménynek állítja be a Római Birodalom óriási apparátusában. Spiró az emberi ésszel erőlködve nem érti az evangélium lényegét: hogy a gyökeres változás a szívekben, az Isten-ember kapcsolatban megy végbe a Felkent által. "Nem olvasnak ezek történeti munkákat, vagy ha igen, semmit sem fogtak fel belőlük. A Szentírást sem úgy olvassák, ahogy kéne" (731. o.) - írja. ő persze tudja, hogyan kéne: hitetlenül, elutasítva minden természetfölöttit. Spiró műve bizonyára népszerű lesz a liberális értelmiség körében, s szaporítja azon művek számát, amelyek a racionalitás kritikája alá akarják vonni az egyház tanítását. De bármennyire is próbálja kiforgatni a Szentírást, rajta is beteljesednek Szent Pál szavai: "Isten "balgasága" bölcsebb az embereknél, és Isten "gyöngesége" erősebb az embereknél" (1Kor 1, 25). Spiró regényének vége szégyenletesen célzatos és tendenciózus, rosszindulatú és hazug. Lerontja a regény nagy részének korrektségét. Kár érte.

Lukácsi Zoltán

(forrás:Hitvallás)