2006.12.08. 

Amerikai szakértők új iraki stratégiát szorgalmaznak

Ismét világít a jelzőfény a sötét folyosón. Az országot jelentő stúdió bejárata fölött megálljt és csendet parancsol az ’’Adás van” kiírás. Bent a Holocausztipari Művek Aczélhang Dalárdája egy ócska, le sem porolt kórusművet ad elő. Ez a gyomorhangdalárda mindig akkor kerül elő, amikor a társadalomban bajok vannak, amikor a liberálisok hitelvesztése nagymérvű, amikor a nép figyelmét valamivel el kell terelni. Most az Árpád-sávos zászló kérdését fújják. Szólistáik azt éneklik, hogy az 1944-ben meghurcolt zsidók félnek az Árpád-sávos zászlóktól és a lengetőiktől, mert a nyilasokon Árpád-sávos karszalag díszlett, amikor gettóból ki, gettóba be terelgették őket.

Aki erre még személyesen emlékszik, annak legalább három-négy évesnek kellett akkor lennie, tehát ma 66–67 éves. A többiek elbeszélésekből és családi legendáriumokból tudnak erről a korszakról. Természetesen a hozzátartozó elvesztése akkor is fáj – és ebben a fájdalomban mi is osztozunk –, ha ezt a hozzátartozót nem is ismertük. Az Árpád-sávos nyilasra elsősorban azok a budapesti zsidók emlékezhetnek, akiket Horthy és a magyar honvédség iderendelt alakulata – hármashalmos, szentkoronás zászlók alatt megmentett a bevagonírozástól és az elhurcolástól. Ezt az emberfajtát, a fegyveres nyilast, ezt a Munkásőrre hajazó taposóembert, gonosztevőt a magyar vidék és különösen annak keleti fele nem- igen láthatta, mert, ha a háború utolsó éveiben fel-fel tűntek is, vonulgatva, fegyverük még nem volt, erőszakosan, hatalomként csak 1944. október l5-e után léphettek fel és jószerivel csak nemsokára a szovjet csapatok által körülzárt Budapesten. A kórusmű szövege tehát egy kicsit erőltetett. De az kétségtelen, hogy a nyilasok az Árpád-sávba varrták bele nyilaskeresztjüket. Az azonban, hogy valakit ez a mai, nyilaskereszt nélküli zászlólengetés a vészkorszakra emlékeztet és fél is ettől a zászlólengetéstől, csak nehezen hihető, hacsak nem azoktól a magyaroktól fél, akik ezeket a zászlókat, no meg mellettük a piros-fehér-zöldeket lengetik. Hogy mi oka van félnie ezektől, azt nem tudjuk.

Ezek a zászlólengetők, ezek a tüntetők nem azért vonulnak ma utcára, hogy visszahozzák a vészkorszakot, hanem azért, hogy elfogadható, tisztességes magyar életet küzdjenek ki maguk számára. Hogy ne kelljen félniök. Félniök az egzisztencia nélkül maradástól, kvázi az éhenhalástól. Az egyik zászlólengető lajbis, fehéringes, a másik bomberdzsekis, bakancsos, a harmadik farmerban jön a barátnőjével. A bomberdzsekis és a motorjával érkező is többnyire büntetlen előéletű magyar állampolgár – magyar. Ki fél tőlük, és miért?

Van egy szerény, pszichológiai tanácsom. Aki fél az Árpád-sávos zászlótól, az tegye a következőt, amikor megpillantja: jó keményen markolja meg zsebében a tömött pénztárcáját, vagy gondoljon a tele bankszámlájára, valamint a kormányban lévő sors- és fajtatársaira, például Szekeres Imre honvédelmi miniszterre, aki a fegyverek fölött rendelkezik. Ezek a mozdulatok és odagondolások talán segítenek neki elviselni, hogy ma többnyire szegény magyarok zászlókat lengetnek a hazájukban – szánalmas megmaradási célzattal.

 Cs. I.

u.i.: Az Árpád-sáv-kérdés kimerítő kitárgyalása után a történésznek mondott Gerő András (képünkön), Friderikusz Sándorral fraternalizál az ATV-ben, és Szekeres Imrét lezsidózza. Azt mondja: igazán zsidó létére hogy tehette meg, hogy Kisbarnaki Farkas Ferencet bla-bla-bla a szokásos. Tessék már mondani: honnan tetszik tudni? A személyiben nincs benne, a születési anyakönyvi kivonatban sincs. Akkor honnan tudja? Látja? Vagy mi a manó?