2006.12.08. 

A Volán, a MÁV és a BKV is változtat menetrendjén

December 10-étől változik a Volán, a MÁV és kis mértékben a BKV menetrendje. A változásokat igyekeznek összehangolni. Most csak a kezdeti lépéseket vezetik be és a tapasztalatok nyomán alakul majd ki a végleges busz- és vasúti menetrend, várhatóan tavasszal. Naponta több mint egy és negyedmillió utast szállítanak helyben, ezen kívül még több mint egy és háromnegyed milliót a települések között a Volán-buszok - hangzott el a december 10-étől érvényes menetrendi tájékoztatón. A változások lényegét Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója így foglalta össze: - A menetrend szerinti járatok továbbra is közlekednek. Lesz, ahol sűrűbben, és lesz, ahol ritkábban. Az utasszámunk az elmúlt években kis mértékben csökkent, ezért bizonyos helyeken le is állítottunk járatokat. Nyilvánvaló, voltak olyan helyek, ahol nőtt a járatok száma. Most egy nagy munkában vagyunk: nap mint nap lehet hallani a párhuzamosságról, arról, hogy egységes tarifája legyen a vasútnak és a Volánnak, ezeket még nem tükrözik nyilvánvalóan a menetrendek. A párhuzamos közlekedéssel kapcsolatos vizsgálatok befejezése után várható lényeges változás.

Van ahol a Volán a HÉV javára lépett vissza, például Pomáz körzetében, és sok járaton változtattak Kelet-Magyarországon az ütemes vasúti menetrendhez igazítva. Idén 600 új buszt állítottak forgalomba, de a járművek több mint fele 12 évesnél idősebb. A múlt havi tarifaemelés csak az áfa növekedését ellensúlyozta, jövőre tarifa- és kedvezmény-reformot terveznek, pótolják a megszűnő szárnyvonalakat. A fővárosi tömegközlekedésben is lesznek változások: például sűrítik az éjszakai buszjáratokat és néhol útvonalakat is módosítanak. Változik például a 6-os autóbusz menetrendje este fél 10-től a jobb Nyugati pályaudvari metrócsatlakozás érdekében, az 56-os gyors busz hajnalban indul korábban a jobb fogaskerekű csatlakozásért. Az első 60-as busz az óbudai vasútállomás jobb kiszolgálásáért 20 perccel előbb, már 4.40-kor kezd és reggel meg délben sűrűbben jár. A 93-as a Ferihegyi repülőtérre ezután a Haladás utcán megy.  Sűrűbb lesz kora éjszaka a 900-as járatok közül a 906-os,909-es, és a 978-es. A 907-es minden nap sűrűbben jár éjjel egyig. Jövő héttől a 17-es villamost is sűrítik, a hosszabbra nyúlt csúcsidőben. A karácsony előtti hétvégeken sok járat, például a metró és a 4-es, 6-os villamos is sűrűbben jár. Szenteste viszont délután négyig jár a villamos, a busz és a troli, a metrók és a földalatti utolsó szerelvényei fél 4-kor indulnak el a végállomásokról.

 

(forrás:radio.hu)