2006.12.15. 

Jövőre jöhetnének az öreg autók

Folytatódik a regisztrációs adó mozgalmas története: a napokban elfogadott törvénymódosítás értelmében ismét változik – nem meglepő módon, szigorodik – ez az adónem. A korábbinál jóval nagyobb adótételek sújtják a környezetszennyező járműveket. A hibrid meghajtású autóknak viszont kedvez az új rendszer, ezek adója fillérre megegyezik jövőre az ideivel, vagyis egységesen 190 ezer forintot kell utánuk fizetni. Megmarad a muzeális járművek 380 ezer forintos adója is.

A 4-es vagy annál jobb környezetvédelmi kategóriába sorolt személygépkocsik regisztrációs adója valamennyi motortérfogat esetén szinte pontosan hat százalékkal – nagyjából a várt éves átlagos inflációval megegyezően – emelkedik. Ám a 4-esnél rosszabb (tehát az 1996 előtt gyártott) autóké ennél jóval erőteljesebben, 16 százalékkal nő. Ez a döntés azonban „nem vágja földhöz” a használtautó-kereskedőket, hiszen gyakorlatilag nem foglalkoznak ilyen öreg járművek behozatalával – mondta lapunknak Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke. Inkább csak elrettentésként szolgál az emelés, hiszen a parlament most arra a javaslatra is rábólintott – nem utolsósorban az EU unszolására –, hogy Magyarország oldja fel az öreg autók behozatali korlátozását. Tehát 2007-től szabadon bejöhetnek az országba az 1996 előtt gyártott kocsik is.

A használt autóval kereskedők – bár lenne ötletük a rendszer finomítására – mégis elégtétellel veszik tudomásul, hogy változik, a valóságos értékvesztéshez jobban igazodik az új avultatási táblázat. E szerint egy hatéves kocsi után már csak az eredeti regisztrációs adó felét kell megfizetni, a kilencéves autó adója pedig csak az egyharmada az újénak. Az MGOE szerint elsősorban a három-hat éves járművek avultatása lehetne érzékenyebb, hiszen még az új szisztéma szerint is jóval több adót kell fizetni, mint amit az autó tényleges értékcsökkenése indokolna. Ez számukra azért is fájó pont, mert a kereskedőik által importált kocsik zömét ezek teszik ki.

 

(forrás:vg.hu)