2006.12.22. 

Csurka István: Döglött aknák

(Turay Ida Színház)

Csurka István ennek a komédiájának alaptémáját már 1965-ben megírta a Moór és Paál című kisregényében, itt feszül először egymásnak a két ősellenfél, a valamikori burzsuj és a félreállított bolsevik. A Döglött aknák ősbemutatója 1971-ben, Iglódi István rendezésében volt a fővárosi Katona József Színházban. A két főszerepet, a ’’reakciós” Moór Jenőét Major Tamás és a keményvonalas kommunistáét Kállai Ferenc alakította. Akkoriban olyannyira nagyot szóltak ezek „döglött aknák”, hogy a Katonában több, mint ötszázszor adták elő. A Kádár János-i kemény diktatúra esztendeiben, az 1970-es években olyan színházi évad is akadt, amikor ezt a vígjátékot egyszerre öt teátrum is műsorára akarta tűzni. A szerző azonban a három T (támogatott, tűrt, tiltott) kategóriája közül csak a ’’tűrt”-be fért bele, ezért a hosszúra nyúló kezű kultúrkomisszár, ’’Aczél Gyuri bácsi” nem engedte, hogy ennyi helyen játsszák. Nem akarta, hogy még több helyen robbanjanak azok a bizonyos ’’döglött aknák”...A közönség viszont tódult a színházakba, ugyanis érezte, estéről estére valami olyasmi hangzik el, ami legbelsőbb, legtitkosabb vágyait fejezi ki, és ha már ők, mint magánemberek - félelemből, vagy gyávaságból - nem mernek nyíltan beszélni, akkor mindezeket legalább a színpadról hallják. Ez az egy akolba tartozás melegének bizsergető érzésével járta át a nézőket. Azóta eltelt jó harminc év, és Csurka István komédiáját a Turay Ida Színház újította fel, 2006. december 15-én tartották a nyilvános főpróbát, és 16-án volt a premier a Dél-budai Kulturális és Szabadidőközpontban, rövidítve a KUSZÁ-ban. A Turay Ida Színház magánerőből működik, nincs állandó épülete, mint ahogyan társulata se, vidéki színházakban, művelődési központokban tartják előadásaikat, ezért a díszletek és a jelmezek is csupán jelzésértékűek, hogy produkcióikat színpadtechnikai szempontból gyéren felszerelt teremben is be tudják mutatni. Mindkét alkalommal zsúfolásig megtelt a KUSZA közel hatszáz fő befogadására képes színházterme, mert nagyon sokan voltak kíváncsiak a Magyar Szocialista Munkáspárt utódszervezete 2006-os regnálásának idején a ’’tiltott” kategóriába került és első számú közellenségnek kikiáltott Csurka István darabjára. Bizony a népes publikum előzetes elvárásaiban nem csalódik. Ugyan a mű jó harminc évvel ezelőtt keletkezett, ennek ellenére mondanivalója és üzenete hihetetlenül aktuális: az egyes embernek milyen dilemmái vannak abban az adott történelmi korban, és milyen válaszokat ad ezekre a kihívásokra. Az egyik kiemelt – ma úgy mondanánk: súlyponti – kórház szobájában idegösszeomlással fekszik két idős férfi. Mindkettő a kádári konszolidáció áldozatának véli magát: Paál Károly, a sztalinista őskövület és Moór Jenő, az egykori kispolgár. Súlyos sérelmeket hordoznak magukban: Moór Paál szemére veti, hogy mint illetékes elvtárs évek óta nem adja ki neki a lángossütő engedélyt, Paál pedig azért neheztel Moórra, mert az 44’-ben a nyilasokkal elvitette őt. Tartanak egymástól, alaposan oda-odamondogatnak a másiknak, ravaszkodnak, cseleznek. A nézők viszont mind egy szálig pompásan mulatnak a szellemes, pergő párbeszédeken, a kényes szituációkon, a remek szójátékokon.

Cseke Péter rendezte a Döglött aknákat, megtalálja azt a helyes arányt, hogy nem csupán komédiaként láttatja a művet, hanem egy gonosz, ember-és életellenes kor látleletének is, azaz a komédiában megbújik a tragédia is. A színészek mindannyian tudásuk legjavát adják: Koncz Gábor játssza Moór Jenőt, a kapaszkodó, az adott hatalomhoz dörgölődző, mindig a talpára eső kisembert. Ujlaky Dénes alakítja a sértődött, ortodox marxistát, akit szektás magatartása miatt saját elvtársai löktek ki maguk közül. A primadonna Zsókát Nyírő Bea (képünkön) nem hisztis művésznőnek, hanem áldozatnak mutatja be. Hűvösvölgyi Ildikó Paálné szerepéből a szürke kis veréb asszony hűségét, ragaszkodását emeli ki. Moór Jenő fiát, Bélát Kiss Zoltán amolyan középszerű figuraként jeleníti meg. A csinos nővérkét Szóka Júlia hol kacér, hol kiállhatatlan nőnek személyesíti meg. Darvasi Ilona díszletei célszerűek, jelmezei pedig az 1960-as évek sivárságát, színtelenségét fejezik ki.

Csurka István komédiája nagy tanúja a gazdasági mechanizmus korszakának. Az akkor élt és az azóta felnőtt nemzedék számára többet mond bármelyik tudományos műnél, vagy okoskodó eszmefuttatásnál. Azok a nézők, akik végigszenvedték ezt a hazug korszakot, ma már csak nevetni tudnak – az akkoriban igencsak valós – félelmeiken, azok viszont, akik gyerekek voltak, vagy ezután születtek, ez az időszak már csupán történelemi érdekesség. A Döglött aknák azonban ma is elérik céljukat, szétoszlatják azt a Kádár-féle gulyáskommunizmusra rátelepedett, távolról aranynak látszó füstöt, amit egykori haszonélvezői nosztalgiából, mai potyalesői viszont jól felfogott gazdasági érdekből fújtak rá erre a velejéig romlott korra.

Dr. Petővári Ágnes