2006.12.22. 

Bocsan (újabb) összeesküvés elmélete

Az egyetem ellen indított ’’lejárató kampány’’ mögött a Sapientia, illetve a Partiumi Egyetem van, amelyek el akarják csábítani a leendő diákokat – véli Nicolae Bocsan, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora.

’’Hantz Péter és Kovács Lehel «provokációjának» jelentősége túlnő a táblás akción, az egyetem lejáratásának valós célja ugyanis az is, hogy a potenciális diákok figyelmét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem felé fordítsa’’– figyelmeztet a rektor sajtóközleményében. Bocsan többször is említi Tőkés László református püspök nevét, aki véleménye szerint nem csak az egyetem szétválasztását követeli, hanem politikai pozícióját kihasználva nyomást gyakorolt az egyetem szenátusának magyar tagjaira. A püspök, aki egyben a Partiumi Keresztény Egyetem elnöki tisztségét is betölti, a sajtónak csupán annyit mondott: nem tartja méltónak a rektor kijelentését arra, hogy bármilyen formában reagáljon rá. Egyre gyakrabban tesz furcsa kijelentéseket Bocsan rektor mostanában. Magyari Tivadar, a Magyar Tagozatvezetők Tanácsának szóvivője emlékeztetett: nem is olyan régen a rektor azzal vádolta a magyar oktatókat, hogy ellenzik az egyetemen történő németnyelvű oktatást. Ezt később a tanács sajtóközleményben cáfolta. Magyari Tivadar elmondta azt is, hogy a magyar rektor-helyettes kinevezésének ügyében nem történt előrelépés, és ha a hét elején nem sikerül napirendre tűzni a kérdést, akkor minden bizonnyal jövő évre csúszik a döntés. Értetlenkedéssel fogadta Nicolae Bocsan kijelentését Szilágyi Pál, a Sapeintia egyetem leköszönő rektora is. Szilágyi szerint nem a BKB tevékenysége miatt jelentkezik több vagy kevesebb magyar diák az egyetemre, hanem egyszerűen azért, mert a felvételiző diák több mint száz felsőoktatási intézményből választhat. Nehéz felmérni, hogy miért is aggódik tulajdonképp Bocsan, hiszen a sajtóközleményből az is kiderül, hogy az egyetemnek soha sem volt annyi magyar hallgatója, mint az utóbbi négy évben – a rektor szerint ez a szám meghaladja a 10 000-et. Eközben bővült a BKB-támogatók tábora: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) is az önálló magyar karok létrehozása mellet foglalt állást. A szövetség felszólítja az RMDSZ-es honatyákat, hogy ’’most, amikor minden részről támogatottságot tapasztalunk ügyünk védelmét illetően’’ vívják ki az önálló magyar karok létrehozását záros határidőn belül.

 (forrás:Szabadság)