2006.12.29. 

A kormány és az ellenzék is átalakítaná a titkosszolgálatokat

Az Országgyűlés szakbizottságának szocialista alelnöke a Magyar Rádióban hangsúlyozta: a változtatáshoz kétharmados döntés kell, de először a kormányzat és a kormánypártok szintjén kell egyezségre jutni. Tóth Károly rámutatott: a szolgálatok szerkezetét az elmúlt évtizedben megváltozott körülményekhez és feladatokhoz kell igazítani. A fideszes Demeter Ervin, a területért felelős egykori miniszter hangsúlyozta: az egyeztetés alapfeltétele, hogy a szolgálatok átalakítása nem járhat pénzkivonással, és politikai tisztogatásra sem lehet felhasználni. A kormánypárti és ellenzéki politikus az MSZP nemzetbiztonsági munkacsoportjának állásfoglalására reagált, amely előkészítetlennek minősítette a szolgálatok összevonásáról szóló kormányzati döntést. A szocialista párton belül működő, tapasztalt titkosszolgálati szakértőket tömörítő szervezet azt is kifogásolja, hogy a nemzetbiztonság területén könnyű az igazságot államtitkok mögé rejteni. A munkacsoport szerint a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok elavult keretek között, nehézkesen, egymással versengve dolgoznak, és ezért újra szükség lenne arra, hogy a titkosszolgálatok miniszteri vagy szakállamtitkári felügyelet alá kerüljenek.

 

(forrás:radio.hu)