2007.02.02. 

EU-Ukrajna: Óvatos barátság?

Február 6-án megkezdődhetnek a tárgyalások az Európai Unió és Ukrajna közötti új, a korábbiaknál mélyebb együttműködést előirányzó megállapodásról, amely az 1994-es, hasonló célú dokumentumot hivatott felváltani. Ugyanakkor az EU részéről nyilvánvalóvá tették: a megkötendő szerződés nem tartalmazhat ígéretet Ukrajna felvételére az Unióba. Az Európai Unió a jelenleginél is szorosabb kapcsolatokra törekszik Ukrajnával, melyek célja a fokozatos gazdasági integráció, és a politikai együttműködés elmélyítése - áll a 27 EU-tagország külügyminiszterei által minap elfogadott határozatban, amely egyúttal leszögezi, hogy jelen döntéssel semmiképpen sem szándékoznak behatárolni a két fél kapcsolatainak jövőbeni alakulását. A csatlakozás lehetőségére való utalás hiánya azonban önmagáért beszél. Lengyelország Magyarország és Nagy-Britannia támogatásával ugyan szorgalmazta, hogy érzékeltessék a tárgyalások során, miszerint az EU ajtaja nyitva áll Ukrajna előtt, ám számos állam, elsősorban a régebbi tagországok, ellenezte az elképzelést. Minden jel arra utal, hogy az esetleges ukrán csatlakozás lehetősége az EU bővítéséről folytatott, a tagállamokat jelenleg erősen megosztó vitán áll vagy bukik. Amint Benita Ferrero-Waldner külkapcsolati biztos mondotta volt, az Ukrajnával az európai szomszédságpolitika keretében ápolt kapcsolatok nem feltételezik a bővítést, de nem is zárják ki azt, nem ez a politika hivatott meghatározni, mi történjék a jövőben. "Kérem, hagyjuk ezt most úgy, ahogy van. Nem hiszem, hogy hasznos volna állandóan Ukrajna európai törekvéseiről beszélni" - tette hozzá az osztrák politikus a lengyel Wprost magazinnak nyilatkozva. Egy nevének elhallgatását kérő EU-hivatalnok pedig egyenesen úgy fogalmazott a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lapnak, hogy bár az EU továbbra is támogatja a demokratikus folyamatok kibontakozását Ukrajnában, s konceptuális szinten semmi sem változott az európai politikában a narancsos forradalom óta, amíg a jelenleg 27 országot egyesítő Európai Unió nem oldja meg a saját belső problémáit, abszurdak a további bővítésről folytatott elmélkedések. Amennyiben viszont az új szerződést ebben a szellemben hozzák tető alá, hangoztatják szakértők, úgy a korábban Európa kedvencének számító Ukrajna olyan államokkal kerülhet egy kategóriába az európai szomszédságpolitika ürügyén, mint az észak-afrikai országok, azaz például a bevándorlói miatt félt Marokkó, Algéria vagy Líbia.

 

(forrás: Kárpátalja/korrespondent.net)