2007.02.02. 

Átverések ideje

A VMDK Tanácsa, Óbecsén 2007. január 25-én megtartott ülésén elemezte a Magyar Összefogás Koalíció, ezen belül a VMDK, szereplését a január 21-én megtartott köztársasági parlamenti választásokon. Megállapításai a következők:

1. A tanács megdöbbenéssel fogadta a vajdasági magyarság nagyméretű átszavazását az önmagukat demokratikusnak nevező pártokra, a felvilágosult szerb nemzeti eszmék jeles képviselőire. Ennek legalább két oka van: a víziót kínálók gyors EU-csatlakozást ígértek és ez (miközben Magyarország megtagadta a kettős állampolgárság megadását) mozgósította a magyar szavazókat. Másik, a vajdasági magyar médiumok nem tudatosították ennek veszélyét. Még a Duna Televízió és a Kossuth Rádió is a Demokrata Pártot népszerűsítette. Mint ismeretes, demokráciára hivatkozva (miközben nem léteznek az alapvető demokratikus feltételek sem) „egyenrangúan” kezelték a vajdasági magyar pártokat és az európai szólamokat pufogtató, a magyar szavazatokra vadászókat. Emlékezzünk csak: annak idején a reformerőket, utána a Nenad Canak vezete Ligát majd a Demokrata Pártot illetve a G-17-et propagálták. Most is ez volt a helyzet. Azokat a pártokat preferálták amelyek eddig meg sem szólaltak hogyan képzelik el a kisebbségi ügyek kezelését és képviselését. Mert volt már arra példa, hogy a Demokrata Párt színeiben a VMDK-val szemben parlamenti mandátumot szerzett dr. Várady Tibor, alig pár hét múlva lemondott, és a vajdasági magyar szavazatokat átadta másnak, de az sem semmi, hogy az előző szavazáson a G-17 színeiben mandátumot nyert két képviselő, meg sem szólalt a parlamentben. Most is ez történt. Azokra szavaztak, akik suba alatt szervezik az újabb betelepítési hullámot, mert éppen a Demokrata Párt vezette tartományi kormány szavazta meg az erre vonatkozó 1,5 millió eurót. A vajdasági magyar média nem népszerűsítette az összefogás eszméjét és létrejöttét, a Magyar Összefogás Koalíciót. Nem tudatosította, hogy a VMSZ még november 15-én közleményben utasította vissza az összefogásra irányuló kezdeményezésünket.

2. A vajdasági magyarság nem szavazott erre a koalícióra, amely zászlajára a következő eszméket tűzte:

- követeli a magyar autonómiát, azt, hogy a magyar választók névjegyzéke alapján az év végéig írják ki a legitim autonómiatanács létrehozatalára irányuló választásokat;

- törvénymódosítást követel a részarányos parlamenti képviselet és a szavatolt parlamenti helyek bevezetésére;

- követeli, hogy a szerb kormány akadályozza meg a magyar többségű községek és települések nemzetiségi összetételének a szerb és a roma menekültek betelepítése útján történő megváltoztatását;

- törvénymódosítást követel az európai mércéknek megfelelő települési önkormányzatok létrehozataláért;

- Magyarországon szorgalmazza a kettős állampolgárság bevezetését a schengeni vasfüggöny közeli leereszkedése előtt.

A VMDK tanács tudomásul veszi a fent felsorolt eszmék ideiglenes háttérbeszorítását, de továbbra is határozottan fogja képviselni őket, mert nem szabad teret engedni a nemzeti erők/eszmék erodálásának, az azonnali juttatások reményében leadott szavazatok térhódításának. A nemzeti alapon való szervezkedés nem a retrográd eszmék hordozója, éppen ellenkezőleg: a kisebbségi érdekek határozott képviseletét csak demokratikus körülmények közepette lehet megvalósítani.

3. A parlamenti választások eredménye mindennél jobban, a csöndes, de erőteljes asszimilációról tanúskodik Egy veszélyes, pragmatikus jelenségre utal, hogy a kollektív érdekek kitartó képviseleténél fontosabb a gazdasági fellendülést hamisan ígérgetők támogatása. Nem az a fontos, hogy legyenek meg kisebbségi jogaink, hanem az, hogy szolgalelkűen éhbérért dolgozzunk lehajtott fővel, mert főnökök úgy sem lehetünk Ez a minimális, nemzeti tudatmentes, túlélési stratégiára való berendezkedés katasztrofális lehet a vajdasági magyarság számára. A korgó has mindenről képes megfeledkezni, csakhogy továbbra is korogni fog. Mások eddig sem képviselték érdekeinket, és nem is fogják. A Magyar Összefogás Koalíció legfontosabb feladata megállítani a vajdasági magyarság, közösségünk, veszélyes erodálását, a nemzeti eszmék háttérbeszorítását. Lesznek még választások, készüljünk fel kellőképen! Az igazi harc autonómiánk megvalósításáért, csak most kezdődik!

 

(forrás: vajdasagma.info)