2007.02.09. 

Tervek Tőkés támogatására Háromszéken

Kovászna megyében 18 000 aláírás összegyűjtését vállalják Tőkés László támogatására, hogy az Európai Parlamenti választásokon független jelöltként induljon – erről döntöttek a Magyar Polgári Szövetség széki szervezetei február 6-ai, esti egyeztető ülésükön. Sepsiszéken és Kézdiszéken legalább 5000-5000 támogatót szándékoznak toborozni, Orbaiszéken és Erdővidéken 4000-4000-t. Az MPSZ döntött arról is, hogy támogatja és gyakorlatilag is segíti az SZNT által kezdeményezett autonómia-népszavazást Sepsiszéken. Éppen ezért nehéz feladat vár rájuk, hisz két akciót kell lebonyolítaniuk, azt ugyanis már korábban elhatározták, hogy semmilyen aláírásgyűjtés nem szerepelhet ’’csatolt áruként” a referendumon. Az elképzelés szerint, azokon a településeken, ahol már lezajlott a népszavazás, nekifognak az aláírásgyűjtésnek, mihelyt a mintapéldányok megjelennek a Hivatalos Közlönyben. ’’Nagyon fontos a gyors lépés” – hangsúlyozta Gazda Zoltán Sepsiszéki elnök, aki azt is kiemelte, ha segítséget kapnak az egyháztól, más szervezetektől, bíznak benne, ennél több aláírást sikerül összesíteniük Tőkés támogatására. Tőkés László február elején jelentette be: független jelöltként, az erdélyi magyar nemzeti oldal támogatásával indul az EP- választásokon. A törvény szerint ez csak akkor válik lehetségessé, ha 100 000 aláírást sikerül összegyűjtenie.

 

(forrás:Háromszék)