2007.02.09. 

Tót rémképek

Ismét a szlovákiai magyarok elszakadási törekvéseinek rémképe jelent meg Boris Zala (Smer) előtt. A parlament külügyi bizottságának elnöke a Szlovák Rádió február 3-ai vitaműsorában a szerbiai Koszovó tervezett autonómiájának elutasítását azzal indokolta, hogy az erősítheti a Magyar Koalíció Pártja szeparatista hajlamait is, vagyis veszélyezteti Szlovákia területi egységét. Ezért Szlovákia számára Koszovó problémája komoly fejtörést jelent. A kormány nagyon nehéz kérdés megválaszolása előtt áll, és az elkövetkező hónapokban nem térhetünk ki a dilemmára adandó válaszadás terhe alól” – magyarázta a kormánypárti politikus. Zalához hasonlóan Anna Belousovová SNS-alelnök is kétségeit fejezte ki. Szerinte Duray Miklós úgy tekint Koszovó önállósodására, mint „egy tesztre”. Bugár Béla, az MKP elnöke szerint meg kellene vizsgálni, hogy Boris Zala (képünkön) , a Smer elnökségének tagjának szavait nem az alkohol mondatta-e vele. „Szeparatista hajlamokat – ahogyan azt a Smer politikusa mondta – nem tapasztaltam sem az MKP-ban, sem az elődpártoknál” – jelentette ki Bugár Béla, aki szerint sajnálatos módon több szlovák politikus is a Smer képviselőjéhez hasonlóan gondolkodik. A pártelnök az autonómiát a kultúrában és az oktatás területén tudja csak elképzelni. Eduard Kukan volt külügyminiszter szerint Pozsony eddig ésszerű módon kitért Koszovó problémája elől, és most olyan megoldást kell találnia, amely mindkét fél, tehát a szerbek és az albánok számára is tisztességes, és megőrzi a stabilitást a Balkánon. Koszovó témája annak kapcsán került terítékre, hogy pénteken Martti Ahtisaari ENSZ-főmegbízott Belgrádban és Pristinában átnyújtotta a dél-szerb tartomány státusára vonatkozó javaslatokat.

 

(forrás:ujszo.com)