2007.02.09. 

Hol is van Koszovó?

A választást követően a közvélemény-kutató intézetek érdeklődésének középpontjában a kormányalakítás mellett természetesen Koszovó kérdése áll. Srdan Bogosavljevic, a belgrádi Stategic Marketing közvélemény-kutató intézet igazgatója a B92 Poligraf című műsorában elmondta, a választók a leginkább egy újabb szavazás kiírásától tartanak, Koszovót pedig a politikai csatározások eszközének nevezte.

Srdan Bogosavljevic intézete hét nappal a választás után készítette a felmérést. Az igazgató szerint a kormányalakítást illetően többé-kevésbé a kutatások eredményei azt tükrözik, amit általában éreznek az emberek, felmérések nélkül is: attól tartanak, hogy a parlamentbe jutott pártok képtelenek lesznek megegyezésre jutni, és nem alakulhat meg az új szerbiai kormány. Amikor azt a kérdést tették fel a felmérés alanyainak, hogy kit, milyen koalíciót szeretnének az ország élén látni, a Demokrata Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és a G17 Plusz koalíciója jött ki ’’győztesként”, a megkérdezettek 30 százaléka látná ezeket a pártokat kormányzati szerepben. Őket a Szerb Radikális Párt és az SZDP esetleges koalíciója követi. A kormányfő személyét illetően a felmérés eredményei Bozidar Delicet, a DP jelöltjét látják legesélyesebbnek, őt a megkérdezettek 28 százaléka szeretné miniszterelnökének. A radikális Tomislav Nikolic 27, míg Vojislav Kostunica, az SZDP eddigi miniszterelnöke 26 százalékon végzett.

Bogosavljevic személyes véleménye szerint viszont félő, hogy ha reálisan tekintünk a dolgokra, nehezen lesz kormánya Szerbiának.

- Egyszerűen egyetlen lehetséges kombináció sem elég homogén ahhoz, hogy 126 képviselőt egyértelműen maga mögé tudjon állítani. Ezért hadd mondjam azt, hogy igazságos húzás lenne Tomislav Nikolicot megbízni a kormányalakítással. Vagyis pontosabban pártját, mert ő tudomásom szerint hivatalosan nem miniszterelnök-jelölt - nyilatkozta Bogosavljevic. Szerinte a köztársasági elnök ilyen jellegű gesztusa a radikálisok irányában érthető lenne, ha normális országként szeretnénk Szerbiára tekinteni, mivel a radikálisok kapták a legtöbb szavazatot a január 21-i parlamenti választáson.

- Ha normális ország akarunk élni, normális elveket kell követnünk. Ez normális elv lehetne. Az alkotmány ugyan nem irányozza ezt elő, de ha ők a legerősebbek, akkor valamiféle normális irányelvet követve nekik kellene felajánlani a kormányalakítás lehetőségét. Ha ők erre nem lennének képesek, következne a második legtöbb szavazatot kapott párt - mondta a Strategic Marketing vezetője, hozzátéve, hogy személy szerint nem tudná elképzelni, hogy a radikálisok kormányt alakítsanak, mivel elutasították a koalíció lehetőségét a DP-vel és az SZDP-vel is.

Koszovóval kapcsolatban a felmérések eredményei Bogosavljevic szerint azt mutatják, hogy egyre többen beletörődnek a tartomány függetlenségébe. A választási kampányban két kérdésben nem értett egyet minden párt: az Európai Unióval fenntartott kapcsolatról és Koszovó helyzetének lehetséges megoldásáról. Mint mondta, más téren mindenki mindent megígér, majd a választás után mindent elfelejt, de ebben a két kérdésben nem volt egyetértés.

-Az amerikaiak és a NATO nem mondták azt, hogy győztek Koszovóban, de úgy volt. Területeket lehet nyerni és elveszíteni a háborúk során, és mi most hirtelen arról beszélünk, hogy valamit nem adunk. Egy olyan valamit, amink már nincs is. Ahelyett, hogy erről a témáról így beszélnénk, azt mondjuk, hogy nem adjuk. Mit nem adunk? Mi nem mehetünk el oda, mármint a szerbiai illetékesek nem szólalhatnak fel nyilvánosan, hanem külön engedéllyel lehet ott valamiféle hivatalos látogatást tenni. A realitás az, hogy Koszovó nem Szerbiáé, és ezt a közvélemény-kutatások eredményei is egyre jobban tükrözik. A szerbiaiak tisztában vannak azzal, hogy 1999 óta Koszovó kérdése politikai szlogen Szerbiában ahelyett, hogy konkrét lépéseket próbálnának tenni a szerbiai politikusok például az ottani szerbek érdekében. Sok esetben kiderült, hogy a szerbiaiak nem is tudják, hol húzódik Koszovó határa, annyira keveset tudnak róla - emelte ki Bogosavljevic.

 

(forrás: Magyar Szó)