2007.02.09. 

Elég, ez így nem mehet tovább!

Zsúfolásig megtelt február 6-án a Nemzeti Sportcsarnok az alapellátó orvosok mai nagygyűlésén. Szerte az országból közel kétezerötszáz - háromezer háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos és asszisztens fejezte ki elégedetlenségét az elviselhetetlen állapotokkal szemben. Rövidre sikerült Éger Istvánnak a nagygyűlést követő tájékoztatója, hiszen a média rendkívül nagyszámban megjelent munkatársai végig követhették a két és fél órás ülés minden eseményét, így az elnök jobbára az újságírók kérdéseire válaszolt.

’’A mai nap üzenet az embereknek, az orvosok együtt vannak, és nem felejtik el a betegeket sem, a betegek se felejtsék orvosaikat. A MOK nincs senki ellen, de ha mégis haragszik valamiért, akkor az nemcsak saját magáért, hanem a betegekért is van. Szomorú tény, hogy a háziorvosok ma már nem művelői, hanem szenvedői szakmájuknak. Aki ma háziorvosként nyugdíjba megy, gyakorlatilag a koldusbotot vállalja. Az idős, sokszor 70-80 éves kollégákat a megélhetés kényszere tartja a praxisban, nemegyszer onnan hullanak ki, munkavégzés közben.’’- mondta az elnök. Éger István bemutatta a sajtónak az OEP-pel kötendő szerződésmódosítás indítványt, amelyre azért van szükség, mert az egészségügyi reform miatt jelentősen megnövekedtek az orvosok adminisztrációs költségei, csökkent a praxisuk finanszírozása és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. Az Egészségbiztosítási Pénztár által fizetett összeg még a béreket sem fedezi, így az üzemeltetési költségekre nem marad pénz. Mindezt részletes háttérszámításokkal támasztotta alá, mind a háziorvosok, mind az alapellátást végző fogorvosok esetében. Mint mondta, véget kell vetni a diktátumszerű szerződéskötéseknek, amelyet vagy aláír az orvos, vagy nem kap finanszírozást. A MOK vállalja, hogy a kollégák helyett, egységesen köt szerződést a biztosítóval a jövőben. A nagygyűlésen 3200 aláírással hitelesített szerződésmódosítási ív gyűlt össze, ezt átadták az OEP-et képviselő Székely Tamás főigazgató helyettesnek.

 

(forrás:mok.hu)