2007.02.09. 

A Gönczöl-bizottság kormánykötődései

A szeptemberi zavargások felelősségét vizsgáló bizottság tagjainak többsége valamilyen módon kötődik a mostani, vagy a korábbi szocialista-szabad demokrata kormányokhoz. A Gönczöl Katalin (képünkön) vezette testület ugyanakkor állítja, független jelentést készített. Az úgynevezett Gönczöl-bizottság függetlenségét többen már a testület novemberi megalakulását követően megkérdőjelezték. Morvai Krisztina büntetőjogász ezért egy alternatív bizottság élén kezdte vizsgálni a tavaly szeptemberi és októberi fővárosi zavargásokat, azok felelőseit és a rendőri fellépést. Az igazságügyi tárca államtitkára akkor azt mondta: "a Gönczöl Katalin által vezetett bizottságnál függetlenebb bizottságot nehezen tudok elképzelni." Szerinte a bizottság tagjainak döntő többsége kiváló tudós és mint mondta, "egy tudós sem adja el jogállamban a függetlenségét, a semlegességét sem egy tál lencséért sem egy hivatali pozícióért". Kondorosi Ferenc lényegében a saját kollégájáról nyilatkozott így, Gönczöl Katalin ugyanis - csakúgy, mint a testület másik tagja Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész, - tavalytól az igazságügyi és rendészeti miniszter főtanácsadója, azelőtt pedig együtt dolgoztak Petrétei József alatt miniszteri biztosként is. A testületnek tagja Ormos Mária történész is, aki a rendszerváltozás idején az MSZMP Központi Bizottságának volt tagja, majd az első szabad parlamentbe szocialista országgyűlési képviselőként választották be. A jelentés elkészítésében tevékeny szerepet vállalt Pataki Ferenc Széchenyi-díjas szociálpszichológus is, aki 1988 és 1990 között a Minisztertanács Tanácsadó Testületének is tagja volt, 1988-ban pedig részt vett a baloldali Új Márciusi Front alapításában. Kacziba Antal szintén több szállal kötődik az MSZP-hez. A nyugalmazott rendőr dandártábornok a Horn-kormány belügyi helyettes államtitkára volt két évig, emellett pedig hosszú évekig segítette tanácsadóként az MSZP rendészeti politikájának kialakítását. A Gönczöl-bizottság tagja Vörösmarti Mihály rendőrségi főtanácsos is, az előző rendszer Forradalmi Rendőri Ezredének parancsnoka, valamint Csepeli György, az előző Gyurcsány-kormány informatikai államtitkára, aki jelenlegi gazdasági tárca közpolitikai igazgatója. A testületben helyet kapott Tóth Judit alkotmányjogász, a miniszterelnök tanácsadója is. Vállalt tisztségei alapján kilóg a sorból Halmai Gábor alkotmányjogász, aki most az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese, korábban a Soros Alapítvány elnökeként tevékenykedett, 1996 előtt pedig az Alkotmánybíróság elnöki tanácsadója volt.

 

(forrás:inforadio.hu)