2007.02.09. 

Szép volt, fiúk!

Eggyel több a nagy dátum a rendszerváltás zavaros történelmében. A Fidesz országgyűlési frakciója sikeres konspirációt követően, 2007. február 2-án, pénteken délelőtt lebontotta a Kossuth Lajos teret övező fémkorlátot. Ez a „műveleti területet” körbefogó kordon az Apró–Gyurcsány–Demszky-rendszer megvetett szimbóluma, 2006. október 23-a óta dísztelenkedett a főváros történelmileg, építészetileg is leginkább jelképes terén. A Fidesz nyíltan cselekedett, vállalva tettének minden következményét, műveletét polgári engedetlenségnek mondta.

A tettnek több, önmagán messzire előremutató jelentősége van. Elsőül is az, hogy tett volt, bizonyos értelemben ellenszegülés, példamutatás. Végre valami, ami nem pótcselekvés. Régóta várta a nemzeti érzelmű tábor ezt a fiúktól.

Másodszor: a tett egyszersmind nagy gól lett, végre egy kis siker ebben a nyomorúságban. Gyurcsánynak nem volt és ma sincs jó válasza rá. Ha ócskavasként elszállíttatja a korlátot, vesztett, ha erővel felrakatja újra, akkor is. Az utóbbit választotta, és mintha szögesdróttal vette volna körül magát. Már csak magát. A Fidesz és szövetségese, a KDNP már kitört a műveleti gulágból. Az MSZP és a liberális SZDSZ szorong bent, a Kossuth téri lágerben.

Harmadjára, s talán ez a legnagyobb jelentőségű a tettben, hogy megnyitotta a cselekvés, az ellenállás lehetőségét mindenki előtt. Az ellenállás földalatti búvópatakszerű folyását, csörgedezését felszínre hozta. Ez abból is látszik, hogy ettől szűköl az egész másik oldal. Acsarkodnak, értelmetlen dolgokat hápognak, fenyegetőznek, és fogalmuk sincs, mit tegyenek.

Okoskodó érvük, amely szerint jogsértést nem lehet jogsértéssel orvosolni, egyszerűen átlátszó. A kordon három hónapja áll. Fulladjon bele a jogorvoslati eljárás a jog útvesztőibe. Járja meg a Postabank-ügy, a KSH-bank és a Kulcsár Attila- vagy a Surányi György- féle bécsi bankügy, a milliárdos ügyek süllyesztőit? A média-törvényről mindenki tudja, hogy rossz. Történt vele valami? Nem ez az egyetlen rossz törvény, galád rendelkezés, népnyúzó eljárás az életünkben. A társadalom tapasztalata az, hogy jogi úton itt semmit nem lehet elintézni. Ez a jogállam, amit most ők védenek: fullasztó.

Egyetlen reményük a hazug médiumokban van. Ez a korábbi, jónak induló kezdeményezéseket, s nem csupán a Fideszéit addig rágta, addig magyarázta – félre –, addig csűrte-csavarta, és annyi politológust, „szakértelmiségit”, utánzóművészt és annyi többtonnás hangágyút – nőit –, vonultatott fel ellene, hogy a legnyilvánvalóbb vereségeit is kihúzta döntetlenre. Most erre már nincs sok esély. Megpróbálják, még nyüstölik, de ellentámadásaikban már nincs erő. A borzalmasan elnehezült élet tényei ott állnak velük szemben.

Két lehetőségük mégis adódik. Beépített, gyakorlatoztatott provokátoraikkal senkinek sem tetsző, értelmetlenségbe fulladó zavargásokat szítanak és ezeket verik le. (A rendőrség százfős, állig felfegyverzett egységei egyetlen nap hússzor szorítottak ki ötvenes, csak zászlóval felfegyverzett csoportokat a térről.) Mert ezek mögött a dolog természeténél fogva nincs tömegerő. Ez a ráépülés, látszólag belülről való feszítés sajnos nehezen leleplezhető provokáció. A magyar társadalomnak tudnia kell, kikkel áll szemben, milyen kormánya van, és az mit véd és miért. Bolsevikokkal, eszement, elvadult liberálbolsevikokkal kell most megküzdenünk, akik a tőlünk szerzett, lopott, elprivatizált vagyont féltik. Ezek mindennap képesek magukra gyújtani a Reichstagot, csakhogy a dohány megmaradjon az off-shore cégeikben. Ugyanezekből a szájakból, de általuk sugalmazva jön ki a másik félrevezetés: folytassa, Fidesz. Halljuk, mikor lesz a következő bontás. A főrendőr úr szeretné tudni.

De van nagyobb veszélye is a Gyurcsányék által sugalmazott, de radikálisnak látszó követelésnek. Ezzel az általunk ugyanezeken a hasábokon már említett rossz nemzeti tulajdonságunk húrját pendítik meg, az áthárításét. Mozduljon a másik, én majd nézem, és esetleg tapsolok. Mozduljon újra az, aki már mozdult. Mert neki könnyebb. Igen, meglehet, néha könnyebb, de valami lehetősége mindenkinek akad. Mindenkinek azt a kis lépést kell megtennie, ami számára lehetséges. A polgári engedetlenséget hosszan, kitartóan, szívósan és következetesen kell folytatni. A polgári engedetlenség egyéni erkölcsi vállalkozás, belső meggyőződés által vezérelve. Egymásra figyelni segítségadás céljából szükséges, a másikat lesni, hogy cselekedjék helyettem, nem tisztességes magatartás. Örülni kell a másik kis sikerének is. Különösen örülhetünk az első tettnek.

Ez tehát jeles nap volt, s utána újabb döntő nap következhet. Március 15-e. Mindent a nemzeti ünnepig akarnak elhúzni, megválaszolatlanul hagyni. Most egyesülhet sok búvópatak egyetlen nagy rendszerváltó, magyarságot megtartó széles folyamban. A ’’vén Iszter”, ahogy Ady nevezte a Dunát, látott már csodákat. Lásson újat!

Csurka István