2007.02.16. 

Van kiút!

A MÖK közleményében a VMSZ politizálását bírálja, és megoldásként a közös fellépést kínálja fel.

A Magyar Összefogás Koalíció Tanácsa Óbecsén megvitatta a január 21-én megtartott szerbiai parlamenti választások tapasztalatait és a soron következő teendőket. Megállapításaik szerint a tizenháromezer megszerzett szavazat nem volt elég ahhoz, hogy a koalíció képviselőt küldjön a szerbiai parlamentbe. A koalíció tagjai elismeréssel adóznak azoknak a magya­roknak, akik a szinte teljes médiablokádot áttörve, ez év január 21-én céltudatosan a 19-es szá­mot karikázták be. A VMDP és a VMDK közös meggyőződése, hogy a koalíció programja megfelel a vajdasági magyar közösség alapérdekeinek. Az együttműködést tovább folytatják, és ellenzékben küz­denek e politikai program megvalósításáért. A magyar pártok teljes összefogásának hiányában a lehetséges hat-hét helyett csak három képviselő került magyar szavazatokkal a parlamentbe. A szerb pártok előretörése elsősor­ban a magyar pártok összefogásának hiánya miatt következett be. De tudatában kell lennünk, hogy a magyar szavazók elfordulásának fontos oka az is, hogy a VMSZ az elmúlt években bebi­zonyította: a vajdasági magyarság alapérdekeit illetően gyakorlatilag nem rendelkezik az érdekérvényesítés ké­pességével. Ez vonatkozik a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazásra is. A magyar képviselők szerbiai parlamentbe bekerült csoportja részben objektív okokból kifolyólag alkalmatlan a vajdasági magyarság alapérdekeinek képviseletére. Tekintettel a magyar nemzetiségű képviselők eltérő pártállására, az egyes kezdeményezések politikai semlegesítésének veszélye borítékolható. Félő, hogy ők az etnikai összetételt súlyosan megbontó másfél millió eurós vajdasági projektum meg­valósítását sem tudják megakadályozni. Örülhetünk, ha nem agitálnak mellette. Amennyiben a magyar diplomácia továbbra is alkalmazza a be nem avatkozás elvét, a százezer németországi és más nyugaton élő szerb és roma megérkezése a magyar több­ségű észak-vajdasági községekbe és településekre, sajnos, elkerülhetetlen. A koalíció szerint azonban van kiút: már a tartományi parlamenti választások előkészületei során meg kell valósítani a magyar pártok teljes összefogását. Ebben a tekintetben a koalíció további erőfeszítéseket tesz a versenypárti allűröket felmutató VMSZ csatlakozása érdekében. A Koalíció feladata továbbá, hogy még a tartományi választások előtt kezdeményezze ne csak a hárompárti koalíció létrejöttét, hanem egy, a vajdasági magyarság gondjait szépítgetés nél­kül feltáró, s ennek megfelelően a közös tennivalókat is tartalmazó politikai program kidolgozá­sát. E program megalkotásakor figyelembe kell venni az Ahtisaari-féle dokumentum kisebbségi autonómiára vonat­kozó részeit is.

 

(forrás: Magyar Szó)