2007.02.16. 

Nyílt levél Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek

Miniszterelnök Úr!

 

Megértve és helyeselve az ön intő figyelmeztetését, hogy legyen az idei márciusi ünnep visszafogott, mérsékelt, áthallásoktól mentes, elhatároztuk a következőket:

  1. Tekintettel arra, hogy az ünnep műsorából Petőfi Sándor Nemzeti dal című gyújtó hangú költeménye nem maradhat ki, megkérjük a verset előadó művészt – akárki legyen is –, hogy amikor a szavalásban a ’’Sehonnai bitang ember” kifejezéshez érkezik, ezen szavak kimondása helyett füttyentsen. Mi ezen áthallásos szavak törlésével, ha kell, cenzúrázásával járulunk hozzá az ön által kívánt önmérséklethez. Reméljük, megért bennünket.
  2. Nem tagadjuk, a Talpra, magyar! felszólítással is akadnak gondjaink. Ebben az esetben azonban önhöz fordulunk jó tanácsért. Mit gondol, vegyük komolyan a talpra állást, vagy hagyjuk a mérsékelt fenébe az egészet?

 Budapest, 2007. február 16-án, a vizitdíj második napján

 A MIÉP elnöksége