2007.02.16. 

"Ti alsó, s felsőbb évesek/örökre Isten véletek!"

’’Az iskolának nyugalomra van szüksége. Az elmúlt tizenkét év jelentősen felforgatta a magyar iskolák életét. Úgy látom, hogy ez a belső világ ma nem nagyon bírna el újabb, a rendszer egészét érintő változásokat. Amennyiben ilyen beavatkozásra sor kerülne, végleg lehetetlenné válna, hogy ez az intézményrendszer betöltse azokat a funkcióit, amelyekért létrehozták. Az iskola ugyanis nem csak tudásátadó, hanem nevelési, személyiségformáló intézmény, amelynek a mai szellemi, pszichikai állapotát nagyon rossznak ítélem. Biztos vagyok benne, hogy az intézményekben most elsősorban nyugalomra van szükség…Nem szabad gyors, a politika szempontjából eredményesnek látszó, ám valójában az iskolák állapotát tovább rontó döntéseket hozni. Azért nem lenne szabad újabb gyors változásokat előidézni, mert ez odavezethet, hogy a pedagógusok még a meglévő energiáikat is elvesztik…Minden jel, mérési eredmény arra utal, hogy a kistelepüléseken lévő iskolák színvonala elmarad a városi, még inkább a nagyvárosi intézményekben folyó oktatásétól. Erre azonban nem lehet az a gyors válasz, hogy ezeket a kisebb hatékonyságú iskolákat felszámoljuk.” – nyilatkozta még 2002 tavaszán, a választások előtt az Új Pedagógiai Szemlének, az MSZP oktatáspolitikai szakértőjeként Hiller István. Az idő, pont ennek az ellentétét igazolta. Hiller „haver” minisztersége alatt iskolák szűntek meg és a tervek szerint több száz oktatási intézmény fogja bezárni kapuit. Tanárok ezrei rettegnek az elbocsátástól, s a diákoknak, a szülőknek fogalmuk sincs, hogy az adott iskola kapujára szeptemberben rákerül-e a lakat. Ennyit az iskola nyugalmáról…

Január 19-én kiderült, hogy az új Budapesti Szakképzés-fejlesztési Terv a főváros mind a 90 középiskoláját érinteni fogja. Összesen 20 iskola szűnik meg, 18-at pedig egy másik intézménybe olvasztanak. A legújabb elképzelések szerint – a januári tervvel ellentétben- mégsem szűnik meg a Batthyány-Strattman László Szakképző Iskola és Gimnázium, mivel az iskola vezetősége megállapodott a Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskolával az integrációról. Megmarad az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola is, amit eredetileg a Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskolába akartak olvasztani. Mivel az önkormányzat belátta, hogy a befogadó iskola épülete sokkal rosszabb állapotban van, és a kihasználtsága is alacsonyabb, a Szabóky szűnik majd meg. Nem zárják be a Szabómester Szakképző Iskolát sem, ahova a hátrányos helyzetű diákok járnak, sőt ez lesz a Mérei Ferenc Szakiskola jogutódja is, amelyik beolvad a Szabómester Szakképző Iskolába. A Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolát a Csepeli Szakképző Központtal vonták volna össze, de a gyakorlati szempontok mérlegelése után úgy döntöttek, a Budai Szakközépiskola lesz az intézmény jogutódja. A nagy múltú Soós István Borászati Szakközépiskola jövője még mindig nem eldöntött. Az önkormányzat listáján a bezárásra ítélt iskolák között szerepel, de elképzelhető, hogy az intézmény talál magának a borászok között fenntartót az önkormányzat helyett. A főváros mindenesetre csak az elméleti képzést költöztetné át a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskolába, a gyakorlat ezentúl is a budafoki tangazdaságban lenne. Megszűnik a ’’szakközépiskola és gimnázium” titulus. Az utóbbi azért érdekes, mert az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2006-2010-es cselekvési tervének 52. pontja kimondja: ’’Ösztönözzük a többcélú intézmények, így a gimnázium, szakközépiskola, szakiskola feladatait ellátó iskolák működtetését.” Na igen, a papír sok mindent elbír. Az érintett intézmények igazgatóit január harmadik hetében értesítették a ’’fejlesztési” tervről. Ifi István, a fővárosi önkormányzat oktatási ügyosztályvezetője már január 17-én arról tájékoztatta a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatónőjét, hogy július elsejéig mindenkinek el kell hagyni az intézményt. Ezért mintegy 300-an demonstráltak január 22-én reggel a fővárosi önkormányzat épülete előtt, tiltakozva az ország legöregebb szakképző intézményének bezárása ellen. Ezt követően jelentette be Pécsi Ágnes, az iskola egyik pedagógusa, hogy január 29-éig 150 órás éhségsztrájkba kezd, szülőkkel, volt diákokkal, valamint a tiltakozáshoz csatlakozó szimpatizánsokkal együtt. A 150-es számnak szimbolikus jelentése van, hiszen idén 150. születésnapját ünnepli a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola. A tanárnő 150 órán keresztül csak folyadékot vett magához, demonstrációja orvosi felügyelet alatt történt. Akciójához később több mint 300-an csatlakoztak, köztük néhány munkatársa. Négy tanártársa névvel, míg csaknem 300-an név nélkül csatlakoztak hozzá. Pécsi Ágnes csak a 18 évnél fiatalabb gyerekeknek nem engedte a részvételt, és távolmaradásra kérte a politikai szervezeteket is. Érdekes, hogy pont egy régi, kommünbeli szerepléséről hírhedt politikus nevét viselő intézményt akarnak – többek közt – megszüntetni a fővárosi liberálisok. Ne is gondoljunk bele, mi történne, ha egy neves pénzügyér, Imrédy Béla nevét viselné az iskola. Akkor lehet, hogy a Hortobágyon folytatnák a diákok tanulmányaikat. Lengyel Gyula a pedagógusok szakszervezetének és a nőmozgalomnak tevékeny harcosa, 1918-ban a szocialista tanítómozgalom részvevője volt. 1919 márciusában az Osztrák-Magyar Bank Magyarországi Intézetének kormányzója, áprilisától pénzügyi népbiztos. A kommün egész gazdaságpolitikájának, ezen belül pénzügypolitikájának elvi és gyakorlati kialakítását intézte, valamint a közellátás megszervezését. A bukás után Bécsbe emigrált, ahol részt vett a kommunista párt újjászervezésében. 1922-ben Berlinbe költözött, s itt a szovjet külkereskedelmi képviselet munkatársa, majd a gazdaságpolitikai osztály vezetője lett. 1930-tól Moszkvában élt. 1937 novemberében letartóztatták. A sztálini törvénysértések áldozata lett. Jobban járt volna a suli, ha Károlyi, vagy Ságvári a névadó. Az utóbbi ugyanis nagyon közel áll Hiller szívéhez. A honi oktatásügy fővezére anno meg is koszorúzta a Remíz nevű vendéglátóipari egység bejáratánál Ságvári Endre emléktábláját. Annak a Ságvárinak, aki még mértékadó történészi vélemények szerint sem volt más, mint a szélsőbaloldali ifjúsági rohamosztagok vezetője. Tehát vörös verőlegény-vezér, aki csapatai élén sikeres ütközeteket vívott a szélsőjobb hasonló alakulataival. Ez a harc váltakozó sikerrel folyt a negyvenes évek elején, aztán – mint ahogy a viccben – megérkezett az erdész és kizavart mindenkit az erdőből. Azaz a Horthy-rendszer illetékes szervei börtönbe dugták Szálasit és tűzharcban lelőtték Ságvári Endrét. A csendőrök agresszívek lettek volna? Nem hiszem. Csupán – Gergényi szavait kölcsönvéve, hiszen idézni csak ’’nagyoktól” érdemes – bátrak és kemények voltak. Mit is lehet elvárni egy olyan politikustól, sőt szakminisztertől, akinek példaképei hazánk megrontásában jártak elől? Már ezt a tényt is baljós előjelként kellett volna kezelni az oktatás jövőjét illetően. Igaz, Károlyinak sem ment olyan jól a beszéd, farkastorka és nyúlszája miatt… Vagy az a baj Lengyellel, hogy őt az elvtársak tették jég alá, s nem a ’’fasiszta csendőrök”? Tehát ne bolygassuk fel a kedélyeket? A szakközépiskola 1957-től viseli Lengyel Gyula nevét. Először Budapesti Kereskedelmi Akadémiának hívták, majd az Állami Gyakorló Felső-Kereskedelmi működött az intézmény falai mögött. Az iskolában– ahol jelenleg 630 diák folytatja középfokú tanulmányait –volt idő, amikor négy első osztályt is indíthattak, és az utóbbi időben nyelvi-informatikai előkészítő osztályt is beiskolázhattak. Az itt tanulók öt évig maradnak a rendszerben. Az igazgató szerint nem egyszerűen kereskedőket képeznek, hanem gyerekeket nevelnek. Állandó a túljelentkezés, évfolyamonként a jelenlegi három osztály helyett négyet is tudnának indítani, ha a főváros hozzájárulna. Az intézményben még akkor is 500 gyerek maradna, ha a főváros a szakképző osztályokat máshová viszi. Damoklész kardja ellenére az iskolának tervei vannak. Sportosztályt, és különleges foglalkoztatási igényű osztályt is szeretne az iskola. Előbbinek akár nagykövete is lehetne a vébé második bokszoló, az öregdiák Bedák Pál. Érdekesség, hogy az iskola támogatói között van az OTP Bank és a Magyar Turizmus Rt. is. A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában erős lehet a lokálpatriotizmus, legalább is erről tanúskodik az iskola honlapja. Az a Pécsi Ágnes tanárnő például, aki most az éhségsztrájkot szervezte, egykor az iskola diákja volt. A tantestület tehát arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nagy múltú szakközépiskolájuk egyáltalán nem kihasználatlan. Ez is mutatja, hogy a lista nem szakmai koncepció alapján készült.

A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanárainak és szimpatizánsainak tiltakozását a média nagy része hümmögéssel, gúnnyal és fölényeskedéssel kísérte. Nem tudták felfogni, mire fel ez a hajcihő. Megszűnik egy iskola…nos és? A kormánnyal szimpatizáló lapok az iskola-összevonás anyagi okait emelték ki. Itt tehát pazarolunk, de a 4-es metró szükséges, s minden pénzt megér. A bezárás okai, a fentiek alapján nem igazán meggyőzők. Ismerős, szokásos a ’’szakemberek” szövege, s még azt a fáradságot sem veszi a hivatal, hogy fedezze magát: ’’Az intézmény nem eléggé kihasznált, kevés a gyerek”- mondják. Akkor miért vannak harmincnyolc fős osztályok? Ezzel nem törődnek, megszületett a döntés, s a koalíciót még az sem zökkentené ki őrült meneteléséből, ha megindulna ellene a birnami erdő. A döntéshozókat egyáltalán nem hatja meg az, hogy a megszűnésre ítélt kórházban magas színvonalú munka folyik, hogy a legközelebbi intézményt az öregek vagy a krónikus betegek nem tudják megközelíteni, nem érdekli őket, milyen betegségekre specializálódott az adott kórház. Így az sem érdekli őket, hogy a ’’Lengyel Gyula” 150 éves, és 1857-ben alapították lelkes kereskedők. Illetve lehet, hogy ez okozza az iskola vesztét. A kormányra nézve veszélyes minden olyan intézmény, aminek hagyományai vannak. Legyen az egyház, színház, kórház, vagy esetünkben iskola. Egy nagy múltú oktatási intézménynek tradíciói vannak, hagyományai, dinasztiái, családias légköre, múltja sok-sok emlékkel és történettel, évkönyvekkel, tablókkal. Ez ingerli a liberálisokat a legjobban. Számunkra fontos a család, a rokonság, a múlt, és kötődünk az alma materhez, és a templomokra sem csak műemlékként tekintünk. A liberálisokat viszont nem hatja meg a tradíció, sem az iskola stabil színvonala, hiszen ha a ’’gyökér” szót meghallják, nem a múltra és annak értékeire gondolnak, hanem a piac jelenik meg szemük előtt. Bezárják tehát a nagy múltú iskolákat, s helyettük integrált oktatási központokat hoznak létre. Ez egy óriási létszámú tanulógyárat jelent, ahol egyszerre tizenkét osztály tanulhat. A-tól L osztályig osztályban képezik majd a bolti eladókat, villanyszerelőket, műszerészeket. A jövő a mennyiségi képzésé, a hagyományos pedagógiát le lehet húzni a klozeton. Még tanárra sincs szükség, a szakoktatók majd megmutatják, merre forog a csavar, hogyan működik a sörcsap, a többi meg teljesen feleslegesen terhelné a gyereket. Azért nem ártana, ha egy foglalkozás keretén belül a munkanélküliek regisztrációs űrlapjának kitöltését is gyakoroltatnák a nebulókkal, mert korán sem biztos, hogy szakmájukban el tudnak majd helyezkedni. A legaljasabb médiatámadást az éhségsztrájkoló tanárnő Havas Henriktől kapta a Mokka c. TV2-s reggeli műsorban. A ’’tanár úr” azt találta mondani a hölgynek, hogy rá is fér a fogyás; a férje biztos örül majd. Mondja ezt a végtelenül öntelt médiaszemélyiség a 150 éves iskolájáért kiálló, éhségsztrájkoló, többdiplomás tanárnőnek, aki kb. nettó 120 ezer forintot vihet haza. Míg Havas véleményezhetően ennek minimum ötszöröséért osztja észt, aláz meg vagy emel a mennyekbe valakit aszerint, hogy a Gyurcsány-junta és intézkedései ellen vagy a mellett áll ki. Mondjuk, nem értem a tanárnőt sem. Nem értem: miért nem állt fel, hagyta volna ott a liberálisok dicséretétől megrészegült percemberkét, vagy borította rá az asztalt. Talán azért, mert nem tudta, hogy egy állatkertben miként kell viselkedni, ha betévedünk a fenevadak ketrecébe. ’’A vadállatot ingerelni és etetni szigorúan tilos!” ’’Az ismert és ismeretlen világmindenség legokosabb újságírójának” talán tudnia kéne, hogy a demonstrációnak a tanárnő által választott módja nem lehet gúny tárgya, hiszen az első híres éhségsztrájkolók azok voltak, akiket bebörtönöztek a női egyenjogúságért folytatott harcuk miatt a 19. század végén. Mit szól majd gúnyos megjegyzéséhez a feminista volt miniszter, a párnatitkok ismerője, Lévai Katalin? A legismertebb éhségsztrájkoló Mahatma Gandhi, aki többször, több hétig éhezett politikai okok miatt. A leghosszabb ideig – 57 napig – 1974-ben a német baloldali terrorista szervezet, a Vörös Hadsereg Frakció egyik tagjának szervezete viselte el az éhségsztrájkot. Magyarországon számtalan ilyen kezdeményezéssel találkozhatunk. Ezek okai különbözőek lehetnek: van, aki saját sérelmei felszámolásáért harcol így, például 1995-ben egy oroszláni nyugdíjas önkormányzati cserelakásért, vagy egy badacsonytördemici rokkant nyugdíjas biztosítási pere fölgyorsításáért, valaki pedig a helyi közösség jólétéért. De általános politikai döntésekért is harcba szálltak ilyen formában: sajtószabadságért, halálbüntetés visszaállításáról szóló népszavazásért, vagy új, szakszervezeti törvényért. Emellett számos menekültstátusért folyamodó, az ügyintézés fölgyorsításáért, vagy a rossz körülmények ellen emelték föl szavukat ily módon. A tiltakozás lényege a nagyközönség figyelmének fölkeltése. Arról nincs statisztikai adatunk, hogy mennyire hatásos az éhségsztrájk Magyarországon. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az iskolabezárásokkal kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy van olyan szakképzési forma, ami csak egy, éppen megszüntetni kívánt intézményben érhető el. A javaslat nyomán az adott egészségügyi szakma egyszerűen eltűnne – írták közleményükben. Mintegy tíz olyan szakma szűnhet meg, amelyet Magyarországon jelenleg csak a fővárosban oktatnak. A megszűnő szakoktatások nem hivatalos listáján megtalálható a műemlékfenntartó, a drogtoxikológiai technikus, a lakberendező, az automatizálási technikus, a call-center asszisztens, az irodagép-technikus, a borász, valamint az ortopéd cipőket készítő szakemberi képzés. Sok pedagógus úgy véli, ezzel az intézkedéssel a fővárosi önkormányzat túllépte hatáskörét, hiszen országos gazdaságpolitikára kiható lépést tervez. Teszik ezt arra hivatkozva, hogy kevés az adott iskolába járó gyerek. Hogy a gyereklétszám átlagosan kevés, a főváros hibás politikájának köszönhető elsősorban. Évek óta a fővárosi önkormányzat az alapítványi szakiskolákat támogatja az ’’államiakkal” szemben, s ezek elszipkázzák a gyerekeket. Míg az alapítványi intézmények normatívát kapnak, emellett tandíjat is szednek, addig az államiak csak normatívában részesülnek. Több intézményvezető nem tartja reálisnak a lista elkészítéséhez használt mutatókat sem. Tény: bürokratikus szemléletű emberek határozták meg az adatokat, hiszen a teremszámot egyszerűen beszorozták 35 fővel, ez pedig nem vezet helyes eredményre. Az egyik iskola esetében 14 darab 35 fős teremmel számolnak, míg valójában ebből csak nyolc van, öt csoportfoglalkozásra alkalmas csak, ezen kívül pedig van négy szaktantermük és egy modern, teljesen felszerelt tanirodával rendelkeznek. Ezt figyelembe véve 90 százalékos kihasználtságról lehet beszélni.

Nem csak a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola, hanem a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi ’’szakközép” és a budafoki borászati képzés esetében is nagyfokú tiltakozásról beszélhetünk. Február 2-án este több százan vettek részt a Soós István Borászati Szakközépiskola és Szakiskola átköltöztetése és megszüntetése elleni fáklyás tüntetésen, Budafokon. A Soós-tól induló menet a Savoyai Jenő téren gyűlt össze, ahol az intézmény igazgatóján és tanítóján kívül felszólalt az iskoláért Kiss László a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, a Tokaj Kereskedőház Rt. vezérigazgatója, Garamvári Vencel az Év Bortermelője és az Év Pincészetének tulajdonosa (ki maga is itt volt diák), Kállay Miklós professzor, Horváth Csaba, aki tolmácsolta a mintegy 100.000 hegyközségi tag összefogását, dr. Terts András, Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke és a Soós korábbi igazgatója is. Az iskola átköltöztetésével külön válik az elméleti és a gyakorlati képzés. Pedig napra készre kéne tudni, hogy mi történik a borral, a szőlővel. Jelenleg helyben van az iskola, a pince és a szőlő. Százöt éve Budafokon van az ország egyetlen középfokú borászképző intézménye. Most egy tollvonással meg fogják szüntetni. Ha nem szakmai okok vannak a háttérben, akkor mi? Ahogy a kórházbezárásokat illetően, itt is ingatlanbizniszre gyanakodhatunk. Gyanúnkat megerősíti a Pedagógusok Szakszervezete budapesti titkára, aki szerint a döntés hátterében ingatlanértékesítési tervek állhatnak. Mivel a törvény szerint iskola helyére csak iskolát lehet költöztetni, több szakember szerint a főváros várhatóan alapítványi intézményeknek adja a telkeket. A Szépvölgyi úton található Bláthy Ottó Titusz Szakközépiskola megszüntetése is jó üzletet jelenthet a fővárosnak. John Emese, a Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai bizottságának alelnöke viszont a sajtónak azt mondta: sosem volt jellemző a fővárosra az, hogy a finanszírozás hiányait ingatlanértékesítésből fedezzék. Mondott még kedvest, s szépet nekünk: pl., hogy az intézményvezetők általában örülnek a tervnek, hiszen így növekedhet a szakmaiság és az oktatás színvonala, és mindent a diákok érdekében tesznek. Ha ez valóban így van, akkor tán hobbiból demonstrálnak a megszüntetésre ítélt intézmények pedagógusai, vezetői? Még örülnek is, hogy nem lesz állásuk? Mondja ezt az a John Emese, ’’szívem John”, aki 1998 és 2000 között a Hajdú-Bét Rt. menedzser asszisztense volt. Régebben a Hajdú-Bét hazánk legnagyobb magánkézben lévő, a baromfi-feldolgozás teljes egészét kézben tartó feldolgozó és forgalmazó cégének mondhatta magát. A cégcsoport fénykorában több mint háromezer alkalmazottat foglalkoztatott, a magyar baromfiexport ötödét és a belföldi forgalom csaknem húsz százalékát produkálva. Ám 1998-ban krízis következett be. Ennek elsődleges okaként az orosz piac összeomlását nevezik meg. A válság közben lépett be a cégbe a Wallis Rt. A befektetői csoport hamarosan meghatározó tulajdonrészre tett szert a Hajdú-Bétben, és a hírek arról szóltak, hogy a Wallis eredményes konszolidációt hajtott végre a társaságban és megnyitotta a továbbfejlődés lehetőségeit. Ám ma már láthatjuk: ez csak látszólagos volt. A fizetési nehézségek 2002-ben kezdődtek, a libatenyésztők már ekkor nehezen, többszöri felszólítás után, késleltetve jutottak a pénzükhöz. A helyzet 2003 őszén fordult válságosra. Ekkorra a cég már jóval több, mint ötmilliárd forinttal tartozott a tenyésztőknek. Az első segélykiáltás mindjárt tragikus volt: egy tenyésztő Hajdúnánáson az öngyilkosságba menekült, mert képtelen volt hozzájutni 16 millió forintos járandóságához. Ha John ilyen ’’kiválóan” segített a cég menedzselésében, akkor el lehet képzelni, hogy milyen jót fog tenni a főváros oktatásügyében.

A tanárok elleni merényletek közé tartozik az is, hogy a megszorítások részeként a Fővárosi Pedagógus- és Nővérszálló fenntartásától is megszabadulna a fenntartó. A Gyáli úton található épületkomplexum jelenleg 520 vidéki pedagógus és egészségügyi dolgozó szálláshelye, itt többnyire kétágyas szobákban laknak a vidéki munkavállalók. Ideológiai háttérként éppen erre a ’’vidékiségre” hivatkozott a Fővárosi Közgyűlés oktatási bizottságának munkatársa, Hajdú Katalin, aki felhívta a figyelmet arra, hogy tudomásuk szerint jelenleg négyezer állástalan pedagógus van Budapesten. Viszont nővérekből folyamatos a hiány, és most ezzel a döntéssel éppen a vidékről érkező utánpótlást lehetetlenítik el. A vidékről érkező egészségügyi dolgozóknak így lakhatásként a drága albérlet marad, fővárosi támogatást erre a célra nem kaphatnak. A pedagógusszálló megszüntetéséről szóló döntés annak a folyamatnak része, amelyben a főváros – éppen a megszorítások hatására – megszabadul minden, nem kötelező feladatától. A leadandó feladatok közé tartozik egyébként a fővárosi általános iskolák kerületi kezelésbe adása is. A viszonylag modern, nyolcvanas évek elején épült szálló további sorsa még bizonytalan. John Emeséhez hasonlóan a kormányfő is nagyon gyönyörű szavakat mondott, mikor Friderikusznál február 2-án az oktatási reform volt terítéken. A nemzeti felelősségről beszélt – ezért is fontos az erős mennyezet a stúdiókban –, s arról, hogy a gyerekeink ügyét, már megszületésüket követően menedzselnünk kell. Arra a kérdésre, hogy miért vágott bele a ’’reformokba”, azt válaszolta: ’’ezzel támogatást lehet szerezni”. Ha el is hiszi, amit mond, akkor már baj van. Természetesen, akik megszerzik az önkormányzati fenntartású sulik épületeit, biztos hálásak lesznek…Majd a társadalom elitjének kérte a segítségét. ’’Ha nem teszik, akkor mi ebbe bele fogunk gebedni.” Gebedjenek, ha akarnak. Mi az hogy, nagyon is! Majd jöttek a megható részek: ’’az, hogy kinek milyen a családi háttere, már óvodában látható…A munkanélküli segélyből élők gyermekeit többször szidják le az iskolákban.” De kik tehetnek arról, hogy akik szeretnének dolgozni, nem kapnak munkát? Miért nem nézzünk jobban a dolgok mögé? Nem mindenki ’’közveszélyes munkakerülő.” Civil kezdeményezések kellenek, játszóházak és klubok a miniszterelnök szerint, s ezek részben megoldják a felzárkóztatást, s megszüntetik a szegregációt. Nem kell minden faluban iskola, elég, ha egy jó működik egy kistérségen belül, ez jobb a diáknak – a Rózsadomb Géniusza látomásában. Azt elfelejti hozzátenni, hogy iskolabusz-hálózat eddig csak Makó térségében működik, a Volán-buszok igénybevételekor 6, a vasúti utazás esetén pedig 16 százalékkal kell nagyobb összeget fizetünk február 1-jétől, mint eddig. Ezek után arról ír január 23-án Gyurcsány a blogjában, hogy a magyarok depressziósak, s nem tudnak semminek sem örülni. Bezzeg más népek! Javaslom, adjuk kölcsön az olaszoknak csak egy hónapig kormányfőkent, s máris eltemethetjük a nápolyi dalokak…A blogból megtudhatjuk azt is, hogy február 1-jén Ferenc meglepetéspartit szervezett Klárának, szülinapja alkalmából. Harminc barát, kollega a középsuliból és az egyetemről; nagy felhajtás: kaja, pia, kvízjáték Klára életéből. Még filmösszeállítást is készítettek a nagy eseményre. Amíg a Gyurcsány- burzsuázia indiszkrét bálokat rendez, addig munkások, értelmiségiek napi, megélhetési gondokkal küszködnek. A kirúgott tanárok pedig örülhetnek, ha egyáltalán tortára telik egy-egy családi ünnep alkalmából. Kvízjátékot is rendezhetnek, ha akarnak, pl. Ki tud többet a Gyurcsány- villáról címmel. A kormányfő nekik már hiába magyarázza bizonyítványát, nem hallgatják meg érvelését, legfeljebb, ha mindezt az utolsó szó jogán teszi.

Medveczky Attila