2007.02.23. 

A dunai hajós

Koncz Gábor Tiborcokról, merániaiakról és az értékelvű szemléletről

 1938. július 7-én született Mezőkeresztesen. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1963-ban végezte el. 1963-64-ig a Miskolci Nemzeti Színház, majd egy évig a Kecskeméti Katona József Színház tagja. Ezt követően fővárosi teátrumokhoz szerződik: a József Attila Színház, a Vígszínház, s 1981-1992-ig a Madách Színház társulatánál volt. 1992-től szabadúszó. 1964-ben megkapta a filmkritikusok díját. 1968-ban elnyerte a Jászai Mari díjat. 1971-ben SZOT-díjat kapott, 1982-ben pedig Érdemes művésszé tüntették ki. 1983-ban Új-Delhiben Arany Páva díjjal jutalmazták a legjobb férfialakítás kategóriában. 1997-ben Kossuth-díjjal ismerték el művészi pályafutásának sikerességét. A Magyar Líra Díját 2002-ben kapta meg. 2004-től pedig Koncz Gábor kézlenyomata is megtalálható a hollywoodi mintára 1992-ben útjára indított, folyamatosan bővülő falon, a Csillagok Falán, melyen sztárok kézlenyomatai találhatók meg. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtekinthető színházi alakításai – többek közt -: Napóleon (Sardau-Moreau: A szókimondó asszonyság), Moór Jenő (Csurka: Döglött aknák), Mátyás király (Heltai: A néma levente), Bernardo (de Vega: A furfangos mennyasszony), Ephraim Cabot (O’Neill: Vágy a szilfák alatt), McMurphy (Kesey: Kakukkfészek), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek), John Proctor (Miller: A salemi boszorkányok), Rudi (Csurka: Házmestersirató), Jago (Shakespeare: Othello), Kent (Shakespeare: Lear király), Eduárd Lablache (Achard: A bolond lány), Flambeau (Rostand: Sasfiók), Diocletianus (Móra: Az aranykoporsó), Irrigua tábornok (Feydeau: Fel is út, le is út!), Nikita (Tamási Áron: Vitéz lélek), Victor Valesco (Neil Simon: Mezítláb a parkban), Zoltán (Sarkadi: Elveszett paradicsom), Bánk (Katona: Bánk bán), Liliom (Molnár: Liliom), Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Bodor Péter (Sütő: Az ugató madár), Fazekas (Gyurkovics: Nagyvizit). Rendezői munkái: Hunyadi Sándor: Júliusi éjszaka; O’Neill: Vágy a szilfák alatt; Achard: A bolond lány ; Dario Fo: Nyitott házasság; Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban; Ayckbourn: Hálószoba komédia; Gyurkovics: Nagyvizit; Heltai: Az édes teher; Steinbeck: Az édentől keletre. Filmjei – a teljesség igénye nélkül - : Pesti háztetők, Legenda a vonaton, Háry János, Az ember tragédiája, Gyula vitéz télen-nyáron, Hahó Öcsi, Bánk bán, A dunai hajós, Elektra, A névtelen vár, Ballagó idő, Csak semmi pánik, A falu jegyzője, A három testőr Afrikában, Honfoglalás, A pályaudvar lovagjai, Metamorfózis, Régi módi történet.

2007 áprilisában jelenik meg életrajzi könyve Kaszkadőr nélkül címen.

 -Kezdjük azzal…

 -…hogy csak a második megbeszélt időpontra tudtunk összefutni, mert annyira intenzíven élem az életem. Érzem: nem sok van hátra, ezért egyre szorosabbra fogom a gyeplőt, és egyre több feladatot szeretnék megoldani. A gyertyát egész életemben két végén égettem. Kétszer annyit éltem, mint kollégáim, mert soha nem aludtam át az életemet, mindig aktív voltam, semmittevéssel egy percem sem telt még el. Még a magaslesen is feladataimra koncentrálok. Írok, rendezek, játszom; és ha jön a vad, akkor a feladataimmal kapcsolatos gondolatokat ’’felteszem” a magasles egyik ’’polcára”, s miután vagy elejtettem, vagy elengedtem a vadat, újra leveszem azokat. Minden másodpercet kihasználok. Az autóban mellettem van az adott anyag, s a piros lámpánál bele-belenézek, tanulom a szöveget. Sokszor azt hiszik az emberek: nem normális ez a krapek, hiszen énekel és szöveget mond magában. De munka mellett sok egyéb tevékenységet végzek: nemsokára síelni megyek lányaimmal. Csak így tudok élni. Ha valamit leadnék abból a sok mindenből, amit csinálok, úgy érezném, már nem én vagyok, s megadtam magam. Ha érezném, hogy egy filmbeli jelenethez már kaszkadőrt kéne alkalmazni, mert képtelen lennék a feladat megoldására, akkor nemet mondanék a felkérésre, hiszen rendkívül hiú vagyok. Egész életemet kaszkadőrök nélkül éltem le. Mindent vállaltam, és mindent el mertem mondani.

 -A hiúság hozzátartozik a művészethez?

 - Hogyne. A nélkül nem is színész a színész. Én ezt be merem vallani, míg mások próbálják elkendőzni hiúságukat. Nagyon hiúk és érzékenyek vagyunk. Azért mentünk erre a pályára, mert sokkal érzékenyebben reagálunk a világ különböző dolgaira, mint mások. Ez a pálya a sikerek és kudarcok elviselésének művészete. Akkor se tudsz aludni, ha sikered van, s akkor sem, ha megbuktál. Ezzel tisztában kell lenni. A mi foglalkozásunk csak kívülről szép. A közönség nem tudja, hogy mennyi izzadtság, könny, munka van egy-egy produkcióban. Az se biztos, hogy egy-egy alakítás megszületik a premierre, van, amikor csak a tizedik előadásra. A legfontosabb az, hogy hiteled legyen. Ha hiszel abban, amit csinálsz, akkor jó tud lenni a játékod. Egyik lányom mondta régebben nekem: apa, te minden szerepedben meghalsz. Erre azt feleltem: kislányom, apádnak ez a sors jutott, de tudod, hány színész van, aki arra vágyik, hogy csak egyszer meghalhasson a színpadon?

 -Ha már a feladatoknál tartunk; szülei befogták az otthoni, házkörüli munkákba?

 - Mostani korai keléseim oda vezethetők vissza, hogy ifjú koromban apám hajnali kettő órakor felkeltett aratni, mert pereg a szem. Ennek az a jelentősége - pestiek ezt nem tudják -, hogy a harmat hajnalban összefogja még a szemeket, de ha száraz időben kaszálsz, akkor a szem kipereg a búzából. Ezért kell már hajnalban aratni. Apám - amikor már lediplomáztam és hat filmfőszerep állt mögöttem – táviratot küldött nekem: ’’Gyere haza, fiam, mert aratnunk kell!” Éreztem: muszáj mennem, elhalasztani minden más munkát, és helyt állni az aratásban, mert nagyon fontos, hogy apám ne higgyen naplopónak. Anyám még össze is veszett apámmal: a fiadat itt nézik a moziban, s te aratni hívod? Apám válasza: az élet mindennél fontosabb. Az élet, az a búza. Így nőttem fel. Azért szeretem a falusi életet, s azért élek Gödön, mert a vidéki emberek tisztábbak, őszintébbek, mint a fővárosiak, sőt, a sznobságtól is mentesek. Igaz, Pesttől nem tudom magam elkülönítetni, hiszen ott zajlik az életem, ott dolgozok, ott élnek lányaim, de a lovaim, motorcsónakom már Gödön vannak. Amit lehet, kitelepítek a betonrengetegből, ebből a szörnyű világból. Most már nem tudok olyan kisvárosba lemenni, amibe ne tette volna be a lábát a Cora, a Tesco, ezek az általam utált mamut cégek. Övék a hatalom. Terjeszkedésükkel egy időben megszűnnek/megszűntek a kiskereskedések és a családias kis kocsmák, hangulatos kis éttermek. Mi kistermelők voltunk. Családunknak 3 hold dinnyeföldje volt, s amit nem ettünk meg, azt odaadtuk az állatoknak. Egyik kedvenc gyümölcsöm a dinnye. Múltkor megkérdeztem a piacon: honnan hoztátok a dinnyét? Azt gondoltam, azt mondják, hogy Csányról, vagy Medgyesegyházáról. ’’Nagybani, Gabikám.” Ilyen lett a világ: Nagybani, Tesco… Ha már a dinnyénél tartunk, az egy fantasztikus élmény, hogy a véremből származó lányaim ízlése is azonos a sajátoméval. A húslevest ők is csigatésztával szeretik, a görögdinnyét meg kenyérrel eszik legszívesebben, ugyanúgy rajonganak a lovakért, mint én, és sorolhatnám a megegyezéseket. Úgy érzem, nem fogok „kihalni”, még úgy sem, hogy nincs fiam. A lányok azt ígérték, ha megszületik az első unokám, Gábornak fogják hívni. A Koncz nevet sem hagyják el.

 - A kormány államreform-bizottságának egészségügyi szakmai csoportjának vezetője azt mondta: a falvakat meg kell szüntetni, mert életképtelenek, egy középkori hagyomány részei. Mi erről a véleménye?

 - Akárki mondta ezt, akármilyen politikai oldalról, ez egy marhaság. Teljesen igaztalan bírálata a falusi életnek. Olyan valaki mondhatta, akinek a gyökerei nem ide szólnak. Olyan ember, akitől távol áll az egész vidék és Magyarország.

 - Aki a természetet szereti, az a művészet iránt sem közömbös?

 - Csak a saját nevemben tudok nyilatkozni. El nem tudnám képzelni magamat ’’sterilen”. Teljesen más az életvitelem, mint kollégáimé. Erre egy példa: két napig játszottuk Debrecenben a Furfangos mennyasszonyt, s az előadás másnapján, amikor a többiek még aludtak, reggel 6 órakor már kimentem a csatornára, és nem azért, hogy fogjak valamit, hanem a természetben való gyönyörködés céljából. Szerencsém volt: fogtam egy 6 kilós, gyönyörű csukát. Meg tudnám venni – de ennek jobb a húsa, hisz maga a természet adta nekem. Mások aludtak, pihentek, s szabad idejükben sétáltak a városban. El tudja képzelni Koncz Gábort pihenni, vagy sétálni? Ugye nem. Azt sem lehet rólam elképzelni, hogy esernyővel, kesztyűvel vagy sállal a nyakamban járkáljak. Nekem ezek terhek. Még a filmekben is elkerültem ezeket a kellékeket. Az étkezési szokásaim is mások, mint a többségé. Éjszaka főzök, s gyerekeim kijárnak hozzám ebédelni, vacsorázni. Nagyanyjuk nem vitte el a régi ízeket a sírba, leírta nekem, mit, hogyan főzzek. Lányaim a régi ízeket követelik vissza, s apjuktól meg is kapják. Mikor kisgyerek voltam, nem volt nálunk hűtőszekrény. Apám, mint a frisbie-t vágta volna ki azt, amit anyám megmelegített volna. Mindig frisset kellett főzni. A ’’nagy civilizációs vívmányok” nem tették be lábukat hozzánk, mégis, kemény volt az ing nyaka, tiszták voltak az ágyneműk mosógép nélkül is, sőt ’’páraköpő” vasalót sem tartottunk otthon. Nem volt mobiltelefon, Cora, internet, és mégis minden rendben ment. Boldogan éltünk a természetben. Már nem dolgos ember a magyar. Gyermekkorromban még az volt. Emlékszem, Keresztes felé mentem autóval, amikor bemondta a rádió: este mindenki tüzeljen a kertben, nehogy megfagyjon a gyümölcs, mert jönnek a talaj menti fagyok. Reggel anyám készítette nekem a csodálatos omlettet, s hirtelen megláttam apám sziluettjét az ajtóban. Apám – aki egész éjjel füstölt a kertben - eufórikus állapotban közölte anyámmal: nem fagytak el a rügyek. Akkor nem értettem meg, mi ebben az öröm. Egynapi gázsimból az összes gyümölcsfájukat kifizettem volna. Viszont ez nekik fontos volt, ettől boldogok voltak.

 - Sok olyan filmben játszott - pl. a Gyula vitéz, télen-nyáronban -, melyekben nyeregbe kellett ülnie. Saját lóval dolgozott, vagy a filmgyárban szereztek önnek egy hátast a forgatás idejére?

 - Mindig a saját lovaimmal. Hisz ezek az állatok mindenhez hozzá voltak szokva: tűzhöz, pisztolyhoz. Tudom mire képesek, ezek mind jóakaratú lovak, s én tanítottam be őket. Sajnos manapság nem divat az ilyesmi. Úgy érzem, hogy ez a világ nem az én világom, mert teljesen értéktelen és művi dolgokat közvetítenek felénk. A televízió az, ami a legártalmasabb, hisz emberek millióit fertőzi meg a rosszal. Olyan csodás dolog, ha néha látható egy olyan mű a tv-ben, mint nemrég Szabó Magda Régimódi története. Az érték, egy gyöngyszem a bóvlik mellett, s bátran ki lehet rá írni: irodalom. Este bekapcsolod a televíziót, s mit látsz? Egyik reklám a másik után. Készíted a vacsorádat, s közben a tamponokról, szorulásról, vizelet-visszatartásról, potencianövelésről regélnek. El is megy az étvágyad. Ilyen világot élsz. Reklám után „öntik” rád a politikát. Meghívnak politikusokat jobbról-balról, s azt hiszed, ez csak mese, ilyen nincs, hogy ekkora marhaságokat hordanak össze. Az se volt semmi, amikor négy napon keresztül a házasságon belüli nemi erőszakról vitatkoztak a különböző pártok képviselői. Olyan sok fontos dolog van, amiről törvényt kéne hozni, s pont ezt a témát választották ki… Szexuálpszichológusok magyarázzák a tv-ben, mikor mit kell csinálni. Régebben egészséges lelkületű emberek éltek, s nagyapám el se tudta volna képzelni, hogy házasságon belüli nemi erőszak, vagy a szexualitás és a lélek kapcsolata lesz valamikor a központi téma. Ismerek olyan szexuálpszichológust, aki háromszor vált el, és saját bevallása szerint impotens. S most ő ad tanácsot, pénzért. Ez is része az általános hamisságnak.

 - Rossz korban született?

 - Igen. Nagyon sokan hazugságban élnek. Értékes emberek mennek el szótlanul egymás mellett az utcán, elfordítják a fejüket, ha egy régi ismerőst látnak. Én nem. Nekem nincs senki, aki elől ki kéne térnem ebben az országban. Érzem magam annyira erősnek és becsületesnek. Igaz, a becsület most nem divat, de vannak, akiknek ez nagyon fontos. Közéjük tartozom. Nincs ellentmondás az életem és a szavaim között. S ez előbb-utóbb kamatozik. Csak becsületesen tudom leélni az életemet. A sajtó kedvenc témája az Európába való menetelés. Mi mindig meneteltünk valahova egy életen keresztül. Azért lett volna jobb a Hunyadiak idejében élni – hányszor játszottam már Mátyás királyt a színpadon -, mert akkor egész Európa ránk figyelt és hozzánk akart tartozni, hisz a reneszánsz korában koncentrált, centralizált hatalom nálunk működött csak. Beszélhetünk virágzó reneszánsz városállamokról, pl. Firenzéről, de azok ’’csak” városállamok voltak. Nagyon erősek voltunk abban az időben, és nagyon okosak. Nekünk volt a legnagyobb könyvtárunk. Jelenünkben semmi hasznát nem veszed, ha ügyes vagy, erős vagy, képzett, mert jön egy öt dioptriás szemüveges gyerek, aki tornából fel volt mentve, megnyom egy gombot, s ezzel elpusztulnak erős, egészséges, ’’spártai” emberek. Ha ugyan még vannak olyanok…

 - ’’A bátrak sem élnek örökké, de a gyávák sohasem”- olvasható honlapja nyitóoldalán. Ez azt jelenti, hogy nem merünk kiállni igazunkért?

 - Nem lehet szerepet osztani, mert nem találod meg az igazi hőst. A hős egy naiv, tiszta ember, de ez a kor nem igényli, mert dörzsöltekkel van tele. Ma nem nevelnek olyant, aki adja és kapja a pofont, olyanból van sok, aki lesi a verekedést. Nem is csoda, hogy nem nevelnek… Csak meg kell nézni, milyen állapotban vannak az iskolák, és egyes helyeken kik tanítanak. Egyik lányomat azért nem adtam be a Színművészetire, mert – tisztelet a kivételnek – ott olyanok tanítanak, akik négy éven keresztül a második felvételi vizsgáig sem jutottak el. Színházigazgatók, vezető tanárok lettek. Tehetségtelen emberek keze közé adjam a lányomat?

 - Nyílt, szókimondó embernek tartják. Ezzel gondolom sok ellenséget szerzett magának…

 - Ez nem érdekel. Milyen ember az, akit mindenki szeret? Moliere-t idézve: mindenki barátja nem barátom nekem. Keményen dolgozom, de a véleményemet nem rejtem véka alá. Nem tudnék úgy élni, hogy kontroláljam magam. Ha az országról, a társadalomról van szó, úgy el lehet mondani: érted haragszom, nem ellened.

 - A ’80-as évek közepétől divat lenézni azt, ami magyar. Csak a nyugati iparcikkek, filmek iránti imádat volt a jellemző, igaz, mára alig van magyar termék…

 - Ez a baj. Nem kapok magyar zöldséget, magyar tejet a boltokban. Amikor kimentem a lányokkal az USA-ba, megkértek, vegyek nekik különböző ételeket. Beleharaptak, de el is dobták. Annyira művi, idegen ízek domináltak. Legalább megutáltattam velük Amerikát.

 - Sokat forgatott külföldön, a világ majd’40 országába eljutott. Nem gondolt arra, hogy otthont cserél?

 - Nem. Ez alkat kérdése. Nekem itt vannak a barátaim, állataim. Az ország ’’összes fűszálát” ismerem, tudom hol örvényes a Duna. Ez az én hazám. Itt élnem, halnom kell. Kint igazán nem lehet magyarnak sem lenni. Jöjjenek haza és vállalják ezt a siralmas életet. Tudom, nem könnyű a jólétet otthagyni Magyarországért. Mikor egyik lányom megkérdezte tőlem, miért tiltakozok az EU ellen, azt feleltem: elveszítjük ezzel magyarságunkat. De egy hozzád hasonló színésznek milyen jó lehet kereset szempontjából - érvelt lányom. Itt rosszabb lesz, tudd meg – válaszoltam -, és valóban rosszabb lett mindannyiunk sorsa.

 - Egy rádiós interjúban nyilatkozta: rendkívül kemény vagyok, nem bocsátok meg. Mi kell ahhoz, hogy ennyire megbántódjon?

 - Ha egy barát hátulról belém döfi a kést, az a legszörnyűbb. Egy ellenségtől elvárhatom. Aki egyszer elköveted ellened valamit, biztos, hogy újra megteszi. Nincs felé bizalmad. Tudok viszont bocsánatot kérni, ha fölülbírálom cselekedeteimet és érzem, hogy én voltam a hibás. Odamegyek, és azt mondom, ne haragudj, ez és ez volt a baj, olyan idegállapotban voltam. Borzasztó kemény helyről jöttem, ami nem biztos, hogy előny, de azt hiszem, mégis az. Amikor följöttem Pestre, apám azt mondta, hogy ’’Fiam, ha megdobnak kővel, szúrd agyon vasvillával.” Nyitott vagyok, befogadó, szeretem mindaddig az adott illetőt, amíg nem látom, hogy nyúl a tőréért.

 - Hogyan viszonyul a rossz kritikákhoz?

 - Olyanokat nem igazán kapok. Nagyon sok függ attól, kinek a tollából jön a bírálat. Előre lehet tudni, ki mit fog írni. Többször előfordult, hogy premier előtt születtek meg a kritikák. Így nem bízok azok igazságtartalmában.

 - Legutóbb a televízióban Szabó Magda Régimódi történet adaptációjában láthattuk. Estebánt alakította. Egy időben úgy tűnt, tv-játék nem is készülhet el Koncz Gábor nélkül. Aztán ez a műfaj szépen elhagyott bennünket. Mi lehet ennek az oka? A pénztelenség?

 - Ez egy folyamat része. Az állam kezéből kikerültek olyan nagy fórumok, mint a rádió, televízió és a filmgyár. Most kis kft-k készítenek produkciókat. Mindent eladtak. A filmes műhelyeket is. Semminek sem részese a magyarság. Ami a legjobban fáj: nem magyar emberek a tulajdonosok. Olyan emberek a vezetők, akik nem ismernek, de én sem ismerem őket. Régebben olyan helyzeti energiám volt, hogyha valahova betelefonáltam, s bemutatkoztam, rögtön tudták, kiről van szó. Mára ez a helyzet megváltozott. X, Y külföldinek fogalma sincs arról, ki vagyok. Még az újságok tulajdonosai sem magyarok, akkor mi jóra lehet számítani?

 - A nevét viselő egyik internetes fórumból idézek: „Egyre kevesebb a jó színész és színésznő. Nem nagyon tudunk olyan nevet mondani, aki naivát jól játszana, vagy «nagy királynőket» /pl. : Almási Éva/. Koncz még egy régi gárdához tartozik, olyanhoz, ahol a tagok játéka tele van élettel, érzelemmel. Manapság sajnos egyre kevesebb az ilyen színész.” Ez egy színházrajongó fiatal véleménye. Egyet lehet vele érteni?

 - Természetesen. Almási Évát nem is szabad hagyni egy pillanatra sem munka nélkül. ’’Halálra kell dolgoztatni”. De a tv-ben nem őt láthatjuk, hanem Győzikét és a valóságshow-kat, ahol az a nő nyeri a játékot, aki a legtöbb hernyót eszi meg.

 - Hiányoznak az igazi példaképek…

 - A fiataloknak a legendák hiányoznak. Amikor fociztunk, az Aranycsapat tagjainak nevét aggattuk magunkra. Minden nemzetnek vannak legendái. Még a szlovákoknak is ott van Janosik. Tőlünk viszont elvették őket. Probléma, hogy az igazán értékes emberek nem vesznek részt az ország irányításában, hanem visszahúzódnak. Van egy 3 méter mély halastavam, s ha beledobok egy szelet kenyeret, rögtön feljönnek a kishalak, s elcsipkedik. A nagy nem tesz ilyet, inkább éhen hal.

 - Eljátszotta a Bánk bánból a címszerepet és Tiborcot is, az utóbbit filmen. Vannak-e olyan ’’modern”, mai merániak, akik csupán összeköttetéseik révén szereznek vezetői posztokat, mint hajdanában Bertold, Gertrudis testvére a püspökséget?

 - Ha ’’lesújtunk egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek, és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.” –panaszkodik Katona József Tiborca. Nincs új a Nap alatt! Egy biztos: nem lesz olyan világ, ami az összeköttetések révén való posztszerzéstől steril tudna maradni. Most viszont úgy érzem, csak így lehet vezető valaki. Jelenleg bizonyos emberek egy telefonon kapott információval többet keresnek, mint mi 11 életen keresztül.

 - Arról lehet olvasni, hogy egyre nagyobb a szegénység Magyarországon. Az emberek többsége, ha spórolni kell, először a kulturális élményekről mond le. Nem kell attól tartani, hogy szinte csak a sznobok fognak színházba járni?

 - A görögök azt írták: ahol a sport és a kultúra haldoklik, az az ország halott. Ma sajnos főleg sznobok járnak színielőadásokra. Régebben 20-40 forintért ott ülhetett akárki a páholyban, mert azt az összeget ki lehetett fizetni a legegyszerűbb munkásnak is. Akkor ráadásul értékeket közvetítettek a teátrumok. Manapság viszont több kőszínházban sok olyan előadást lehet látni, ahol szó sincs értékekről, s fogalmunk sincs: kik játszanak, kik rendeznek, hol tanultak, mit tanultak…

 - Rendezőként milyen alapkövetelményeknek kell megfelelnie kollegáinak?

 - Három dolgot nem tűrök el: ha valami hibát vétenek, s magyarázkodni kezdenek; az italt és a destruálást.

 - Tavaly decemberben mutatatta be a Turay Ida Színház Csurka István: Döglött aknák c. tragikomédiáját. A már említett gyávaság miatt nem mutattak be 17 éve Csurka-darabot a magyar színházak, vagy valami más oka lehet?

 - A premier után megállított egy házaspár, s mondták: ’’művész úr, gratulálunk, de nem csak a szerephez, hanem a bátorságáért is.” Közöltem velük: ’’soha nem voltam gyáva, de miért kéne ahhoz bátorság, hogy egy nagyszerű író kiváló darabjában – olyanban, ami kincs marad 100 év múlva is - eljátszottam egy szerepet?” Az a nagy baj, hogy az emberek így gondolkodnak. Jó érzés volt, amikor Csurka Pista azt mondta a banketten, hogy visszaadtuk neki a hitet ahhoz, hogy megint írjon. Nagyon boldogok lennénk, ha tényleg el kezdene írni, és játszhatnánk új színművében. Azért csodálatos a Pista darabjait játszani, mert nem kitalációk a bennük lévő szlengek, az író szinte ’’beszipkázta”, amit hallott a lovin vagy kártyázás közben. Tehát nem steril a szöveg. Csodálatosabb, aktuálisabb darab – olyan, mintha tegnap írta volna – nem létezhet a Döglött aknáknál. Ahogy a két főszereplő harcol egymással, úgy fest ma az egész ország. S a végén összeborulnak. Mert az számít, hogy itt élünk, s magyarok vagyunk. Minden politikust köteleznék arra, hogy nézze meg ezt a darabot, mert nekik egy ’’zászló” lehetne. Hisz itt nem pártokról, hanem egy országról van szó. Büszke vagyok arra, hogy beletettem az előadásba 8-10 olyan poént, ami csak az enyém. Ezeket akkor tudom mondani, amikor már enyém a szerep. Tehát amikor már Moór Jenőből beszélek.

Medveczky Attila