2007.02.23. 

Veszélyben a kistelepülések önkormányzatai

A MIÉP szerint 2007-re, pénzügyi szempontból a kistelepülések olyan tűréshatárhoz értek, ahonnan szinte lehetetlen tovább hátrálni. A települési önkormányzatok igaz, elméletben több pénzhez juthatnak, mint tavaly, a gyakorlatban azonban ezt elviszi az infláció, a működési költségek növekedése. És így szinte semmi sem marad fejlesztésre. Ha a központi költségvetésből igényelhető támogatások négy százalékkal nőnek, de az infláció hatszázalékos, akkor az helyben két százalékos csökkenéssel egyenlő. A folyamatba belejátszik még az idénre jósolt általános életszínvonal-csökkenés is, és ez a helyi bevételeket is magával húzza, ami pedig a pályázat útján elérhető támogatásokat illeti, ott a kötelező saját erő kigazdálkodása lesz a legnagyobb gond. Egyre több a forráshiányos önkormányzat. Többségük a működést hitelből próbálja fenntartani, ami egyre nehezebb, hiszen az Állami Számvevőszék jelentése szerint az önkormányzati adósságállomány évről évre nő: míg 2002-ben 265 milliárd forint volt, addig 2004-ben 343 milliárdra, 2005-re pedig már 418 milliárdra tehető. Úgy tűnik, az ostor már megint azokon csattan majd a legnagyobbat, akik már eleve szorult helyzetben vannak. A támogatáscsökkenés ugyanis legjobban a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására szánt támogatások körében mutatkozik. Ráadásul két támogatási jogcím meg is szűnik 2007-ben : a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatás fejlesztés támogatása, valamint a címzett és céltámogatás új beruházásokhoz.

 

Medveczky Attila,

a MIÉP Sajtóosztályának tagja