2007.01.05. 

Újabb merénylet a nyugdíjasok ellen

A Magyar Igazság és Élet Pártja a nyugdíjasok újabb megsarcolásának tartja, hogy a kormány meg akarja szüntetni a tizenharmadik havi nyugdíjat. Teszik majd mindezt a nyugdíjreform részeként. „A 13. havi nyugdíj megalkotásával és a nyugdíjkorrekciós program elindításával újabb részletet törlesztettünk az idősekkel szembeni, régi adósságból.”- olvasható az MSZP 2006-os választási programjában. A tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetése már a nyáron, a konvergenciaprogram elkészítése kapcsán felmerült, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc kormányfő az önkormányzati választások előtt még tagadta, hogy hozzányúlnának a nyugdíjakhoz. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán. A kormánykoalíció politikusai potyautasoknak nevezi a nyugdíjasokat és a diákokat, így ők járnak a legrosszabbul a reformoknak nevezett megszorítások következtében. Az idei átlagos nyugdíjemelést pedig csak alamizsnaként lehet nevezni, hiszen a nyugellátások csak 4 százalékkel fognak növekedni, míg az infláció mértéke elérheti a 7 százalékot is. Érdekes, hogy az MSZP egyik fő célcsoportja, a nyugdíjasok voltak azok, akik a legjobban megsínylették a 2006-os év pénzromlási folyamatait. Tavaly április óta ugyanis az időskori ellátás inflációja minden hónapban meghaladta az átlagost. A KSH adatai szerint tavaly augusztusig a nyugdíj értékcsökkenése egy százalékponttal haladta meg az átlagos inflációt, szeptembertől viszont a különbség megduplázódott, s novemberben a 6,4 százalékos inflációhoz képest a nyugdíjasmutató már 8,3 százalékra rúgott. A jelenség mögött a gyógyszerek és a háztartási energia árának, valamint az élelmiszerek átlagosnál nagyobb emelkedése áll. Fontos megemlíteni, hogy a gyógyszerár-támogatás körének csökkentése szintén a nyugdíjasokat sújtja a legjobban, hiszen ők a statisztikai adatok miatt több mint kétszer annyit pénzt költenek el a gyógyszertárakban, mint az átlagos fogyasztó. Éppen ezért hamis dolog a nyugdíjügyet csupán pénzügyi szempontok alapján kezelni, mert szorosan hozzákapcsolódik a szociális és az egészségügyi kérdésekhez.

 

Medveczky Attila,

a MIÉP Sajtóosztályának tagja