2007.01.05. 

Egy év múlva jöhetne a használatarányos autópálya-díj

A nagy tehergépjárművek után már jövő év elején, míg a személyautók után 2009-től lehetne használatarányos autópálya-díjat fizetni, ami a jelenlegi elképzelések szerint egy hosszabb útra többe kerülne, mint amennyibe ma egy négynapos matrica kerül.

A Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. adhat tanácsokat az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságnak (Úkig) a használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer (ED) bevezetésével, illetve használatával kapcsolatban – mondta Sándor Zsolt, az Úkig stratégiai irodájának vezetője. A közbeszerzési pályázatra négy ajánlat érkezett, ám a jelentkezők között konzorcium is volt, így összesen hét vállalat vett részt a tenderen. (Az ED kivitelezésére vonatkozó pályázatát júniusban vonta vissza az Úkig, arra hivatkozva, hogy a szintén folyamatban lévő tanácsadói pályázaton nem tud eredményt hirdetni, mivel a gazdasági tárca az erre elkülönített forrást visszavonta; később azonban mégis megkapták a keretet, így nyílt lehetőség a pályázatra.) A Deloitte havi 15 millió forintért végzi az elkövetkező 24 hónapban az ED előkészítése, illetve beindítása körüli tanácsadói munkálatokat. A nyertes feladata lesz az ED kiépítésére szóló pályázat előkészítése, de közre kell működnie a kivitelező kiválasztásában és kezdetben az üzemeltetés monitoringjában is. Sándor Zsolt elmondta, hogy az ED-pályázat megjelentetésével megvárják az ezzel kapcsolatos kormányhatározatot, ami az irodavezető szerint január vége előtt várható. Amint a határozat megjelenik, az Úkig napokon belül kész a tenderfelhívás megjelentetésére, Sándor Zsolt szerint júliusban már szerződést is köthetnek a kivitelezővel. Az év hátralévő hónapjai minden bizonnyal nem lesznek elegendőek a hálózat teljes, országos kiépítésére, így várhatóan részlegesen indul el a szolgáltatás 2008 elején. Az a pályázó viszont, amelyik nagyobb technikai lefedettséget ígér, előnyösebb helyzetbe kerül, vagyis magasabb pontszámot kap. Arról, hogy hol vezetik be a ED-t, a kormány dönt majd; a ’’minimálprojekt’’ szerint legalább a gyorsforgalmi utakon lenne lefedettsége a rendszernek, míg egy másik, maximalista változat szerint valamennyi – 1, 2 és 3 számjegyű – főútra kiterjesztenék az informatikai rendszert, hogy a D4 kategóriába tartozó járművek után bárhol lehessen ilyen módon díjat szedni. Az szinte biztosra vehető, hogy a D4-es kategóriába tartozó, vagyis a 12 tonna össztömeget meghaladó járművek után már a jövő év elejétől ilyen módon egyenlítik ki az úthasználati díjat, de a személygépkocsi-tulajdonosok még biztosan nem így fizetnek majd egy év múlva. Számukra erre legkorábban 2009-ben nyílhat lehetőség, de alternatívaként továbbra is megmarad a jelenlegi, matricás díjfizetési gyakorlat. Más forrásból arról értesültünk, hogy a közlekedési tárca szerint a D1-es járművek (például a személyautók) után mai áron számolva 2009-től kilométerenként 5,60 és 7,50 forintos díjat kell fizetni, míg a D4-es nagyteherautók után 2008 elejétől 22,40-től 26,31 forintig terjedhet a kilométerenkénti díj. Tehát például Budapesttől Debrecenig csaknem 1300 forintba kerül, de ez felcsúszhat 1725 forintra is 230 kilométeres távval számolva. A teherautók díja pedig ugyanezen a távon legalább 5152 forint lehet egy útra, vagyis például a személyautók esetében – amíg lehet – érdemesebb lesz négynapos matricát váltani, feltéve hogy annak ára nem emelkedik majd jelentősen 2009-re. Igaz, rövidebb távra viszont olcsóbb lesz így fizetni, mint matricával, és végre a teherautók is annyival többet fizetnek, amennyivel többet közlekednek. Az elképzelések szerint a nyertes pályázónak saját költségén kell majd kiépítenie az úthasználat-arányos díjfizetést biztosító informatikai rendszert, amelyet öt vagy tíz évig üzemeltetnie is kell. A szakemberek szerint a különböző informatikai megoldásokat - mint a GPS vagy a mikrohullám - alapul véve az ED kialakításának költsége 30-40 milliárd forint lehet. Ebben a konstrukcióban az állam öt vagy tíz éven keresztül éves szolgáltatási díjat fizetne, a futamidő végén pedig opciója lenne a kiépített rendszer megvásárlására. A nemzetközi gyakorlat alapján ez évente több milliárd forint szolgáltatási díjat jelentene, ami a futamidő egészére vonatkozóan meghaladhatja az 50 milliárd forintot.

 

(forrás: Napi Online)