2007.01.12. 

A judaisztika erősödik, a magyar tagozat gyengül

Változatlan 2007-ben is a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) álláspontja a magyar tagozat problémáit illetően. A vezetőséget különösebben nem zavarja, hogy az intézmény történetében premierként a magyar rektorhelyettesi tisztségek nincsenek betöltve. Csak homályos utalással emlékeztetnek a 2006-os botrányokra, de a magyar tagozat jogos igényeiről továbbra sem vesznek tudomást. A magyar oktatók közölték: kitartanak követeléseik mellett, és a tagozat alapszabályzatához, a kétnyelvűséghez és a két adjunktus ügyének méltányos rendezéséhez kötik az új rektor-helyettesek nevesítését. Mivel a rektor továbbra sem tárgyal, egyesek általános sztrájkot fontolgatnak, de olyanok is akadnak, akik cserben hagynák Hantz Péter és Kovács Lehel ügyét. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) viszont úgy véli: ha az egyetemen a magyar oktatás nem önállósul, akkor pár év múlva megszűnik, ezt azok a tanárok is tudhatnák, akik most ellenük fordulnak. Az új év első napjaiban a BBTE sajtóirodája (amit újabban imázsosztálynak neveznek) több közleményt is szétküldött, amelyekben egyebek között a német tagozat és a judaisztikai intézet megerősítése és bővítése érdekében tett lépésekről, valamint 2006 általános megvalósításairól számolnak be. Jelzésértékű, hogy a Brüsszelben a többnyelvű feliratozásról és a BBTE multikulturális jellegéről propagandát folytatott BBTE idei első két közleményében a német tagozat és a judaisztikai intézet idénre tervezett fejlesztéséről számol be. A judaisztikán például 2007-ban egyebek között az izraeli egyetemekkel való együttműködések, valamint a doktori képzés bővítésén fáradoznak, a Moshe Carmilly Intézetben pedig létrehozzák a judaisztika tanszéket, amely az idén várhatóan már 50 oktatóval és több mint 300 hallgatóval működik. Megvizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a judaisztikát felvegyék a távoktatási tagozat kínálatába. A BBTE azt a célt tűzte ki, hogy felkerüljön a világ első ötszáz egyetemének ranglistájára. Ez eddig azért nem sikerült, mert a tudományos kutatásra nem fordítottak elég figyelmet. Tavaly azonban változott a helyzet, mert jelentős mértékben növelték a kutatás támogatását, ennek köszönhetően pedig 90 laboratóriumot újítottak fel. A BBTE multikulturális jellegének erősítése érdekében bővítették a román, magyar, német, angol és francia nyelven oktatható tantárgyak számát – hangsúlyozza a közlemény. A szövegben mindössze egy rövid, de kövér betűkkel kiemelt rész utal a magyar tagozat körüli gondokra. E szerint az egyetem ellen irányult hazai és nemzetközi kampány ellenére a BBTE tavaly rekordot döntött a diáklétszám tekintetében, hiszen több mint 52 ezer román, magyar és német diáknak nyílott lehetősége, hogy példátlanul sokszínűsített, többnyelvű oktatási kínálatból válogasson. A magyar tagozat ügyvitelével megbízott öttagú bizottság szóvivője, Magyari Tivadar a sajtónak elmondta: közvetlen kommunikáció a rektorátus és a magyar tagozat képviselői között jelenleg nincs. A néha-néha előforduló üzengetéseket leszámítva, a két magyar rektor-helyettes lemondása óta a felek között nincs információáramlás. Ennek következtében meglehetősen felgyülemlettek a gondok, és egyre sürgősebb lenne az új magyar rektor-helyettesek jelölése. Mindez azonban nem történik meg addig, amíg az egyetem vezetése nem tárgyal érdemben a követelésekről, amelyek között kiemelt helyen szerepel a két adjunktus elbocsátásának az újratárgyalása. Fontos követelmény még a magyar tagozat alapszabályzatának elfogadása – a megfelelő önrendelkezési formákkal együtt – és a kétnyelvűség kérdésének a megoldása. A labda mindenképpen a rektor térfelén van – fogalmazott Magyari. A BKB alelnöke és szóvivője Hantz Péter kijelentette: céljuk az egyetemen a magyar karok létrejötte és a romániai magyar felsőoktatás önállósulása. Ezért kezdték el, és ezért folytatják a harcot. Úgy vélik, ha ez nem sikerül, akkor a BBTE-n folyó magyar oktatás évei meg vannak számlálva. Ezért összefogásra van szükség. Hantz hozzátette: tudja, hogy az egyetem vezetőségének próbálkozásai arra irányulnak, hogy a történtek felett mindenki térjen napirendre. Azok a magyar oktatók, akik most a két menesztett adjunktus ellen szavaznak, tudhatnák, hogy még néhány év, és rajtuk lesz a sor – fogalmazott Hantz.

 

(Forrás:Szabadság)