2007.01.12. 

Ha a kormány nem tér észhez nem lesz Magyarországon alapellátás

Az idei év minden bizonnyal bőségesen fog aktualitásokkal szolgálni – mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke idei, első sajtótájékoztatóján. Az Alkotmánybíróság még az elmúlt év végén megsemmisítette a 233/2000. kormányrendelet lényegi részeit az egészségügyben végzett túlmunka-ügyelet kérdéskörét illetően (fogalmi meghatározások, ügyelet munkatartalma, díjazása). Az AB döntés hírére az egészségügyi miniszter nyilatkozatot tett közzé, amelyben 2007. június 30-ig az orvosi munkaidő és ügyeleti rendszer teljesen átalakítását ígérte, immár valamennyi hatályos hazai és uniós szabálynak megfelelően. Most az elnök levéllel fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, melyben időrendben felsorolta az elmúlt évek ezen ügyet érintő eseményeit és kamarai jelzéseit, s egyben ismételten felajánlotta a kamara segítségét a probléma megoldásában, hiszen a MOK-nak van nemzetközi példákkal bíró megoldási javaslata. A MOK proaktív módon kíván hozzájárulni e súlyos kérdés rendezéséhez. Január első napjaiban azonban újabb rendelkezések kezdték el borzolni a már amúgy is erősen megtépázott idegeket: a háziorvosi kar türelme végére ért, s mivel helyzete tarthatatlan, nehezen kiszámítható lépésekre is elszánhatják magukat. Éger István ez ügyben is a miniszterelnökhöz fordult. Az okok többrétűek: az eddig is egyre csak bővülő, idétlen adminisztrációs teherhalmozást, mely az érdemi betegellátást hosszas várólisták kényszerű bevezetésével (és a betegek elégedetlenkedésével) ellehetetleníti, most egy újabbal fejelik meg, nevezetesen a praxis finanszírozás jelentős mértékű csökkentésével. A finanszírozás négy év óta nominálértéken sem emelkedett (és akkor meg sem említjük a kumulatív reálérték csökkenést, a folyamatosan növekvő dologi kiadásokat, stb.), ehhez képest januártól – ami valójában az októberi összeget jelenti az OEP 3 hónapos csúsztatott kifizetései miatt – tíz forinttal csökkenti a kártyapénzt. Éger István híresztelés értékűnek tartja azt az értesülést, hogy csupán adminisztratív tévedés történt volna, mert ekkorát nem lehet tévedni. A kormányprogramban az alapellátás fejlesztése szerepelt, ehelyett a kivéreztetése folyik, miként az egészségügy más területein is. Jó példája ennek a fentieken túlmenően a háziorvosi minimumfeltételek karbantartásáért eddig járó összegek megvonása is. Egy korábbi kormányrendelet alapján ugyanis az alapellátó orvosok szerződést köthettek a feladat ellátásáért felelős önkormányzatokkal, hogy OEP finanszírozás és hiteltámogatás fejében átvállalják az eszközök folyamatos utánpótlását, karbantartását. Rácz Jenő korábbi egészségügyi miniszter idején még csak az újabb szerződések megkötését tették lehetetlenné, most viszont már a folyamatosságot is megszüntették, csupán a hiteltámogatást tartották meg egy a kamara által nem is látott pénzügyi tárgyú jogszabály alapján. Mindez együttesen 25-100 ezer forintos bevételkiesést jelent a praxisoknak, ami a legtöbb esetben kigazdálkodhatatlan. Ezt nem lehet megtenni hétezer orvossal! Köreikben igen nagy a felháborodás, paprikás a hangulat. A MOK tagjai körében felhívást tett közzé, hogy aláírásukkal is támogassák a kamarát a helyzet mielőbbi rendezésében: alig három napon belül már sok száz aláírás gyűlt össze. Az sem látszik üres fenyegetésnek, miként több fórumon is megfogalmazódott, hogy tömegesen bontsák fel szerződéseiket az OEP-pel. Ha a kormány nem tér észhez, nem lesz Magyarországon alapellátás! A továbbiakban újságírói kérdésekre válaszolt Éger István.A kórházi ágyak leépítésével kapcsolatos orvosi mozgásokról a kamarának még nincsenek információi, hiszen jelenleg még senki nem tud semmit. A Regionális Egészségügyi Tanácsok még csak ezután fognak dönteni, ezek következményei lesznek mely kórházak, egységek, osztályok fognak megszűnni, vagy áttelepülni. Az egészségügyi miniszter éppen előző nap jelentette ki, hogy a súlyponti kórházak esetében sincs semmilyen garancia többlet finanszírozására. Ami biztos, hogy gyakorlatilag a teljes orvoskar egzisztenciális fenyegetettségben él, igaz ez más ágazatok esetében sincs másképpen. Az elnök megismételte azt a már korábban is kifejtett véleményét, hogy a magyar orvos, ha csak egy kicsit is mobil, előbb vándorol ki Londonba, mint például Ózdról Sátoraljaújhelyre. Mánya Kristóf titkár az elmondottakhoz hozzátette: a vidéki, kisebb kórházak sorsáról zárt önkormányzati üléseken döntenek, így valójában senki nem tudja még mely osztályok fognak megszűnni, következésképpen kik kerülnek lépéskényszerbe. Az elvándorlás tehát még csak ezután fog megtörténi. Az ügyelet egyébként maga is struktúraalakító tényező lesz, hiszen azok a kórházak, amelyek nem tudják majd biztosítani a szükséges ügyeleti létszámot, nem kapnak működési engedélyt az ÁNTSZ-ektől. Egyre inkább látszik, hogy az emberek – legyenek azok orvosok, vagy betegek – tudatos kizsigereléséről, kiégetéséről van szó minden téren, olyannyira, hogy az már-már genocídiumként is felfogható! Nagyon rossz folyamatok ezek ép nagyon rossz végük lehet. A Magyar Orvosi Kamara az elmondottak miatt egyáltalán nincs jól, szervezeti szempontból azonban jól van: az átalakulás tekintetében pozitívak az első visszajelzések, és remélhetően megerősödve kerül ki ebből a rákényszerített helyzetből – köszönte meg a kérdést Éger István.

 

(forrás:mok.hu)