2007.03.09. 

Román riadalom

A büntetőtörvénykönyv módosítását követelik a székelyföldi románok civil szervezetei, illetve a pártok helyi tömörülései. Attól tartanak ugyanis, hogy a jelenlegi rendelkezések nem szavatolják Románia nemzetállamiságát, egységes és oszthatatlan jellegét, területi épségét, amelyet a székelyföldi magyarság autonómiamozgalma fenyeget. A román állam nem rendelkezik az alkotmány betartásához szükséges eszközökkel vélik az aláírók - , így nem tud hatékonyan fellépni a törvényen kívül álló, szeparatista szervezetek akcióival szemben. Hargita és Kovászna, részben pedig Maros és Brassó megyét így az enklavizálódás (a helyi többség növekedése) veszélye fenyegeti. Ugyanakkor a főügyészség mellett működő terrorizmust és szervezett bűnözést kivizsgáló igazgatóság ügyészei a román hírszerző szolgálattól kapott adatok alapján és a Nagy Románia Párt felkérésére vizsgálatot indítottak úgymond a nemzetbiztonságot és az alkotmányos rendet veszélyeztethető Hargita és Kovászna megyei referendumok ügyében. A legfontosabb romániai hírszerző testület igazgatója korábban közölte: a székelyföldi eseményekről rendszeresen tájékoztatja az államfőt, a miniszterelnököt és a belügyminisztert.

 

(forrás:erdely.com)