2007.03.09. 

Hubay Miklós: Lélegzetvisszafojtva

(Főnix Művészeti Műhely)

Hubay Miklós 1918-ban, Nagyváradon született. Ő a munkásságát még a világháború alatt elkezdő írónemzedék tagja. Ezt a generációt az udvariasan Rákosi Mátyás-féle sematizmusnak nevezett irodalompolitika térítette le a művészi fejlődés és kiteljesedés útjáról, majd az 1956-os forradalmat követő Kádár János-i kemény, s az ezután jövő puha diktatúra állította parkolópályára, vagy kényszerítette hallgatásra, asztalfióknak írásra. Hubay Miklós minden külső szorítás ellenére – értékben és mértékben is – gazdag életművet hagy az utókorra, ugyanis igencsak számottevő alkotásokat tett le művelődéstörténetünk asztalára. Leginkább a drámaírás terén jeleskedik, több mint 50 darabot írt, az Elektra kiadó hét kötetben jelenteti meg drámáit, amelyek között vannak monodrámák, egyfelvonásosak és „hagyományos” színművek is. Legismertebb műve, az idáig 18-szor bemutatott Egy szerelem három éjszakája című zenés tragédia és a Színház a Cethal hátán című drámája. Nem csak ebben a műfajban próbálta ki magát, hanem írt operaszövegkönyvet, filmforgatókönyveket, színjátszásunkról pedig két igen fontos elméleti tanulmányt tett közzé és még napló és úti jegyzeteit is közreadta. Írói munkássága mellett tanított is: 1949 és 1957 között a Színművészeti Főiskolán drámatörténetet, 1974-től ’87-ig pedig a firenzei egyetemen magyar irodalmat. A Magyar Írók Szövetségének 1982-től ’86-ig, a PEN Klubnak pedig 1991-től ’94-ig volt az elnöke. József Attila-díjjal háromszor, Kossuth-díjjal pedig egyszer tüntették ki. Műveivel megcáfolja azt a divatos és úton-útfélen hangoztatott nézetet, miszerint tragédiaírásra manapság nincs szükség. Hubay ennek az ellenkezőjét bizonyítja, ugyanis a 20. század embere előtt álló új feladatokat a régi, drámaírói hagyományban született alkotásokkal elemzi, modern kori hőseiben is láttatja a tragikumot, a morális nagyságot, darabjainak a katarzis is elengedhetetlen kelléke.

A Lélegzetvisszafojtva című egyfelvonásos drámája az Összegyűjtött drámák 5. kötetében, 2005-ben látott napvilágot, és a Főnix Színházi Műhely 2007. január 26-án játszotta először a Gutenberg Művelődési Otthonban. A Főnix Színházi Műhely nem csupán egy szimpla színház, hanem színiiskola, Drámastúdió és Filmes Műhely is, ahol kommunikációs alapismereteket oktatnak a 6-tól 10 éves korosztálynak, a középiskolásoknak és az érettségizetteknek pedig színészmesterséget. A Főnix Színházi Műhelyt 1988-ban alapította Bicskei Kiss László színész, rendező, aki a kortárs színházkultúra fejlesztéséért 2007-ben kapta meg a Magyar Kultúra Lovagja címet. Művészi hitvallásának megfelelően olyan színházértő fiatalokat szeretne nevelni, akik képesek a múlt értékeire támaszkodva utat törni a jövő felé. A Lélegzetvisszafojtva olyan, mint egy görög sorstragédia: egy helyen, rövid idő alatt, kevés szereplővel, egy eseménysort mond el. A tizenéves szerelmespár bemászik egy kültelki villa nyitott ablakán, hogy kettesben legyenek. A fiú bizonygatja, ez az ő házuk, a szülei fent vannak az emeleten. A lány óvatos, hisz is neki, meg nem is. Mindketten tudják, tilosban járnak, ezért félelmük, belső bizonytalanságuk miatt a nesz robajnak, a vonatfütty ágyúszónak, a halk ajtónyitás pedig fülsértő nyikorgásnak hallatszik. Eme röpke idő alatt a férfi-nő kapcsolat teljességét megélik: összevesznek, majd kibékülnek, szeretik egymást, ugyanakkor civakodnak is, gyanakodnak, de azért hisznek a másiknak. A leányzó ellenáll a fiú heves ostromának, kéreti magát, a fiatalember pedig türelmetlen, könnyen megsértődik, és csak az ágyba akarja cipelni húzódozó kedvesét. Végül a középkorú tulajdonos házaspár is megjelenik, akiknek a fiú akár a gyermekük is lehetne. A srác azonban fél a lelepleződéstől, és ijedtében kiugrik az ablakon, és egyenesen a mozdony elé fut.

Hubay Miklós darabját a két fiatal színész, a vállalkozó szellemű, merész Fiút megszemélyesítő Balázs András és a tartózkodó, visszafogottabb Lányt megformáló Hartai Laura viszi a vállán. Alakításukról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni! Olyanok, mint két kölyök, akik egymáson próbálják ki vonzerejüket. A Lány szende, a Fiú rámenős, s ezzel annyi színt, ízt visz Balázs András és Hartai Laura mindkét karakterbe, hogy az első perctől az utolsóig lekötik a publikum figyelmét. Egy perc unalom, üresjárat nincs az előadásban! A villatulajdonos férjet Bicskei Kiss László, a feleséget Boldizsár Tünde jeleníti meg. A mozgásnak és a zenének kiemelt szerep jut, ezért is kapja a „tragédia tánclépésekben” műfaji meghatározást darab.Igazi színházi élményt nyújt a Főnix Színházi Műhely két fiatal művésze! Azt a kettős csodát hozzák létre, hogy az előadás címe, a Lélegzetvisszafojtva nem csak a szó elsődleges jelentésében érvényes, hanem átvitt értelmében is, azaz a publikum a szerepmegformálásuktól és a dráma mondanivalójától egyaránt a lélegzetét visszafojtva figyel és ámul, miközben a lelke megfürdik és megtisztul, azalatt igényesen szórakozik, és még gondolkodhat is. Ez a produkció valóban tiszteleg a magyar dráma nagy mestere előtt!

 

Dr. Petővári Ágnes