2007.03.09. 

Római egyházmegyei találkozó Jézus alakjáról

A római egyházmegye szervezésében február 28-án a Lateráni Palota Megbékélés aulájában konferenciát tartottak Jézus alakjának időszerűségéről. A találkozó célja az volt, hogy megfelelő választ adjanak a kritikai bibliamagyarázat segítségével a manapság divatos, de hiteltelen vallási tárgyú bestsellerek feltételezéseire. A találkozóért felelős Sergio Lanza prelátus megerősítette, hogy a történeti kutatás célja az evangélium szerkezeti alapjainak vizsgálata például az adott időszak kulturális, politikai vagy földrajzi kontextusának tanulmányozásán keresztül, nem pedig Jézus történelmi valódisága, amely az újszövetségi kinyilatkoztatáson alapszik. Ez utóbbi áll XVI. Benedek pápa Jézusról írt könyvének középpontjában, amely az elkövetkező hónapokban jelenik meg.

A témával több olasz napilap is foglalkozott, többek között a La Repubblica és a La Stampa március 1-jei lapszámaikból idézünk:

"Nem vitatkozni akarunk, hanem csupán elgondolkodni, és elmélyíteni ismereteinket a keresztény gyökerekről. Mindezt abból a vitából kiindulva, amely egyes nemrég megjelent alkotások hozzávetőleges megállapításai nyomán robbant ki - magyarázta Sergio Lanza prelátus. "Ha ezek a művek ellentétben állnak meggyőződésünkkel, annál jobb, mert arra késztetnek hogy még inkább elgondolkodjunk. De komoly művekről beszélünk, nem pedig olyan könyvekről, mint a Da Vinci-kód, ami nem az - tette hozzá a prelátus.

Romano Penna prelátus, a Pápai Lateráni Egyetem Teológiai Karának bibliaszakértője is előadást tartott a találkozón. Hangsúlyozta, hogy Jézus történelmi ábrázolásainak sokrétűsége megvilágítja, hogy az ő személyes nagysága felülmúlja emberi megértésünket és megkívánja, hogy őszintén készen álljunk befogadni misztériumát. "Ahogyan Szókratész, úgy a Názáreti Jézus sem írt semmit, tehát csak a tanúságtételeken át jut el hozzánk tanítása. Ezért kezdettől fogva fennáll a hamisítások és manipulációk veszélye. Dan Brown kitalációja egy banális kereskedelmi csalás - állapította meg Romano Penna prelátus, majd hozzátette: A "Nyomozás Jézusról" (Inchiesta su Gesù), című, szóban forgó másik mű írói: Corrado Augias, olasz újságíró, és Mauro Pesce történész elkövetik azt a hibát, hogy Jézust csak a zsidóságra korlátozzák, míg a kereszténységet tanítványai kitalációjának minősítik.

 

(forrás: Vatikáni Rádió)