Sepsiszéken már közel tízezren regisztráltak az április 8-án esedékes anyaországi parlamenti választásokra – jelentette be Kolcza István, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki elnöke. A politikus hozzátette: a Néppárt önkéntesei és önkormányzati képviselői, valamint az EMNT Demokráciaközpontok munkatársai folyamatosan segítenek az erdélyi magyar állampolgároknak abban, hogy leadják kérelmüket a választói névjegyzékbe való regisztrációhoz.
„Míg a legutóbbi magyarországi választások alkalmával 7000-en regisztráltak, addig a mostani szám már közel 10000 regisztrált erdélyi magyar állampolgárt mutat. Irodáinkat már több ezren felkeresték, s munkatársaink továbbra is várják mindazokat, akik segítséget szeretnének kérni a regisztráció sikeres elvégzéséhez” – mondta Kolcza István.
A sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón jelen volt Bálint József, helyi tanácsos, a Néppárt Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke is, aki a tavalyi év értékelése, valamint az idei tervek kapcsán elmondta: továbbra is küzdenek a Kós Károly Szakképző Líceum megmaradásáért, valamint – az OÖT által elfogadott határozatok szellemében – mindent megtesznek annak érdekében, hogy megteremtsék az önkormányzatok teljes átláthatóságát, s a költségvetések elkészítése során önálló javaslatokat tesznek – figyelembe véve a helyi prioritásokat is. - írja a neppart.eu.
szekelyfold.ma