A Lámpás tovább világít

E-mail Nyomtatás

Amikor sötétedik, lámpát kell gyújtani, ha a szellemet bénítja le a szürkület, akkor szellemi lámpát. Ezt a feladatot vállalta magára Csurka István és a Magyar Fórum. Eltelt 30 év és úgy tűnik új fejezet nyílik életünkben. Szerkesztőségünk eddig is próbált minél szélesebb kört elérni, nemcsak a nyomtatott sajtó útján, hanem a kor követelményeinek megfelelve az interneten keresztül is. Most fordulóponthoz érkeztünk.

Az Ügyészség téves alapítói jogokat tartalmazó adatok alapján a Médiahatóságot elmarasztalta és arra kényszerítette, hogy változtassa meg korábbi döntését és szüntesse meg a Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány kiadói jogát. A jelenlegi helyzetet vis majorként értékeljük, a mi szándékunktól függetlenül állt be. A hatósági nyilvántartásban szereplő adatról vélelmezni kell, hogy az valóságos, akkor is, ha valótlan. Ez a vélelem az alapja az ügyészségi eljárásának, a Magyar Fórum eddigi kiadójával szemben. A döntéssel természetesen nem értünk egyet. Perelhetünk, aminek eredményeképpen évek múlva esetleg visszakaphatjuk kiadói jogunkat.

Bár jelen pillanatban más felel a lap kiadásáért, mi a Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnál fontosnak tartjuk, hogy – bár bizonyos személyeknek, elemeknek ez nem áll érdekében – megfelelően tájékoztassuk előfizetőinket, olvasóinkat a kialakult helyzetről.

Szerettük volna elmondani, hogy mindent megpróbáltunk. Szerettük volna kinyomtatni a Lapot – igen, így nagybetűvel, mert ez az életünk. Szerettük volna, ha minden előfizetőnk első kézből értesül. Ezzel szemben viszont sajnos ott van egy ügyészség, mely úgy dönt holnaptól más rendelkezik a kiadás jogával. Nem mérlegelnek, csak egyszerűen azt mondják: Nem számít, hogy az új kiadó nem akar nyomtatni, nem számít a több ezer olvasó. Ott van a nyomda, mely megtagadja a nyomtatást. Így az internet marad jelenleg, hogy eljuttassuk az üzenetet mindenkihez, hiszen olvasóink a legfontosabbak nekünk. Mert amikor egy kiadó szeretne levelet küldeni az elfizetőinek, akkor a posta úgy dönthet, nem járul hozzá, hogy kézbesítse a leveleket.

Megmaradni, ez volt Csurka István kívánsága. Mi minden esetben Csurka István szellemiségének és emlékének ápolását tartottuk fontosnak. A kívánság teljesítésére viszont ebben a helyzetben csak az interneten keresztül van módunk.

Az elmúlt 30 évben mindig is ez a cél lebegett a szemünk előtt. A kiadónál vannak állandó emberek, és vannak, akik több-kevesebb időt töltöttek el itt. Ugyanakkor mindenkiről elmondható, hogy egy valami közös bennük: az azonos nemzeti, konzervatív értékrend. Csurka István jelleme, embersége mindvégig velünk volt. Nincs az a munkatárs, aki akár tudatosan, akár tudat alatt ne azonosult volna eme gondolatokkal. Akinek pedig volt szerencséje személyesen is találkozni vele, az hatása alá került.

Ahogy az Elnök mondta: „Egyébként ezt a küzdelmet akkor is folytatom, ha teljesen egyedül maradok.” Bízunk abban, hogy az online oldalunkat olvasó és a Facebook-on a minket követő másfélszázezres tábor továbbra is mellettünk marad.

Ígérjük, hogy nálunk változatlanul megtalálják azokat az értékeket, amelyek eddig is egy táborba soroltak bennünket. A következetes, értékalapú és a tőlünk megszokott nemzeti szellemű tájékoztatást.  S mindent megteszünk annak érdekében, hogy olvasóink továbbra is a megszokott színvonalon, a megszokott identitással, Csurka István szellemével azonosulva értesülhessenek rohanó világunk legfontosabb történéseiről, napi híreiről.

 

A Magyar Fórum szerkesztősége és kiadóhivatala

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség