"Ha csak egy tekintélyes, erős, prosperáló Magyarország lenne a vízió, amit meg akar valósítani, (Orbán Viktor a miniszterelnök szerk. ) azzal mindenki egyet tudna érteni. De az ehhez kapcsolódó eszközök enyhén szólva is vitathatók, másrészt úgy látom, hogy a sikeres Magyarország nem a fő cél, hanem csak eszköz a hatalomhoz. Pedig egy államférfinak, szemben a politikussal, távlatban kell gondolkodnia, abban, hogy milyen országot hagyunk hátra az utódainknak."
Nyilatkozza Jeszenszky a Népszavának, ami azért éppen tőle, Ukrajnával kapcsolatban, több mint ízléstelen. Továbbá felháborító az Uniós alapszerződésünk olyan aljas értelmezése, hogy Magyarország pénzt kap az Uniótól(!), ezért nem szabad sértegetnie azt. Számonkéri Orbánékon a demokráciát és az emberi jogokat, mintha nem most vizsgáztak volna le előttünk demokráciából és emberi jogokból a Sargentini -jelentés kapcsán Soros eurokommunistái.
Ha jóindulatú vagyok, azt feltételezem, hogy Jeszenszky Géza, a kamikázé Antall-kormány, (copíright by Antall József) egykori külügyminisztere mellett 2010-ben elrohant a történelem vonata s ő még mindig ott áll a pályaudvaron. Tátott szájjal, és nem érti, hogy valójában mi történik a világban. Az más kérdés, hogyha van valaki, akinek Ukrajna kapcsán hallgatnia kellene, akkor ez éppen ő. Véleményem szerint az első szabadon választott, jobboldaliként számontartott kormányban a beépített fékeken kívül az akaraterő és a cselekvési kedv hiánya több kudarcot okozott, mint az átlagos vagy gyenge képességű miniszterek. Nem lehülyézni akarom tehát Jeszenszkyt, hanem azt állítom, hogy a kényelemszeretet a liberális rendhez való alkalmazkodás mániája s a sajtótól való félelem, különösen a külügy területén végzetes hiba volt. Le sem hazaárulózom, mint annak idején a Saját frakciótársai tették az MDF-es külügyminiszterrel 1993-ban az ukrán-magyar alapszerződés tárgyalásakor, csupán megosztom Torgyán József kérdését: „Ne haragudjon, külügyminiszter úr, nekem konkrétan fel kell tennem a kérdést, ha egy írástudatlan kisgazda juhászt elküldünk erre a tárgyalásra, az vajon nem tudott volna ilyen rossz szerződést kötni, hiszen az is le tudott volna mondani mindenről, ami minket megillet. De akkor hol a diplomácia, hol van a magyarság érdekében kifejtett tevékenység?”
czyla
< Előző | Következő > |
---|