Az MKP nagyobb sikert ért el, mint a négy évvel ezelőtt
Felvidéken erős az önkormányzatiság, ezért mindegyik település külön entitás, „független köztársaság” a szlovák államon belül. Tehát megbecsült pozíció a polgármesteri tisztség. Ezért külön gratulálok az MKP-s, a magyar polgármestereknek. A kormány a jövőben is támogatja a magyar közösséget– fogalmazott a nemzetpolitikai államtitkár a voksolás eredményeit értékelve november 12-én, hétfőn Budapesten. Kitért arra is, hogy a Magyar Közösség Pártja (MKP) erősödött a választásokon.
Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén kiemelte: a helyhatósági, önkormányzati választásokat követően igen nehéz egy –egy pártot győztesnek megnevezni. Hiszen az önkormányzati választások után mindegyik politikai erő saját magát kiáltja ki nyertesnek. Az ilyen típusú választások éppen ezért az adott településen élők számára a legfontosabbak. „Sokszor nem is pártpolitikai szempontok döntenek egy –egy polgármester megválasztása esetén, hanem, az hogy az adott településvezető jól végezte-e el az elmúlt időszakban feladatát. Ezért külön gratulálok azoknak a polgármestereknek, akik újra elnyerték a mandátumot erre a pozícióra.”
Az államtitkár hozzátette: a magyar érdekképviselet a hétvégi szlovákiai önkormányzati választáson nem csorbult, meg tudta őrizni azokat a pozíciókat Dél-Szlovákiában, amelyeket eddig is bírtak. Ahol pedig nem a Magyar Közösség Pártjának győzelme született, ott is erős a magyar érdekképviselet.
Potápi Árpád János külön szólt a Magyar Közösség Pártjáról. Úgy vélte, nagyjából az a trend folytatódott, mint a megyei választásokon. A nyugati térségben az MKP hagyományosan erősebb, több pozícióval bír és ezeket a választási eredményeket most is tudta hozni. A közép- és keleti régiókban már az előző választáson sem volt olyan erős, ezt mutatták a mostani választások. Ugyanakkor összességében erősödött a párt mind a polgármesteri, mind a képviselői helyek számát tekintve – szögezte le az államtitkár, aki jó felkészülést kívánt a jövő évi választásokra. Biztosította az MKP-t afelől, ahogy jelenleg, úgy a továbbiakban is a magyar kormány stratégiai szövetségese.
A demokrácia pillérei a helyi önkormányzatok. A bizalom munkára sarkall – idézte beszéde elején Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke Őry Péternek 2010-es szavait. Majd kiemelte: azzal, hogy 314 polgármesterjelölt indulója volt a pártnak és 2250 fölött volt a képviselőjelöltek száma, megtették azt, amit sokan lehetetlennek ítéltek, a régióban nem csak megtartották erejüket, de még erősödtek is. „Tudjuk, hogy néhány helyen nem győztünk. Ezért mivel hosszú távon kitartóan és érdekek mentén politizálunk, bízunk benne, hogy ahol most nincs polgármesterünk, ott majd lesz. Nagyon sok volt független jelölt, ezért nem meglepő, hogy a polgármesteri tisztségek 42%-át pártonkívüliek adják. Ez 5 százalékponttal több mint 2014-ben. Gyengült az országos kormánypárt.” Megjegyezte: Felvidéken huszonnyolc 3 ezer lakosnál többet számláló település van, ebből 8-at irányít az MKP, 4-et a Most-Híd, és 16-ot független polgármester. A hétvégi voksoláson a Magyar Közösség Pártjának több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz a négy évvel ezelőtti választás eredményeihez képest. Az MKP a korábbi 107-ről 115-ra növelte polgármesterei számát, önkormányzati képviselőik száma pedig mintegy százzal, közel 1250-re nőtt. Kitért arra is, hogy az MKP megtartotta negyedik pozícióját pártként, olyan településeken győztek, ahol eddig nem tudták átvenni az irányítást. Kiemelte a fiatal politikusaik jó eredményeit is. „Igaz, hogy kötöttünk egyezségeket, és támogattunk független jelölteket. 53 koalícióban induló polgármesterünk lett sikeres, és 37 független jelölt támogatását könyvelhetjük el sikerként. A Magyar Közösség Pártjának összesen – beleszámítva az általunk támogatottakat, illetve koalícióban és saját színeinkben indultakat – 205 polgármestere van. Főleg a Dunaszerdahelyi Járásban sikerült több független jelöltet mind a két párt ( szerk. megj.: MKP és a Most-Híd) támogatásával elindítani. Ezt azért tartom sikernek, mert a függetlenedés sosem független jelöltet takar. Ezen polgármesterek által az MKP az értékrendjét képes tudatosítani Csallóköz magyarságával. Külön öröm számomra, hogy Dunaszerdahely városában totális fölényben győzött a Magyar Közösség Pártja. Ott szinte kormányzati többségben vagyunk. Ahogy Bősön, Somorján, Gútán, Csallóközcsütörtökön –ahol Őry Péter több szavazatott kapott, mint négy évvel ezelőtt. Kiemelte, hogy nagy siker, hogy Kőrösi Ildikó, Nyitra megye önkormányzatának képviselője Pered nagyközséget polgármesteri úrhölgyi minőségében vezeti a jövőben.” Az MKP elnöke leszögezte, hogy 2019-ben államfőt választ Szlovákia, s a pártnak van már jelöltje. Reménykedik abban, hogy nem csak egy, de kettő MKP-s jelölt kerül be az Európai Parlamentbe. Hiszen nem úgy növelte a Magyar Közösség Pártja polgármestereinek számát, hogy szlovák polgármestereket indított a magyarok által nem lakott járásokban.
Kőrösi Ildikó a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke, Pered polgármestere, mint az MKP kampánystábjának vezetője kiemelte, hogy az önkormányzati választások sajátossága, hogy mindig a helyi viszonyok függvényében kell meghatározni a kampánystratégiát. Azt a módszert, amivel a lehető legjobb eredményt érhetik el. E gondolat mentén állították össze az országos stratégiát. Az MKP alulról építkező párt, ezért a helyi szervezetek véleményét meghallgatták, és azután döntöttek az országos kampány módszereiről. Az MKP helyi szervezetei már az év elején megkezdték a munkát, annak tudatában, hogy a választások sikere a hiteles jelölteken múlik. Az MKP alelnöke kifejtette, hogy mennyire lényeges volt az úgynevezett kapcsolati kampányelem. Tehát a kapcsolattartás a választókkal. „A modern kor kihívásai mellett – hiszen sok jelölt videó üzeneteket is alkalmazott – választóink még mindig igénylik a hagyományos megjelenést, a rendezvények szervezését.” Kiemelte a komáromi jelöltek példamutató, aktív tevékenységét. Kitért a negatív tapasztalatokra, mikor mocskolták az egyes jelölteket, és az MKP helyi szervezeteit. Ilyenkor megtették a szükséges jogi lépéseket, illetve jelentették az eseteket a választóbizottság felé. Ezek a precedensek az MKP erősségének bizonyítékai, hiszen tartottak a párt jelöltjeitől.
Őry Péter a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke leszögezte, azok a személyek, akik vállalták az MKP színeiben az önálló megmérettetést, a helyi közösség olyan elismert tagjai, akikre „lehetett építeni.” Hozzátette: egyik legkorrektebb kampánya zajlott le Szlovákiában. Főleg a programokban lefektetett jövőképek befolyásolták a választópolgárokat döntéseikben. Örömmel számolt be arról, hogy az MKP új polgármesterei közül nagyon sok a fiatal. „A fiatalítás lényeges, mert arra törekszünk, hogy megtartsuk közösségünket.” A hiteles, magyar fiatalok jelentik a felvidéki magyarság jövőjét.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője arról beszélt, hogy Szlovákiában elég instabil a pártrendszer, évről évre nő a független képviselők száma. Ilyen körülmények között az MKP őrzi stabilitását.
Portálunk munkatársa rákérdezett a komáromi esetre. Ott négy évvel ezelőtt független képviselő jelölt nyert. Ahogy most is a Függetlenek Komáromi csoportjának jelöltje. Ha a vegyes párttal összefogtak volna, akkor az kihatott volna az eredményekre? Menyhárt József válaszában kifejtette: „négy évvel ezelőtt éppen azért lett független a városvezetés, mert a két párt összefogott, és olyan jelölt mellett állt ki, akit a város lakói nem fogadtak el. Ezért lett 2014-ben olyan polgármestere a városnak, aki korábban az MKP színeiben politizált. Ennyit a hitelességről. Komáromban újjáalakult az MKP szervezete, és a jelöltek szép eredményt értek el. Nem tudjuk, hogy a függetlenek milyen irányba viszik a várost. Fiatalokból álló csapatunk egyre inkább bővül, és az MKP politikáját képviseli a testületben.” Őry Péter hozzátette: „hiszem, hogy az új polgármester és csapata a mi megválasztott képviselőinkkel közösen a város és a magyar közösség ügyeit fogják képviselni.”
(Fotón: Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Őry Péter a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke, Kőrösi Ildikó a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.)
Medveczky Attila
< Előző | Következő > |
---|