De a családnál nincs fontosabb. Egy szerep sosem nyitja rá valakire 70 éves korában az ajtót

Az egyik legkedvesebb történetem, amikor Xerxészt énekeltem, és a proscenium páholyban ült a család. Egyik jelenetben, a páholy magasságában hajón betolva érkeztem meg. Azt láttam, miközben énekeltem a recitativót, hogy valaki nagyon integet nekem. S a legnagyobb csöndben egy hangocska megszólalt: „Apa! Anya miért nem integet vissza?”

Várhelyi Éva opera-énekesnő Budapesten született. Tanulmányok: Általános iskolában csellózni tanult. A szolfézs-zeneelmélet szakon végezte el a konzervatóriumot Ugrin Gábor tanár úrnál. Harmadik év végén jelentkezett az ének szakra is. Utána rögtön a Zeneakadémia énekművész-tanári szaka következett, majd az opera szak és az Operaház. Részt vett Nicholas McGegan, Hamari Júlia, Helmuth Rilling, Rózsa Vera, Renata Scotto, Polgár László és Larissa Gergieva mesterkurzusain. Vendégszerepelt Angliában, Finnországban, Münchenben, Kijevben és Japánban. 2007-ben Veronában a Nemzetközi Monteverdi Énekverseny egyik győztese lett, és ennek kapcsán énekelte Veronában és Mantovában Monteverdi: L’Orfeo című operájának egyik főszerepét.

Főbb szerepek: Donizetti: Boleyn Anna (Jane Seymour), R. Strauss: A rózsalovag (Octavian), R. Strauss: Ariadne Naxos szigetén (Komponista), Mozart: Figaro házassága (Cherubino), Puccini: Gianni Schicchi (Cieska), Wagner: A walkür (Siegrune), Wagner: Parsifal (Viráglány), Ifj. J. Strauss: A denevér (Orlovszki herceg), Bizet: Carmen (Carmen, Mercedes), Kodály: Háry János (Mária Lujza), Rossini: Hamupipőke (Tisbe), Gounod: Rómeó és Júlia (Stephano), Verdi: Falstaff (Mrs. Meg Page), Händel: Xerxész (címszerep), Janacek: Jenufa (Szomszédasszony), Bertoni: Orpheusz (címszerep), Donizetti: Bolondokháza (Cristina), Mozart: Cosi fan tutte (Dorabella), Mozart: A varázsfuvola (Második dáma), Erkel: Hunyadi (Hunyadi Mátyás), Frederic Morton: Rudolf (Stefánia).

Mennyiben határozta meg zenei pályafutását, hogy édesapja, Várhelyi Endre 1947-től az Operaház basszbariton magánénekese volt? Sőt kiváló színészi adottságokkal áldotta meg a sors.

– A zene szeretetét már gyerekkoromban belém oltotta családom, de mindig le akartak beszélni a zenei pályáról. Hiába, mert bennem nagyon erős volt a klasszikus melódiák iránti vonzalom. A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába jártam, ahol Thész Gabriella volt az énektanárnőm, a Magyar Rádió Gyermekkórusának hajdani vezetője. Tanárnőm annyira megszerettette velem a muzsikálást, az éneklést, hogy számomra teljesen természetes volt, hogy ebbe az irányba induljak el. Megfordult a fejemben, hogy állatorvos leszek, de nagypapám – aki édesapám halála után betöltötte a családfői szerepet – lebeszélt róla. Azt mondta: „Még a szél is elfúj, annyira sovány vagy. Ha egy tehenet kell kezelni, akkor mit fogsz csinálni?” No de a zene szeretete mindig is meghatározta családunk életét. Bátyám is tanult zenét, de végül fogorvos lett, én pedig eredetileg csellistának készültem. 12 évig csellóztam, de mellette mindig sportoltam, versenyszerűen lovagoltam. Sajnos bekövetkezett az, mitől mindig is tartottam, egy lovasbaleset során darabokra tört a csuklóm, úgyhogy a csellóról le kellett mondanom. Így felvételiztem a konzervatórium szolfézs-zeneelmélet szakára, mert akkor már biztos voltam abban, hogy zenész szeretnék lenni. Ott pedig Ugrin tanár úr növendékeként tanultam négy évig. Harmadik év végén kötelező hangképzésre kellett járnunk Jelinek Gáborhoz. Gyakorlatilag ő volt az első énektanárom, aki azt mondta, érdemes lenne komolyabban foglalkozni a hangommal, így harmadik gimnazista voltam, mikor felvettek a szolfézs szak mellé az ének szakra is. Nem siettem el a dolgot; végigjártam a konzervatóriumot, majd 1991-ben felvételt nyertem a Zeneakadémiára, onnantól kezdve pedig hála Istennek egyenes út vezetett az Operaházba.

A Zeneakadémián operaénekesi diplomát is szerzett?

– Végigjártam először az ötéves énekművész-tanári szakot, de megjártam a „hadak útját”, mert Keönch Boldizsár tanár úrnál kezdtem, majd Bende Zsolt tanár úrhoz kerültem. Bende Zsolt halála után pedig Gulyás Dénes és Kovalik Balázs lett a tanárom az opera szakon. Tehát hét évig tanultam a Zeneakadémián, majd elkezdtem a DLA-t, de nem fejeztem be, mert hála Istennek akkor kaptam nagy szerepeket az Operaházban, és kislányom is akkor született. Talán majd egyszer befejezem…

Az a tény, hogy sportolt, segített a színpadon a fizikai állóképességben?

– Meggyőződésem, hogy minden énekesnek kéne sportolnia, hiszen izomzatunkkal dolgozunk. Ha ezt elhanyagoljuk, akkor szervezetünk sokkal gyorsabban öregszik. Ezért jó lenne, ha a sport része lenne az énekes életének. Azt veszem észre, hogy kollégáim közül egyre többen odafigyelnek erre. Az éneklés komoly fizikai munka. A Xerxész-előadásom alatt egy-másfél kilót fogytam. Erre edzeni kell a testet is, nemcsak a hangot. A másik dolog pedig, hogy a mai rendezői színházi világban túlsúlyosan nem lehet kimenni a színpadra. A küllemre nagyon oda kell figyelni, mert a fiatal korosztályt – ezt lányomnál is tapasztalom – megragadja természetesen a zene is, s az, ha valaki gyönyörűen énekel, de tudomásul kell venni, hogy a látvány világában nőnek fel. Ezért haladni kell a korral, az operajátszás területén is nagyon ügyelni kell a látványra.

Azért láthatunk olyan sok túlzottan modern rendezést, mert a képernyőkön számos látványeffektus éri az embereket? Ma már nincs olyan, hogy onnan tudjuk, hogy tercettről van szó, hogy hárman énekelnek a színpadon, majd a végén kimennek.

– Egy előadásban a látvány és a szcenikai hatás ugyanolyan lényeges, mint a zene és a koreográfia. Kevés énekesnek nézik el azt, hogy az esztétikusnál kissé nagyobb a termete, csak azért, mert hangfenomén. Pavarotti esetében például nem érdekelt, hogy nézett ki, mikor Caballéval énekelt szerelmi duettet.

Többen meséltek olyan hajdani, kövérkés énekesnőről, aki el tudta magáról hitetni, hogy ő Desdemona.

– Ez az a kivételes pillanat, mikor összhangba kerül a színpad varázsa az énekes tehetségével. Ettől függetlenül, amit a mai rendezői világban tőlünk megkövetelnek, arra predesztinál bennünket, hogy igenis oda kell figyelni a kinézetre is, természetesen az énekesi és hangi kvalitásokon kívül!

Azért mentem ki külföldre, mert ott derül ki igazán, mennyit is érek

A későbbiekben áldást jelentett, hogy édesapja nyomdokaiba lépett, vagy átkot? Senki sem mondta, „na ja, így könnyű?”

– Nem véletlen mentem ki külföldre – 2001 és 2007 közt –szerencsét próbálni. Nemzetközi énekversenyeken indultam és külföldi országok színpadjain léptem fel. Éppen azért, mert édesapám olyan fantasztikus tehetség volt, olyan magasra tette a mércét, amit nagyon nehéz átugrani. Azért mentem ki külföldre, és ezt közöltem is édesanyámmal: ott derül ki igazán, hogy mennyit érek, mennyire vagyok tehetséges. Kislányom két éves volt, mikor az utolsó nemzetközi produkcióban részt vettem, és a próbaidőszakok, az előadások közben döntöttem el, hogy az egész nem ér annyit, hogy távol legyek a családomtól. Számomra a gyermekem az első. Ettől függetlenül a „nagy szerelmem” még mindig a színház, de úgy gondolom, sokan követnek el hibát azzal, hogy lemondanak családjukról.

Egyensúlyba lehet hozni a karriert a családdal, vagy valamelyik fontosabb?

– A családnál nincs fontosabb. Egy szerep sosem fogja 70 éves korában az emberre rányitni az ajtót, vagy felhívni telefonon. Az csakis egy személy lehet, a férjem, a gyerekem. Nálam ez a legfontosabb. Ettől függetlenül úgy gondolom, egyensúlyba lehet hozni az énekesi pályát a gyermekvállalással. Lehet gyönyörű szerepeket énekelni amellett, hogy családja van az énekesnek. Erre több példa is van hála Istennek az Operaházban.

Férje szakmabeli?

– Nem, teljesen civil.

Nehéz volt neki megszoknia, hogy felesége napközben próbál, este énekel? Tehát a „normálistól” eltérő ritmusban dolgozik.

– Vallom, hogy két embert igazán az értékrendje tart össze, és nem lesz akkor konfliktus, ha a házaspárok tisztelik egymás szakmáját.

Lánya melyik szerepben látta először?

– A Figaro házasságában, s utána a Hamupipőkében. Az egyik legkedvesebb történetem, amikor Xerxészt énekeltem, és a proscenium páholyban ült a család. Egyik jelenetben, a páholy magasságában hajón betolva érkeztem meg. Azt láttam, miközben énekeltem a recitativót, hogy valaki nagyon integet nekem. S a legnagyobb csöndben egy hangocska megszólalt: „Apa! Anya miért nem integet vissza?”

Tudtommal ő is sportol.

– Természetesen, erre odafigyelünk. A férjem nem hagy minket ellustulni, és mindig mondja, hogy a hosszú élet, a mentális, a testi egészségünk megőrzésének titka a sportolás.

Jól sejtem, hogy nem akarják rákényszeríteni lányukat, hogy zenei pályára lépjen?

– Isten ments! Ő is tanul zenét, jár sportolni, s majd eldönti, mivel szeretne foglalkozni.

Kanyarodjunk vissza pályafutására. Voltak álomszerepei?

– A rózsalovag Octaviánja és az Ariadne Naxos szigeténből a Komponista. Az elsőt Finnországban énekeltem el, a Komponistát pedig először Angliában, utána Magyarországon. Közben eltelt 12 év. Mikor itthon énekeltem a szerepet arra gondoltam, korábban hogy mertem ezt egyáltalán eljátszani.

Hogyan jött ez az angliai felkérés?

– Egy nemzetközi énekverseny zsűritagja hallott a Rómeó és Júlia Stephano szerepében, amivel nyertem is. Elmesélte, hogy évek óta fesztivált rendez Angliában, s ha befejeződik az utolsó forduló, akkor szeretné, ha dolgoznánk a Komponista áriáján. Ez egyfajta meghallgatás volt. Ezután úgy döntött, meghív erre a szerepre. Így jutottam ki Angliába, ahol két előadásban bújhattam a Komponista „ bőrébe”. Tehát a két szerepálmom megvalósult, bár Octaviant a Magyar Állami Operaház színpadán még nem volt szerencsém elénekelni. Ennek azért még örülnék.

A nemzetközi énekversenyeken való részvétel arra is jó volt, hogy megismerje a nyugati operajátszást?

– Természetesen. Nagyon sokat köszönhetek ezeknek az énekversenyeknek. Megtanulhattam más nyelveken kommunikálni, más rendezői felfogásokat ismertem meg. Sőt más kultúrákat, hiszen számos országban megfordultam.

Van szégyenkezni valónk?

– Nincs. Olyan nemzetközi színvonalú előadásokat láthatunk az Operaházban, ami bizonyítja a magyar operajátszás elismertségét, nívóját.

Elég széles a repertoárja, Händeltől a 20. századi alkotásokig, Balassa –operákig terjed. Hiszen többeket beskatulyáznak egy szerepkörbe, egy izmusba, s azt mondják rá például: Mozart-énekes. Művésznővel ezt nem tették?

– Sokan a szememre vetették, hogy miért ilyen széles a repertoárom. Főleg nadrágszerepekre specializálódtam az alkatom és a hangfajom miatt, de elsősorban mezzoszoprán énekesnőnek tartom magam, és ebben vannak női szerepek is. Az pedig, hogy barokk zene vagy klasszikus, romantikus, csak stílusérzék kérdése. Jó technikával sok szerep elénekelhető, persze tudni kell a korlátokat. Egy hang az évek során sokat változik, érik. Korábban ezért mondtam azt, hogy 28 évesen korainak éreztem a Komponistát. 12 év kellett ahhoz, hogy igazán jól érezzem magam a szerepben. Valaha Kundry miatt választottam ezt a pályát, amit Kasza Katalin felejthetetlen előadásában hallottam. Gyerekként ezt a szerepet akartam elénekelni, de ma már tudom, hogy nem való a hangomnak.

Mi alapozza meg ezt a technikát?

– A barokk, ami az éneklés iskolája.

Oratóriumokat is énekel, például Bach Magnificatját. Ahhoz sem kell más technika?

– Nem, ugyanaz a klasszikus hangképzés szükséges hozzá. Remek operaénekesek énekelnek, énekeltek oratóriumokat, például Komlósi Ildikó, Tokody Ilona, Kelen Péter, Kováts Kolos.

Pécsett énekelte első musical szerepét, a Rudolfban. Ez mekkora kihívást jelentett?

– Énekeltem már musicalt főiskolás koromban, amikor Vukán Györggyel adtuk elő a West Side Story keresztmetszetét. Pécsett pedig a magyar musical koronázatlan királyával és királynőjével lehettünk egy színpadon, Mészáros Árpád Zsolttal és Vágó Bernadettel. A kihívást az jelentette, hogy meg kellett tanulni prózát mondani a színpadon. Ehhez nagyon sokat segített a mikroport. Nem kellett arra ügyelnem, hogy az akusztika miatt mindig kifelé beszéljek, és pozícióba tegyem a hangom.

Az operaénekesek viszont, ha mondjuk a Varázsfuvoláról, vagy egy nagyoperettről van szó, szinte természetellenesen beszélnek.

– Mert utána rögtön énekelniük kell. Az operáknál nincs mikrofon. A mikroporttal viszont lehet normális hangon beszélni. Strauss Denevérjében ezt viszont nem lehet megoldani, ahhoz más beszédtechnika szükséges. A Denevér zenéje teljesen más technikailag, mint a Rudolfé. Tehát ez a musical érdekes zenei utazást jelentett számomra. S ha már más műfajokról beszéltünk, meg kell említenem, hogy másfél éve tangót is éneklek.

Operától a tangóig

Igazi kuriózum. Miért éppen a tangóéneklés?

– Ebben a véletlennek van nagy szerepe. Felkértek, hogy lépjek fel a Légiforgalmi Irányítás karácsonyi műsorán. Elvállaltam, és ebből „hagyomány” lett. Mindig azt kérték, hogy „dögös” énekelnivalót vigyek. Túl voltunk a Carmenen, a Delilán, és eszembe jutott, mi lenne, ha az általam nagyon kedvelt Piazzola-tangókat énekelném. Nem a klasszikus tangóról van szó, mert Piazzola komolyzenével összevegyített tangózenét írt. Találkoztam az egyik leghíresebb magyar tangózenekarral, a Quartett Escualóval, amelynek tagjai évfolyamtársaim voltak a Zeneakadémián. Először az alaphoz hozzáénekeltem az énekszólamot, azután hívtak, hogy lépjünk föl közös koncerten. Már túl vagyunk az ötödik tangóesten, ahol én éneklek, a Quartett Escualo játszik és ketten táncolnak saját koreográfiával. Ezzel az egy-másfél órás műsorral járjuk az országot.

Kedveli a „szabadúszó” létből adódó szabadságot?

– Mindig is jobban szerettem valahová tartozni. Abba nem szólhatok bele, hogy társulati tag legyek vagy ne. Voltam szerződtetett tagja is az Operaháznak, ez a biztonság kicsit hiányzik, de tudomásul vettem, hogy ma ilyen világot élünk.

Lényeges, hogy olyan feladatokat vállaljon el, amelyekről tudja, hogy nem ártanak a hangjának?

– Azt mindig megbeszéljük, hogy mit vállalok el. Tavaly az volt az elképzelés, hogy mindkét Orpheuszt, Gluckét és Beroniét is én énekeljem. Két háromfelvonásos operáról van szó, ahol a címszereplő egy és negyed órát végig énekel. A párhuzamos próbák és az, hogy egyik nap az egyik, a rákövetkező nap a másik operát énekeljem el, az idegileg, fizikailag, és hangilag is kimerítő. Így csak a Bertoni-operát vállaltam el.

A Zeneakadémián tanári szakot is végzett. Vannak növendékei?

– Hat éve nagy-nagy szeretettel tanítok magéneket az óbudai Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskolában.

Egy mezzoszoprán miként tud például basszust tanítani?

– Igaz, óráimon mindig van egy-két standard skála, de mindig az emberből indulok ki. Vallom, hogy nincs két ugyanolyan torok, és mindenkinek a saját hibáit kell javítania, és az erősségeit minél jobban kihoznia. Ha érzem, hogy egy órán nincs megfelelő állapotban a növendék, akkor kihagyom az egyik skálát, tehát változtatok. Hála Istennek voltak olyan mestereim, akiktől megtanulhattam a tanítás módszertanát.

Valóban nincs egyforma torok, s ezt sokan nem értik meg, mert próbálnak híres énekeseket utánozni. Erre is figyelmezteti növedékeit?

– Volt egy növendékem, aki úgy jött hozzám 16 évesen, hogy állandóan utánozta az énekeseket. Ez egy bizonyos szintig nem rossz, de utána nagyon nehéz volt továbblépni, és megoldani a technikai problémáit. De jó énekest hallgatni mindig jó, nem árt. Az is lényeges, hogy ami számomra bevált a szerepek tanulásánál, az a másiknak is jó. Nem lehet ráerőltetni egy sablont egy másik torokra. Mindenkihez meg kell találni az „utat”, és talán ebben rejlik az énektanítás legnagyobb felelőssége.

 

Medveczky Attila