E furcsa szóösszetételt – keserédes – állítólag Kosztolányi alkotta meg valamelyik törzshelyén, miközben szürcsölgette alaposan megcukrozott feketekávéját. Ha így volt, ha nem, érdekes létállapot a keserédesség, az egymást kizáró végletek együttes megszólalása, abszurd koncert, amelynek zengzetéből a legmélyebb és legmagasabb hangok egyként kihallhatók. Nem véletlen, hogy költő és nem filozófus akadt rá a létellentmondásnak erre a lírai, sajátosan magyar, más nyelvre aligha fordítható minőségjelzőjére, ugyanis nemzeti költészetünk fősodrát a kezdetektől mindig is valamiféle keserédes fátum szomorúsága lengte be. A magyarnak levés kiváltságos gyönyöre, küldetéses hivatása, együtt és egyszerre a magyar sors méltánytalanságával, reménytelen kiszolgáltatottságával, halálba hullásával.

Nem vállalkozom arra, hogy e hangulati fősodor lírai megjelenítéseinek akár csak vázlatos történetét bemutassam: sok idő és sok hely kellene ahhoz. Mégsem gondolom azt, hogy bárki versolvasó magyar számára kérdéses maradna, hogy mit is értek én ezen a költészeti fősodron. Balassi Bálint legjobb tanítványa, Rimay János az 1600-as évek legelején így fakad ki Magyarországhoz, s a haza által minden olvasójához szólva: „Ki szánhat? Bánd magad nyomorúságodat, / Mert nézi s nem érzi az csak romlásodat, / Aki építhetné te szép országodat, / Könnyen múlatja el csak záloglásidat.”

Április 9-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, a Ferencváros és a magyar válogatott egykori zseniális jobbösszekötője. 1961-től volt a zöld-fehérek játékosa, amelynek színeiben négyszer nyert magyar bajnoki címet, 1965-ben pedig az UEFA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját is megnyerte. 1964-ben Tokióban lett olimpiai bajnok. 1968-ban disszidált, több híres külföldi csapatban is pályára lépett. 1996-ban a Ferencváros hívására hazatelepült, és a zöld-fehérek edzője lett. Néhány hazai klubcsapat kispadja után egy időre visszavonult a focitól, majd tavaly ő lett a gyulai Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója. A legendás játékost a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Ferencvárosi Torna Club egyaránt saját halottjának tekinti.

*

Tamási Áron talán legnagyszerűbb – és egyben legnépszerűbb – karaktere Ábel, a csavaros eszű székely fiú. Az ismert trilógia első részében, az Ábel a rengetegben a szeretetreméltó figura önálló életének első nagy nehézségeit Fuszulán, a román csaló praktikái okozzák. Fuszulán fát vásárol az erdőpásztori tisztségben szolgáló Ábeltől, de nem készpénzben, hanem banki befizetést igazoló nyugtával fizet. Mivel az erdő a bank tulajdona, így Ábel megnyugszik a befizetést igazoló papíros láttán. Igen ám, de az okirat hamisítvány. Miután a bankigazgató véletlenül éppen a csaló megjelenése után érkezik Ábel szállásához, a csirkefogó románt kelepcébe csalják. Az igazgató a hatóság kezére akarja adni, de a haramia megszökik. Ábel védelmébe egy Surgyélán nevezetű román csendőrt hoz az igazgató, ha netalán Fuszulán visszatérne bosszút állni. Surgyélán rögvest eluralkodik Ábel szállásán, kitúrja a székely legényt az ágyából, felzabálja az ételét, s mikor végképp nem bír bélpoklával, vadászat címén lelő egy sast. A sas még él, amikor a házba hozzák, de alig hagyják ott, a vadmadár rögvest elpusztítja Ábel kedves macskáját és kivájja hűséges kutyája szemét. Ábel szerencsétlensége ezzel nem ér véget. Az időközben megsütött sas húsától megbetegszik.

Borisz Abramovics Berezovszkíj zsidó, valamint Putyin esküdt ellensége. Ez a kedves – média forradalmakkal, némi hasadó anyaggal és bérgyilkosokkal tarkított – kapcsolat különös fényt vett a magyarországi eseményekre is. Berezovszkij száműzetésben él Londonban. Miután Jelcin alkoholizmusa elhatalmasodott, a zsidó oligarchák közül Berezovszkíj állt a legjobban. Saját pártja volt, médiahatalma és egyértelműen királycsinálónak tartották. Állítólag Putyint ő választotta ki Jelcin utódjának. Putyin egy idő után megunta a 13-ból, 12 zsidó oligarcha ugrálásait és jó KGB-s módjára leszámolt ellenfeleivel. Berezovszkij elmenekült, amerikai, angol, de elsősorban mint izraeli–orosz kettősállampolgár zsidó pártfogásba került. Putyin ellen szervezett hadjáratát a BBC stábjával dokumentáltatta. A Russian Godfathers, Orosz keresztapák című dokumentumfilm-sorozat első része teljes mértékben Berezovszkijról és sameszáról, Alex Goldfarbról szól. Goldfarb szervezi a narancsos forradalomnak is nevezett ukrajnai eseménysort. Képünk a műsor egyik legmegdöbbentőbb pillanatát rögzíti. Goldfarb Kijevben némi szentimentális öntömjénezéssel vall: Dolgozol a színfalak mögött, teszel néhány dolgot és egyszer csak az emberek az utcán vannak.

Nem ez volt persze Hunniában az első ránk erőszakolt, fullasztó, koromsötét politikai éjszaka, amely nagy nehezen, de mégiscsak véget ért. Ilyen volt például az a tíz évig tartó fagyos, néma sivárság is, amit Bach-korszakként tart nyilván a XIX. századi történelem, és száz esztendőre rá ilyen éjszakává vált a Rákosi-kor nyolc évnyi véres iszonyata. De mert a mi életünket, de még a következő generációk életét is ez a most vasárnap népszavazással leváltásra kerülő, elvtelen, pénz- és hataloméhes szocialista regnálás tette tönkre, erkölcsi és politikai előjogunk, hogy mindenek felett a nemzetgyilkos baloldal történelmi bűneit tegyük első helyre az üldözendő, kiirtandó, kerülendő, felejtendő, különösen kártékony politikai nézetek regiszterében. A dolog lényegéből fakad, hogy nekem most a hőn várt, már-már itt lévő április 11-ről kellene írnom, mégis mindig április 7-e – 2002 április 7 – jut az eszembe. Ugyanilyen szép tavasz volt az is, ugyanúgy reménykedtünk benne, mint az ideiben, aztán jött a hideg zuhany – (a választási csalás meglétének ez az eufemisztikus körbeírása) –, a MIÉP, és minden, amit e betűszó jelentett: az önzetlen és feltétel nélküli hazaszolgálat, a radikális, megvesztegethetetlen, a sem ’48-ból, sem ’56- ból, sem ’89-ből nem engedő, a nemzeti, keresztény és konzervatív értékeken nyugvó, Adyra, Szabó Dezsőre, Bajcsy-Zsilinszkyre, Mindszentyre, Márton Áronra építő, a haza érdekeit semmilyen körülmények között nem feledő politikai erő és szertartás – kiesett a törvényhozásból. És mert akkor még nagyon sokan voltunk és nagyon erősek, általános volt a vélekedés körünkben, hogy négy év múlva visszakerülünk. Nem tudom, egyedül voltam-e, aki ebben a vélekedésben már kezdettől kételkedett, abban mindenesetre egyedül voltam – (néhányan azóta is sandán néznek rám) –, hogy nyilvánosan hangoztattam gyanúmat: akkora bel- és külpolitikai trófea volt a MIÉP kibuktatása a parlamentből, hogy soha nem fogják megengedni ellenségeink, hogy újból a T. Ház közelébe kerüljünk.

Az esti közös bibliaolvasás orális kielégülésbe torkollott. Nem Müller Nikoletta, a Magyar Gárda oszlopos tagja egyik szerepét idézem, csak azt a megdöbbentő ellentmondást szeretném bemutatni, ami a Jobbik valódi arca és reklámozott önképe között feszül. Rendes emberek agyába sulykolják, hogy a Jobbik az új erő, a Jobbik a radikális párt, a Jobbik majd elszámoltat. És rendes emberek hiszik el nap mint nap, hogy itt valamiféle nemzeti radikális, keresztény erkölcsi alapon álló társaság készül bejutni a parlamentbe. Morvai Krisztina a Medgyessy-kormánytól felvett 1 millió forintot. Persze, az orális kielégülés levezetéseként, cigaretta helyett hosszas magyarázkodást olvashatunk, hogy az nem is úgy volt, hanem ő akkora szaktekintély, hogy még Medgyessyék sem kerülhették ki, és különben is, ő bizony mindenkinek dolgozik, ha arról van szó. Saját szavaival: „Ahogy soha nem érdekelt, hogy a segítségemet kérő áldozatok, a kiszolgáltatott bántalmazottak „jobboldali” vagy „baloldali” kötődésűek, úgy nem érdekelt az sem, hogy a munkámra igényt tartó önkormányzatok, a jogszabály-előkészítésen dolgozó pártok vagy más szervezetek melyik politikai oldalon álltak.

Nagyhét van, többet gondolunk a krisztusi misztérium állomásaira, mint máskor. Érdekes módon, laikus megfigyelő létemre még egy sajátos istenérvbe is belebotlottam e napokban, mely nyilván nem állná meg helyét a teológiai megmérettetésen, de a maga módján bír üzenettel. Ha ugyanis akárhány fiatalt megkérdeznénk az utcán vagy a villamoson, hogy mit jelentenek a következő, száz éve még abszolút ismert szavak: saroglya, mángorló, petrence, kamásli, kalocsni, tubák, fidibusz – aligha akadna közöttük néhány, aki ismerné egyik vagy másik szó jelentését. Miért? Azért, mert a fogalmakon, a tartalmakon, amit e kifejezések takartak, túllépett az idő, eltűntek, kihalványultak életünkből, és persze szókészletünkből is. Ma már, a bohócokon kívül senki sem hord lábszárvédőt, alig pipáznak az öregek, de azok sem hajtogatnak maguknak papírból hosszú fidibuszt, és az automata mosógépek és csodamosószerek világában ugyancsak furcsán nézne rám az a fiatalasszony, akitől megkérdezném, hol tartja a mángorlóját? A jelek szerint tehát, ami kihullik életünkből, tudatunkból, az kihullik nyelvhasználatunkból is. És láss csodát: immár kétezer éve tudjuk, értjük, használjuk, mondjuk, hisszük mindazt, amit e szó takar: húsvét. Kétezer év is kevés volt ahhoz, hogy elfelejtsük mit jelent. Mondjanak, amit akarnak a sunyi, álságos, keresztényellenes hangok, de bizony Európában nagyon is él, lüktet és jelen van Krisztus áldozata, kereszthalála és feltámadásának fényes üzenete. A fidibusz, a mángorló vagy a kamásli zavarba hozza a mai fiatalt, de a húsvét emlegetése nem, mivel az életének, családjának megélt és becsült ünnepe volt és maradt. Na, ez az, ami nagyon fáj sokaknak, azoknak a rutinos túlélőknek, akiknek nem kell a húsvét, és a kereszténységből is egyedül a Vatikán kincseire tartanának igényt – lehetőleg jogi segédlettel.

A közelmúltban az egyik televízió egy interjú keretében számolt be arról, hogy Balóné pártjának húsz alapító vezetőjéből mára már hogyan lett csak kettő, és milyen módon került Zazrivecz-Vona Gábor az elnöki székbe. A legfontosabb rész a párt támogatóinak felsorolása volt. A „maffiával is jóban kell lenni” koncepció jól illik ahhoz a tényhez, hogy az alvilági kaszinótulajdonosoktól a játékgép üzemeltetőkön át egészen a Galambos-Goldmann Lajos által irányított titkos cionista félkatonai szervezettől a bankrablóig és ki mindenki tartozik ezen imposztor párt alkotói köréhez.(Az imposztor úgy tesz, mintha másvalaki lenne, külsőleg olyan, mint a célpontja, de belül egészen más). Csalók és szélhámosok. Kellett ez a mesterségesen létrehozott párt az igazi jobboldal ellen, értéktelen, műveletlen, igazi tudás nélküli, sőt még bűncselekményeket is elkövető irányítóival együtt.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a választásokon a szavazók 110 százaléka fog a Jobbikra szavazni. Ezt mondta az a tótnevű elnöksrác, aki a saját képviselőjelöltjét mianevézi. Ezért aztán nem is érdemes rájuk szavazni, mert mondjuk, ha 10 százalék mégse szavazna oda, akkor is minden levi’s sapkás honatya abban a szebb jövőben élne, ahol a azokkal a főellenség cigányokkal együtt lehetne hitelcsalni, meg transzvesztitákat ölelgetni Amerikában, meg a középostoba feleséget minden nap be lehetne küldeni a TV2-be, hogy végre lásson egy rendes méretű férfit. A Pachmann Péter is jobban járna a szebb jövőben, mert tényleg őszintén lesajnálhatná az összes szóvivőt. Kis butus, kérsz kólát? Még én se tudom, de egyszer jobbikos leszek és akkor olyan jól leszek a maffiózókkal, mint Fásy Ádám a Bunyóspityuval.