Ez az egyik első, ha nem az első olyan konferencia, amely az alkotmány kérdésével nagy nyilvánosság előtt, széles előadói kör bevonásával foglalkozik. Én mindig optimista voltam. Földesi Margit készített velem egy interjút 1991-ben az Új Magyarországban Történeti alkotmányunk modern címmel. Az ECHO tévében, tavaly, a Civil Akadémián elhangzott előadásom is ehhez a sorozathoz tartozik, hiszen először volt országos tévében arról szó, hogy a történeti alkotmányunk modern. Ez lehet a kibontakozás lehetősége. Nehéz itt előadást tartanom, mert kicsit vizsgázom is, ugyanis itt van kedves professzorom, aki egyike azon keveseknek, akik valóban ismerik a történeti alkotmányt: Zlinszky professzor munkatársa lehettem hosszú ideig, de sohasem volt alkalmam előtte előadást tartanom ismeretségünk lassan másfél évtizedes múltja alatt. Csurka elnök úr is elmondta, hogy a mai helyzet megfelel a Platón által vázolt képnek: van egy oligarchia, mely a demokratikus eszközöket arra használja, hogy a saját maga kizárólagos, önkényes, aljas, pusztító hatalmát szolgálja.

Soha nem nézem a tévé Kékfény műsorát. Hogy a múlt héten oda kattintottam, és körülbelül tíz percen át figyeltem, merő véletlen. A fiatalkorúak – ez 21 év alattit jelent – tököli börtönéből volt egy valóság-show: a rácsok világának kegyetlen törvényei a rabok és őrzőik szemszögéből nézve. Ki parancsol valójában a börtönben, ki a cellában, az őrök vagy a legagresszívebb rabok? Kopaszra nyírt fejű, rabruhás, tetovált, kispályás tolvajok és minősített gyilkosok kavalkádja, akiket nemcsak zsenge koruk, bűnözői múltjuk köt össze, hanem még valami: majdnem mind cigány. (Ez a nyilvánvaló, szembe ötlő tény természetesen még véletlenül sem hangozhatott el a műsorban, mert korunk médiamorálja szerint nem illik észrevenni.) A börtön pszichológusnője figyelemre méltó kijelentést tett, melynek lényege ennyi: nagyon nagy baj van a mai fiatalság értelmi, tudati színvonalával. Ennek beérése ugyanis erősen lemaradt a testi fejlődéstől, kitolódott a 25. életévre, a felnőttként élő, de szellemileg infantilis fiatalok képtelenek tetteik valódi súlyát, következményeit felmérni. Sőt, eszükbe sem jut, hogy felmérhetnék. Így aztán aránytalanul kegyetlen, indokolatlan brutalitással rabolják ki a másik fiatalt, verik félholtra a menekülő nénikét, képesek agyonverni bárkit néhány ezer forintért, egy mobiltelefonért, de akár a dzsekijéért is, a betörések helyszínén pedig tönkre zúznak mindent, amit nem visznek magukkal. Mindez a rombolási ösztön csimborasszója. Tudati problémák vannak, súlyos nevelési és mentális hiányosságok. És mert ezek tömegesen, országos szinten, dominánsan jelentkeznek – teszem hozzá én –, ezek már régen nem egyéni, alanyi tragédiákként, eseti elbotlásokként értelmezendőek, csakis társadalmi, állami mulasztás gyanánt.

Bajcsy-Zsilinszky Endrére emlékeztek a magyar ellenállók, köztük a legendás Vitányi Iván parlamenti képviselő. A Népszabadság beszámolójából érdekfeszítő történelmi mozzanatról értesülhetett az elkötelezett olvasóközönség.  65 évvel a nyilas uralmat követően kiderült, hogy Bajcsy-Zsilinszky a sopronkőhidai börtönben kivégzése előtt végrendelkezett, és örökül hagyta Magyarországot. E történelmi jelentőségű esemény Vitányi képviselő úr kurta beszámolóját alapul véve a következőképp eshetett meg. Iván cellája Sopronkőhidán Bajcsy-Zsilinszky szomszédságában volt, ennélfogva a korabeli, nyilasok által is ápolt börtönszokásoknak megfelelően sokat beszélgettek. Elképzelem, ahogy Iván néha átkopogott Endréhez, hogy megbeszéljék a másnapi menüt, vagy hogy panaszkodjon cellaszomszédjának a nyilas őrök modortalanságáról. Egyik alkalommal váratlanul Bajcsy-Zsilinszky ment át Ivánhoz, és minden átmenet nélkül közölte vele, „a fiatal baloldalra hagyom Magyarországot”. Mivel Iván akkor fiatal volt, és tetőtől- talpig baloldali, magára vállalta a nehéz teher cipelését a XX. század még hátralévő zivataros éveiben. Bajcsy-Zsilinszky kitűnően választott, vagy talán valamit ösztönösen megérzett, amikor Vitányira, és nem az ugyancsak Sopronkőhidán tartózkodó Rajk Lászlóra hagyta Magyarországot, mert szegény Lacit a nyilasok megkímélték ugyan, de néhány évvel később Iván baj- és elvtársai felakasztották. Később persze kiderült, hogy pusztán tévedésből, de akkor már késő volt. Sírjára ráírták, hogy PARDON, és ezzel az ügy, valamint Magyarország átmenetileg el is volt intézve. Azt is mondta még Vitányi Iván, hogy Bajcsy- Zsilinszkynek tanulságos életútja volt, mely a jobboldalról indult, és a baloldalon ért véget, mialatt fokozatosan feloldódott benne a baloldal iránti idegenkedés. Iván szerényen elhallgatja, hogy Bajcsy a baloldaliak közül legjobban benne bízott, őt szerette, hiszen Neki, a kiválasztottnak súgta meg, kire hagyja Magyarországot.

Országunknak valóban boldog újévet kívánok és remélek! Javulást várok, de már az is elég lenne, ha megállnánk a lejtőn. Ennek előfeltétele, hogy a tavaszi választásokon a nemzeti oldal győzzön a jelenlegi hatalommal szemben. Tisztában vagyok azzal, hogy egyszerre minden nem változhat meg; idő kell, amíg ebből a mélységből felkapaszkodunk. Az önző, vadkapitalista érdekeket fel kell hogy váltsa egy magyarbarát, nemzeti érdekeket képviselő politika, amely megszünteti maradék országunk árúba bocsátását.

Gyurcsány, az MSZP vezére elégedetten nyugtázta azon megjegyzéseket, melyek őt Toni Blairhez hasonlították. Ebben van némi igazság és nehéz eldönteni, hogy ki volt a tanítómester. A honi Blair ugyanis már korábban bevallotta, hogy szemérmetlenül hazudott, így jóval megelőzte korát. Az angliai Gyurcsány viszont csak a napokban erősítette meg véglegesen, hogy ő is hazudott. Irak esetében csupán ürügyet kerestek a háborúra, mert korábban minden el volt már döntve. Gyurcsány és csapata padlóra küldött egy országot. Toni Blair ugyanazt tette Irakkal, de neki sikerült hosszú évek kemény munkájával mintegy 1 millió irakit is legyilkoltatni. A két személy esetében egy dolog viszont tökéletesen azonos. Tettük semmilyen következménnyel nem jár. Maximum annyi történt, hogy már egyikük sem miniszterelnök. Gyurcsány ugyan szeretne visszakapaszkodni az élre és Blair is dolgozott azon, hogy az EU elnöke legyen. Egyelőre más különös esemény nem történt.

A kilencvenes évek visszatérő anekdotája, vagy inkább városi legendája az orális szex okán szerzett terhesség iránt érdeklődő lány története. A legenda szerint az orvos válaszol rovatban kérdezi az egyszeri leány, hogy orális szextől lehet-e terhes. Minden beszélgetésben, ahol a Jobbik, vagy Magyar Gárda téma előkerül, önkéntelenül felvetődik bennem a levélíró lány naivitása. Vajon abban a társadalomban, ahol külön alosztálya volt a saját nép elleni szervezkedésnek, dezinformációnak és manipulálásnak, abban a társadalomban, ahol a legantikommunistábbnak látszó SZDSZ-ről hetek alatt derült ki, hogy valójában mi, abban a társadalomban hogyan lehet bedőlni a Jobbik-trükknek? Ugyanez a kérdés vetődik fel a lány történetéből és ezért is lett belőle anekdota. Ahol videóról, plakátokról, tévéből, újságból ömlik a nemiség, a szexualitás, többnyire pornó formájában, hogyan lehet valaki ennyire naiv. Könnyen. Ugyanis a hazugságáradatok sokaságából, vagy éppen a tényből, hogy végeláthatatlan mennyiségű pornófilmen szocializálódnak ifjaink, sokak semmilyen értelmes következtetést sem tudnak levonni. Azaz a pornófilm oktató jellege, a szereplők méretein túlra nem mutat. A hazugságáradat pedig nem növelte a társadalom tréflifelismerő képességét. Az itt látható képek kiagyalói, motiválói egyívásúak, vagy éppen ugyanazok mindkét esetben.

A nemzetközi status quo jelentős változását jelzi, hogy az angol bíróság háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen. A többek között az ENSZ által is aggályosnak tartott, „Ólomöntés” fedőnevű, a Gázai övezet elfoglalását célzó izraeli katonai akció közben zsidó fegyveresek számtalan háborús bűncselekményt követtek el. Livni felelősségének gyanúját az angol bíróság megalapozottnak tartotta. A volt külügyminisztert Londonba várták volna vasárnap a Zsidó Nemzeti Alap kongresszusára. Livni az izraeli kormány volt tagjaként kulcsfontosságú szerepet játszott a Gázai övezet ellen indított Ólomöntés nevű, háromhetes izraeli offenzívában. Jogvédő csoportok és ENSZ-megbízottak egybehangzó véleménye szerint a zsidó állam háborús bűnöket követett el a hadművelet során, amely több mint ezer palesztin emberéletet követelt.

Mivel a sivár magyar lét Békés megyei szekciójában születtem magam is, különösen szomorúan érintett a sajtóhír, mely szerint a végpusztulás határára jutott Medgyesegyháza, Kunágota, Magyardombegyháza, vagy Pitvaros temploma. Állítólag szülőfalum, Nagybánhegyes repedező falú evangélikus templomának maroknyi gyülekezete is – (az évszázados fal a dél-alföldi olajkitermelés következtében létrejött lassú talajmozgások miatt repedt meg) – csak a pusztulás mértékének növekedését veheti számba, a renoválásra szánt összeget nem, mivel az nincs. Nem dicsőség, de jobb, ha szembenézünk vele: a mi korunk az a kor, amikor a templomokból lomok, majd romok lesznek, mígnem a romok homokká válnak. És nem csak építészeti vonatkozásban. A medgyesegyháziaknak sincs pénzük a nagyszüleiknek mégoly fontos imola megmentésére, ezért ők a vállalkozói virtus korszerű kihívásainak szellemében eladásra hirdették meg, azaz árulják düledező református templomukat. Az viheti majd Isten egykori házát, aki többet ad érte. Olvasom az erről szóló beszámolót, és a lehetséges új funkciókat, amiket – az önkormányzat tervei szerint – eredményes értékesítés esetén kaphat az extemplom: hát pláza vagy emeletes garázs nem lehet, mert Medgyesegyháza mégis csak kis falu, viszont közöttük szerepel a mozivá alakítás lehetősége.

„Ez egy komplett náci alapvetés!” Így minősítette saját párttársa, Csurka István 1992. augusztus 20-án megjelent tanulmányát Debreczeni József, az MDF akkori országgyűlési képviselője. Csurka Istvánt bemocskolni próbáló kijelentésével egy csapásra országos ismertséget szerzett az addig – képviselősége ellenére – jelentéktelen figura. Megszerzett ismertségét aztán ügyesen kamatoztatta is: több könyvet írt, illetve máig rendszeresen hallatja hangját a honi közélet kérdéseiben. Legújabban pedig az a hír vele kapcsolatban, hogy szerepelni fog az MDF 2010-es választási listáján. Pályáját mindenki ismerheti, ezen írás apropóját éppen ezért nem is Debreczeni élete adja, hanem az Élet és Irodalom november 20-i számában megjelent dolgozata, amelyben „weimar- végi feeling-et” jósol arra az esetre, ha a nemzeti oldal 2010-ben kétharmados többséget szerez az országgyűlési választásokon. A fenti kijelentés szó szerinti idézet a politikai elemzőnek és közírónak is gyakran feltüntetett Debreczeni tollából. A kétkolumnás terjedelmű írás elképesztő csúsztatásokat, félreértelmezéseket és tudatos összemosásokat tartalmaz, miközben talmudi ügyességgel hallgatja el azokat a nemzetünk számára súlyos hátrányokat jelentő intézkedéseket, amelyek az elmúlt szűk nyolc esztendő szélsőségesen liberális kormányzása alatt születtek. Debreczeni olyannyira biztosra veszi a nemzeti oldal elsöprő arányú győzelmét, hogy többször is kijelenti: a szocialisták jövőre egyetlen egyéni körzetben sem nyernek majd, ami nemhogy kétharmados, de akár 75–80%-os jobboldali sikert is eredményezhet. Idáig lehetne ez az anyag egy „politikai elemző” előzetes esélylatolgatása, amelyben nincs is semmi kivetnivaló, sőt, tartalmaz egy-két érdekes előrejelzést is. Innentől azonban Debreczeni egy huszárvágással teljesen más vizekre evez, és írásának fennmaradó mintegy 80%-a már ennek szellemében szól. Cikkének két fő pillére van: Gyurcsány Ferenc kormányzati munkájának abnormálisan elfogult védelme, súlyos hibáinak tisztára mosása, illetve azok külső okokra való kenése. A másik pillér pedig Orbán Viktor közel egy évtizeddel ezelőtti regnálásának értékelése, valamint különböző lapokból származó, általa összeollózott nyilatkozatokból annak bizonyítása, hogy Orbán Viktor putyini, úgynevezett „hegemonisztikus, prezidentális diktatúra” kiépítésére készül hatalomra kerülése esetén.