Talán nem kell túlzottabban bizonygatnom, rendszeres olvasóim anélkül is hihetőnek fogják tartani, hogy Csintalan Sándor urat, ezt a meghatározhatatlan színárnyalotokban tevékenykedő, sajátos személyiséget nem hordozom a szívem csücskében. Nincs vele különösebb bajom, de nem érzem őt túlságosan hitelesnek. Mégis idézni vagyok kénytelen, ugyanis rejtélyes megveretését követően egyik tévés nyilatkozatában elejtett egy kissé letargikus, de minden ízében igaz mondatot.

(Üzenet azoknak, akik nem örülnek ennek)
Szombat reggel, a MIÉP XV. Országos Gyűlésének helyszíne előtt szomorú volt látni azt a 20-30 fős csoportot - benne egykoron élenjáró MIÉP-eseket is -, amely demonstratív jelenlétével, beszólásaival, transzparenseivel és zajongásával próbálta elérni, hogy az immár 15 éves MIÉP újabb két évre ne alapító elnökét, Csurka Istvánt bízza meg a párt irányításával, hanem valakit közülük. Hogy milyen társadalmi, műveltségi, politikai, egzisztenciális vagy karriermotívumok eredőjeként születnek meg Magyarországon az efféle- (egyáltalán nem MIÉP-specifikus, szinte minden párt életében kimutatható) - mérhetetlenül lehangoló, tömeges árulások, jelen cikk kereteinél jóval bővebb elemzést igénylő téma.

Idős, láthatóan rossz egészségi állapot-
ban lévő néni lép be az üresen kongó gyógyszertárba. Odatipeg a pulthoz, ahol egy hozzáértő szakember benyomását keltő középkorú gyógyszerésznő fogadja a szerény öltözékű, tipikus kisnyugdíjas benyomását keltő asszonyt.

Az MSZP egész oldalas, plakátszerű hirdetést tett közzé a Népszabadságban, melyben emelkedett, ünnepi hangon oktatja ki a kellően korlátozott fantáziájú, vagy funkcionális analfabéta olvasót, hogy a gyurcsányi reformprogram agresszív rombolása valójában a nemzeti jövő építésével azonos, hogy az országot működésképtelenné tevő pénzügyi megvonások valójában a lehetőségek kiterjesztései, hogy a szerzett jogok semmibevétele valójában teremtő modernizálás, hogy a kirablásom valójában a gyarapodásom mutatója, következésképpen: a Fidesz tavaszra tervezett népszavazásán kétely (és gondolkodás) nélkül álljon ki a hirdetés olvasója Veres János pénzügyi, Horváth Ágnes - (akit az utca istenadta népe szeretetének jeleként Mengelicének becéz) - kórházi és Hiller István oktatási reformámokfutása mellett.

Az álmokkal mindig baj van, jobb nem álmodni. Mondják, meg aztán tapasztalhatta bárki, aki eleget élt már, hogy a megvalósult álom a lehető legnagyobb büntetése az álmodni merőnek: nincs sivárabb és kiábrándítóbb tengerpart, mint az, amelyben hirtelen vágyaink netovábbjára ismerünk rá. A megvalósult álomnál csak egy borzalmasabb fintora létezik a sorsnak, a meg nem valósult álom. Szegény Babits, szinte az idegi összeomlás szélén állva, 1916 tavaszán, az első világháború véres dúlásai közepette, a Nyugatban közzéteszi döbbenetes erejű, expresszív zaklatottságú remekművét, a Húsvét előttet, amelyben leghőbb vágyának így ad hangot:

Szorongva gondolok arra, hogy még csak egy hét telt el 2008-ból, hátravan tehát ötvenegy, ami egyet jelent a nemzet és minden polgára számára ugyanennyi csapdával, átveréssel, és arányosan kalkulálható szegényedéssel. Valójában nem tartok a jövőtől, csak tényszerűen megállapítom róla, hogy aljas lesz, nem várhatok tőle semmi jót.