Az ellenreformáció különböző hőfokon a Türelmi rendelet 1781. októberi megjelenéséig tartott. Eközben azonban a globális és a lokális közötti küzdelem átalakult. Az ellenreformáció ugyan elmérgesedett a birodalomban a német választófejedelmek által ellenőrzött területek kivételével, de megmaradt a birodalmi keretek között. A magyarországi ellenreformáció kiemelkedő alakja Pázmány Péter lett, akit mai szóhasználattal „bársonyos ellenreformátornak” vagy „rekatolizálónak” nevezhetnénk. Eszköze nem az erőszak volt, hanem a szó ereje. Belső hajtóereje pedig a magyar történelmi államiság visszaállítására való törekvés volt – az Oszmán Birodalom által elfoglalt magyarországi területek visszahódítása. Meggyőződéssel vallotta, hogy ezt csak a Habsburg-szövetségben lehet elérni és ehhez egyhitűvé, azaz katolikussá kell tenni Magyarországot. Ezért ő honosította meg a római katolikus liturgiában a magyar nyelv használatát és adott ki szláv nyelvű miserendet. Fontos hozzátenni, hogy egyáltalán nem zavarta őt, hogy Erdély fejedelmei protestánsok voltak, a magyar önállóság őrzőinek tekintette őket. Pázmány tehát nem volt globalista, ellentétben a bécsi udvarhoz kötődő ellenreformátorokkal. Birodalmi szemszögből nézve Pázmány regionalista volt. A Pázmány halála utáni időszakot azonban csak a Habsburg globalizmus szempontjából értelmezhetjük. A magyar kálvinisták azonban Pázmányt kereken és kivétel nélkül elutasítják.

Köszöntöm Önöket az új esztendőben! Szívből kívánom, hogy mindannyiunk számára egészségben és tetterős derűben teljék. A mögöttünk hagyott év legvégére is jutott néhány tragikus esemény, melyek sorából kiemelkedik a berlini terrortámadás. A sajtó, legfőképpen az emberi természet pedig már csak olyan, hogy a tragédiákból azonnal „sztorit” gyárt, és erőnek erejével hősöket termel. Természetesen vannak valódi hősök – de vannak manipulatív célokkal szült, képzelt hősök is. Utóbbira ékes példa az a huszonegy éves lengyel fiatalember, akit szilveszter éjjel gyilkoltak meg az északkelet-lengyelországi Elkben. A bűneset a hatvanezer lakosú település arab éttermében történt. Őrület, hogy már egy lengyel mércével kicsinek számító városban is működnek arab éttermek, nem? Hogy ilyen alapossággal szerterajzott Európában a bevándorlók tömege. Ahogy az is elképesztő, hogy Szalkszentmártonban, Tokajban és hasonló településeken kínai boltok üzemelnek… Képzeljük el, ahogy egy vietnámi vagy laoszi srác nekiindul Európának, és végül Szabadszálláson köt ki… Szédületesen érdekes történetek, sorsok ezek, megannyi filmtéma.

Nagy János kiállítása a tatai Kuny Domokos Múzeumban

Istenáldotta plasztikai érzék, erő, dinamika, technikai virtuozitás, ősiség és modernség jellemzi Nagy János művészetét. Úgy merül le az anyagba, hogy látni a szellemi háttér (nem akármilyen műveltségélmény) ihletet megmozgató jelenlétét. Azt a káprázatos hátországot, amely a tudást a hathatós cél (minél jobb szobor megalkotása) érdekében szenvedelemmel ötvözi. A művészt a magyar szellem- és hitvilág, valamint Izsó Miklós parasztjainak táncos mozdulata éppúgy fogva tartja, mint Brancusi tömbélménye vagy Picasso és Henry Moore (a két megátalkodott modern) világot lebíró bátorsága. Hogy a szkíták vagy a hunok, „szellemi előőrseink” hogy jönnek ebbe a képbe – pedig benne vannak, és Attila kardja is fegyelmezi a kicsapongó világot –, talán csak a Mindentudó a megmondhatója.

Még mindig nem sikerült maradéktalanul lezárnunk a második világháborút, mindmáig vannak adósságaink a hősök felé. Múlt szombaton a varsói Powazki nemzeti sírkert katonai temetőjében állami szertartással újratemették azt a két tisztet, akik 1939 szeptemberében nyolcvan tonna lengyel állami aranytartalékot menekítettek Nyugatra. Természetesen azokban a napokban, amikor a hitleri Németország lerohanta Lengyelországot, keletről pedig a Vörös Hadsereg támadott. Azzal, hogy a két tiszt földi maradványait most szülőföldjükön helyezték nyugalomra, utolsó akaratuk teljesült. A november végén New Yorkban exhumált Ignacy Matuszewski ezredest és Henryk Floyar-Rajchman őrnagyot a lengyel–bolsevik háborúban elesettek parcellájában hantolták el.

Jóllehet, az amerikai elnökválasztás mindig a világpolitika és a világsajtó érdeklődésének középpontjában állott, nálunk a rendszerváltás utáni évtizedekben mintha többen kétségbe vonták volna ennek az eseménynek a fontosságát. Lehetett olyan hangokat is hallani, hogy egy személyen nem sok múlik, még ha egy szuperhatalom elnöke is, továbbá nincs is, nem is lehet lényeges különbség a demokrata párti és a republikánus párti elnök politikája között, hiszen mindkettőt ugyanazok a pénzügyi körök támogatják. Ráadásul a kampány mindig durva és személyeskedő, Isten mentsen attól, hogy amerikai mintára ez is begyűrűzzön hozzánk, éppen elég rohamosan süllyedő színvonalú politikai kultúráról árulkodik már így is a politikai közbeszéd.

A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei

XIV. rész

„Nyitra kedves Nyitra, te magasságos Nyitra! Hol van ama idő, hol van ama idő, mikor virágozál? Nyitra, kedves Nyitra, te szlovák anyácska! Ha rád tekintek én, sírnom muszáj vala.” Ekképpen búsul Ludovít Stúr a szlovákság 19. századi legjelentősebb nemzetébresztője, nyelvújítója az 1830-as években írt versében Nyitra városának állapota fölött.

Az 1977-ben alapított Bertelsmann Stiftung egyértelműen liberális szellemiségű intézet, és amint az a liberális irányultságú szervezetek esetében lenni szokott, az alapítvány mögött médiabirodalom is áll, amely hozzásegít az értékrend képviseletéhez és minél szélesebb körben való terjesztéséhez, népszerűsítéséhez. A Bertelsmann Stiftung bocsátotta közre néhány éve azt a vitairatot, amely a régiók Európáját tűzte zászlajára, és amely nemzetállamok helyett egy Brüsszelből központilag irányított kontinens képét rajzolta meg, amelyben úgynevezett „jövőműhelyek” iránymutatása szerint vezetik a földrészt. Talán ennyi is elég ahhoz, hogy képben legyünk a Bertelsmann hovatartozása felől.

December 1-je és 5-e, különösen az elmúlt napok tükrében, a nemzetpolitika felé irányítják figyelmünket. 98 éve vették birtokba a románok Erdélyt, tizenkét esztendeje már a kettős állampolgárságról szóló szégyenteljes népszavazásnak. Azóta az Orbán-kormány – alighogy hatalomra lépett –, gyógyírt nyújtott az utóbbi okozta sebre. 2010 óta 860 ezren adtak be honosítási kérelmet, és eddig több mint 810 ezren tettek állampolgársági esküt, a diaszpórában pedig 100 ezer állampolgársági megállapítás történt.

A britek küszöbön álló kilépése az Európai Unióból, tömören Brexit, kétségtelenül sok fontos területet érint, sokféle következménnyel jár. Közülük most csak egyet hozok elő: az Egyesült Királyság területén élő, tartós munkavállalóként berendezkedett magyar és lengyel állampolgárok sorsa. Bár nem állnak rendelkezésünkre naprakész kimutatások, mértéktartó számítás szerint csaknem százezer, más becslések szerint háromszázezer magyar dolgozik brit földön. Az ottani felsőoktatásban tanuló magyar diákok számát viszont hivatalos adat rögzíti: ebben a tanévben kétezren vannak, és többé-kevésbé a brit diákokkal megegyező feltételek vonatkoznak rájuk. Egyelőre. A Brexitet követően kétéves átmeneti időszak várható, és nem valószínű, hogy ebben a periódusban sérülne a szabad mozgás és munkavállalás uniós alapjoga. A valódi kérdés az, hogy két esztendő elteltével mi lesz.